Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-03-20 / 12. szám
12. szám. Nagykároly, 1909. március 20. HÖZER KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya" és „Közlekedés és Közgazdaság" szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulajdonos korlátlan meghatalmazottja: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6*— korona. „ „ „ fél évre . . . . 3*— „ Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre .... 3'50 „ Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Nemzetiségi kuíturbankok. Nagykároly, 1909. márc. 19. A nemzetiségi kérdést, jóformán 1848. óta számíthatjuk. Hatvan év alatt a megoldás dolgában egy lépéssel sem haladtunk előre. Próbálkoztak erős kézzel, cirógató politikával. Egyik se használt. A nemzetiségi veszedelem egyre jobban kiélesedett, az orvosságát egy kormány se tudta megtalálni. Az igazi baj az, hogy a magyar társadalom azt nem is kereste soha. Rábízta az államhatalomra, boldoguljon a tóttal, oláhval, ahogy tud, maga azonban közömbösen nézte a küzdelmet. Legföljebb káromkodott, ha a nemzetiségeknek fehér kalácsot juttatott az állam, mikor magunknak fekete kenyerünk sem volt. Vagy örvendezett, ha akadt olyan miniszter, a ki kegyetlenül megszorongatta torkukat. De a maga megmérhetetlen nagy erejével a magyar társadalom soha se vit segítséget a magyar államnak a nemzetiségekkel való hosszas tülekedésben. Nem tanulta meg a nemzetiségektől, hogy a társadalom ereje sokkal nagyobb erő az államiénál. Az ő hatalmuk abban van. Véleménykülönbségek, felfogásbeli eltérések lehetnek a nemzetiségek közt is, vannak is bizonyosan: de a magyar állammal minden nemzetiség mint egy ember áll szemben. Egy ércfal a kiagyarság földje körül s az ebben egységes nemzetiségi társadalom ércfalán megtörik az állam ereje. Nem régen volt a Banca Cuiturala, az uj oláh ku'uurbank keresztelője. Mi hozta létre ezt a bankot? Nyerészkedési vágy? Közgazdasági szükség? Stréberkedés? Nem, egyik se ezek közül a magyar motívumok közül. Létrehozta a fajszeretet, az oláh önérzet. A magyar képviselőház megszavazta az uj népiskolai törvény . E szerint az egyházközségek tartoznak tanítóik fizetését a törvényes minimumra felemelni. Ha nem teszik, megteszi a magyar állam, de nem ingyen. Beavatkozik az iskola belügyeibe, be a tanitóválasztásba, be az iskolai könyvek használatába. Az oláh önérzetet soha senki még úgy fejbe nem vágta, mint Apponyi ezzel a tői vénynyel. Mit lehetne ellene tenni? Ki kell egészíteni a tanítói fizetéseket a hitközségnek s akkor az állam előtt be van téve az ajtó. Igen, csakhogy az egyházközségek, szegények, nem bírják a terhet. Mindegy, az autonómiát meg kell menteni. S hogy az utonómiát megmentsék s a magyar állameszme térfoglalását az iskolákban megakadályozzák, az erdélyi oláhok egy-két hónap alatt megcsinálták a román kulturbankot, melynek részvényesei a kamatjövedelmei mind az iskolák biztosítására fordítják. Segítenek nekik a többi román bankok is, melyek eddig is oly jelentős részét adták román kultúrára az évi nyereségüknek, hogy hasonlókép kulturbankoknak nevezhetők, s kényszerítve is vannak erre az áldozatkészségre, mert a melyik nem adakozna, az becsukhatná az üzletet, azt nem támogatná a románság. Az Albina, a Victoria, a Muresiana, a Timosana mellett nemrég megalakult kimondottan kulturális célra a Banca Cuiturala — el lehet gondolni, mennyire szivvel-lélekkel MEGÉRKEZTEK a tavaszi újdonságok *»flÄ}Ä RI I i íll Ármin és női divatáru üzletébe NAGYKÁROLY, Széchenyi-utca. (A róm. kath. iskolával szemben.) UIM111 ti 1 11I11I ■. . = Fegyházban kötött harisnyák egyedüli nagy raktára. Jutányos árak! Pontos kiszolgálás! -mt legolcsóbb bevásárlási forrás í t*® A bécsi kés. — Irta: PÖSA LAJOS. — A „Protestáns Társaskör“ márczius 15-iki ünnepélyén szavalta: Kölcsey Béla. Fülembe mintha láncz csörögne Nem érzem magam szabadon, Valaki mintha fojtogatna Kígyó sziszeg a nyakamon ? Lélegzetem már majd eláll Oly szaggatott olyan nehéz, „Szegény hazám, hát nem tudod ki az“ A bécsi kéz! a bécsi kéz! Vérpadra lökte hajdan Frange pánt Hős Zrínyi Pétert Németujhelyen, Karóba húzott és kerékbe tört Sok-sok magyart Eperjesen. Szemem a múlt idők csatáin Gőzölgő vérpatakba vész . . . Ott fenyeget mint véres árnyék A bécsi kéz! — a bécsi kéz! Kinek ne fájna szép Rodostó A mormogó bus tenger parija mellett, Az a szent sir egy napot rejt magába A föld alatt is égő hon szerelmet, Rákóczy kardja onnan is kivillan Szabadságért harczolni kész, Sziklát gördít reá, hogy ki ne törjön A bécsi kéz! — a bécsi kéz! Arad! Arad! vihar zug lelkemen át Ttagédiád ha olvasom, Mint Vezúv tüzet hány a szivem Önkénytelen megmozdul a karom. Szeretném a bitófát fölragadni Mely bosszúért szemembe néz! Ki tette ezt irgalmas Isten ? A bécsi kéz! — a bécsi kéz! Évszázadok tenger keserve Kiált az égre ellene . . . Addig kiáltjuk mig meghalja majd A magyarok nagy Istene, Meghalja mert ott látja mindenütt Mint ördögöt bár merre néz . . . Lesújt reánk kardok villámival Az ármányos, az átkos bécsi kéz! Tar Mihályékról. Irta: TOMA ISTVÁN. Tar Mihály története abban a falusi házban kezdődött, mely fölött egy szép napon megperdült a dob s elkótyavetyélték. Akkor a kis Miska hóna alá vette a csizmáját s az anyja oldala mellett beballagott a városba. Elszerződött a szűcshöz, akitől apja a ködmönö- ket vásárolta. A mestere szerette, de különösen a mesterné volt odáig érte. amiért a kis szur- tos gyerekeit naphosszant babusgatta jószivvel. Meg is mondta neki, amikor a Miska vándorolni indult: — No, lelkem, magát megáldja az Isten (akkor már „maga“ volt), mert a gyerekeket szerette ! És meg is áldotta — a vándorlás után. Még pedig gyerekekkel. — De másképp is. A gyerekekhez való jószivvel és hűséges, édes asszonynyal. Mert neki „édes“ volt az asszony. Reggel, délben, este. Jó kedvében, haragjában. Más szó nem jutott annak a mosolygó asszonynak, aki befogódzott vele az élet rázós, zörgő, sokszor nehéz szekerébe. Ezzel is könnyebb lett a kerekek forgása. — A szekéren pedig ott sivalkodtak az egészséges, bogár szemű kis apróságok. Ez volt az ő terhük. Ezekért
