Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-01-25 / 4. szám

2

fása. Mivel a hosszabb lejáratú kereskedelmi szerződések miatt lehetetlen az exportnak a -külföldön való jobb értékesítésre izgató hatását csökken-] teni, a belföldi fogyasztás körülményeinek kedvezőbbé tételére kell törekednünk, ami például a fogyasztási j adók és közterhek csökkentésével volna I elérhető. Mert csak egy felszines ősz- j szehasonlitást kell tenni az amerikai farmer és a magyar termelő termelési feltételei között, azonnal szembeötlik, hogy az utóbbit valósággal agyonnyomja a közterhek tömege s ha gazdálkodásából az • önköltségen felülmég hasznot is akar látni» akkor a mai | árakon alul terményeit képtelen értékesíteni.

Ezután áttér az intenzivebb gazdálkodást nélkülöző holtkéz-birtokokra. Szükséges, hogy azok mennél sürgősebben, apró bérletek formájában | bérbeadassanak. Nemcsak jelentékeny mennyiségű munkáskéz nyer igy foglalkozást, de megszaporodik a termelési produktum, termelési többlet áll j elő, mely hozzájárulhat az egészségtelen export ellensúlyozásához. Rámutat itt — vármegyénk közvetlen | érdekeltsége révén — a közalapit- ványi uradalmak mai kezelési mód1 jára is.

Szükségesnek tartja még a takarmány-kivitelnek, ha nem is teljes j betiltását, de legalább kontingentálá- sát. Az országból kivitt takarmány I drágítja a jószágtartást, minek következtében drágább a hús, tej, zsir, vaj stb.

Megemlékezik az általunk is sokat leipanaszolt uzsoráról, a kofák elővásárlási szabadalmáról, az ezzel űzött számtalan visszaélésről, amelyekkel szemben — mivel az alispán ha- | táskörét túlhaladja — a fogyasztók érdekeinek megvédésére, hathatós mi- ! niszteri szabályrendeletet sürget.

S a fogyasztási czikkek abnor- mis drágaságának alispánunk szerint, I

KÖZÉRDEK

egyik főoka a közvetítő kereskedelem j aránytalan drágasága, amelyen a köz- j vetítő kereskedelem nélkülözhetővé tér | telével lehet segíteni, vagyis a terme- | lőnek és fogyasztónak egymáshoz közelebb hozásával. Evégből a közieke- dés megkönnyítését, gyorsítását és ol- | csóvá tételét kéri Tolnavármegye szamára.

Megemlékezik a sárbogárd—szekszárdi vasút „elkeserítő“, lehetetlen viszonyairól, arról a temérdek utánjárásról. feliratozásról, depiitálásról, a mely ebben az ügyben történt.

• Ez a vasút lenne hivatva — úgymond — vármegyénk legnagyobb Őstermelő vidékét a fogyasztó piaczok- ! kai közvetlen érintkezésbe hozni, de j mi történik? Amikor egy fél vármegye megmentéséről . s 150 ezer korona befektetéséről - van szó, a mái nagy állami beruházások korszakában^ a ,,nincsen pénz“ elvét hangoztatják a tarthatatlan állapotok öka gyanánt. Ezt az állapotot nemhogy elfogadni; de még csak felhozni sem szabad, — kéri tehát első sorban a pénzügyminiszter ur hathatós közbelépését.

Ennyi van abban az igazán magvas tömörséggel megszerkesztett előterjesztésben. Dióhéjba összeszoritva, elmondva minden gazdasági bajunk.

Kívánatos, hogy az ott felhozottak illetékes helyen megszivlelésre találjanak, mert különösen Szekszárd j helyzete évről-évre rosszabbá válik. Ez a város a baja—bátaszéki hid megnyíltával, ha érte addig valamit nem tesziinli^ohamos hányát- lásnak fogindulni. A dombóvár—bá- taszék—bajai első osztályú vasút megépülte minden forgalmat, úgyszólván, a ] hátunk megett fog lebonyolítani, kiüríti, eltereli Szekszárd éléstárát — a Sárközt is. Ezek a községek — talán az egy Ocsényt kivéve — többé nem fognak Szekszárd felé gravitálni, de Bajára, ahova az I. osztályú vas1908 január 25

utón, a legnagyobb kényelemmel, naponta majd 4—-5-ször közlekedhetnek.

Szekszárd 'úgy fog járni, mint háború idején az ellenség által körülvett,' kiéheztetésre - szánt város.. Teljesen magára lesz utalva, ' bátran rátérhet a — conserv-evésre! Piacza nem lesz; vagy há lesiz, az lesz meg egyszer csak igazáii drága!- • B.I

* Uj hullámelmélet, •— alispán, főispán, képviselők. A vizb^e dobott kő egy időre felborzolja a víz sima tükrét. . Ahova lecsap, tarajos habgyürük képződnek, amely gyűrűk azonban mennél jobban szélesednek, annál ártalmatlanabbak lesznek, annal kevesebb-veszedelmet jelentenek. Tolnavármegye közéletébe, ebbe a nagy, nyugodt, sima felületű tóba is beledobták ama bizonyos hatalmas követ. Lement biz az a fenékig, az iszapot, sarat is felkavarta, de czélját' még sem érte el. A nyomában támadt örvény nem nyelte el az uj alispánt t sót, a nagy kőnek beledobója volt kénytelen a rá visszaíreescsent sártól letörölgetni a saját képes, ábrázatját. A nagy tó azonban még most is hullámzik. De a gyűrűk már távolodnak. Ezúttal főispánunk általánosan tisztelt alakját környékezik. Azt hisszük azonban, ő benne sem tesznek kárt. Négy képviselőnk: Rátkay László, gróf Benyoyazky Rezső, Wéber János és Hainrikffy Pál ott jártak ugyan Andrássy belügyminiszternél egy kis kívánsággal, hogy — Apponyi Géza gróf fejét .elkérjék. A belügyminiszternek azonban eszébe jutott, hogy most farsang van, itt a táncz ideje. A táncz azonban veszedelmes, inert a szép Heródia is eltánczolta keresztelő János fejét. Mosolygott tehat es nem adta ki — gróf Apponyi Gézát. Innen Kossuthoz mentek. Kossuthnak természetesen semmi elvi kifogása sem lehet, hogy mennél több függetlenségi főispán legyen a vármegyékben, de hát, mint előre látó politikus, ő is tisztában van azzal,, hogy a főispánt nem négy ember, de az egész vármegye gusztusa szerint kell kinevezni, igy ő is csak az elvi kijelentésnél maradt. A hullámgyürünek azonban az a sajátossága, hogy habár már alig-alig borzolja a vizet — mégis tovább erőlteti magát. Értesülésünk szerint most a függetlenségi párt elé kerül a főispáni kérdés, sőt Somogyi Aladár ur ismét kilép a porondra, hogy Szabó Károly képviselőt ott, a nyilvánosság előtt legyűrje. Azt hisszük

pókkal, dús toll- vagy szalagdísszel; a télikabátoknál még mindig a szőrme minden válfaja a kedvelt.

A vasárnapi zenének érdekes hallgatója volt, a szép és fiatal Károly Ferdinánd főherczeg személyében, ki most több heti tartózkodásra obermaisi és rottensteini kastélyába üdülni jött és talán felejteni csalódott szerelmét . . .

Itt volt báró Beck miniszterelnök is nejével és titkárával, kik automobilon tették meg az utat Bécstől idáig és vissza. Továbbá. Sudermann, a hires iró bámultatta szépen gondozott szakállát.

De múlik az idő, vissza kell térni- a penzióba, hol egy órakor • van az étkezés ideje. Itt is leginkább a penzió-rendszer dívik, ami mindenesetre a legkényelmesebb — ha nem is a legolcsóbb ! A penzió-árak 7 koronától 14 koronáig vannak, de februártól kezdve általában felemelik az árakat 1—2 koronával. Az ellátás kitűnő, ami épp- ugy érdeke a tulajdonosnak, mint a vendégnek, mert a levegő kúrához a jó táplálkozás van előírva, igy a villatulajdonosok egymás közt versenyeznek, melyik képes a legjobbat nyújtani —- azé a nyereség. Az ellátás áll egy 9 koronás penzióban: személy enkint egy szoba, balkonnal, reggeli a szobában felszolgálva: thea, kávé, vagy cacao, vaj és sütemény; az ebéd 1 órakor: öt fogás es dessert, vacsora 7 órakor: két fogás, sajt es vaj, de minden bőven körítve és kétszer körülhordofcva.

Már itt is kezdik a külföldi jó szokást meghonosítani, t. i. a külön asztalkáknál való étkezést, ami megnehezíti ugyan az ismerkedést, a „Gesseligkeit“ ot és elveszíti a ,családias jelleget, de másrészt kellemesebb, nincs senki egy kellemetlen szomszédtárshoz kötve, kinek kellemetlenkedéseit kénytelen az ember, jó arezot vágva, tűrni.

Hogy mily nagy súlyt fektetnek a családias jellegre, legjobban bizonyítja a karácsony-est, a „par excellence“ családi ünnep megülése. A szent estét megelőző napon a háziúr — ki rendesen az asztalfőnél ül, —- felállt és barátságos szavakban meghívta a vendégeket, — mint mondá, — kik betegség miatt kénytelenek* az édes otthont és családi kört nélkülözni, egyesüljünk a karácsonyfa alatt, jó kedvvel- és barátsággal, családias együttlétben és estebédre legyünk az ő vendégei.

Ezen kijelentésre lázas izgatottsággal vártuk a szent estét. Végre másnap este fél nyolcz- Kor csengetnek; mindenki siet az ebédlőterembe; a hölgyek. Kivétel nélkül — még a 60 éven felüliek is — mind fehérben, kivágott ruhákban, az urak frakk vagy smo- kingban jelentek meg. Még a felszolgáló leányok is mind fehérbe voltak öltözve. Az ajtók feltárultak és a fényesen kivilágított teremben a háziúr és háziasszony által fogadva, ott állt az óriás karácsonyfa, tündéri fényben, körülvéve a meghatott vendégek által. De csakhamar a nagy csendet élénk beszélgetés, ismerkedés, barátkozás váltotta föl. Utóbb helyet foglaltunk a pazar virágdísszel, fehér és vörös rózsák, rózsaszín és

vörös szegfű csokrokkal ékesített asztal mellett és kezdték a gyönyörűen tálalt és kitűnő ebédet felszolgálni. Azt hiszem, nem lesz érdektelen az étrendet feljegyezni: leves, pisztráng — sauge rémoulader (Marsalabor), rostbeef finom zöldséggel körítve (Bordeaux! és Rizling), spárga — fáczán casserolba, vörös káposzta és compote (pezsgő), fagylalt sütemény nyel és dessert, fekete kávé és liqueurök,' szivar és czigaretta. Ilyen pazar bőkezűség mellett csak hatványozódott a jókedv és a „Gesseligkeit“, kifogyhatatlanok a tréfák és nemzetközi karácsonyi szokások előhozakodásával. De nemcsak tréfából áll az élet, mindenki érezte az erkölcsi kötelességet,, hogy ezt meg is kellene köszönni; . hosszas unszolásra végre egy porosz polgár- mester feláll és édes mindannyiunk nevében megköszöni a szives vendéglátást és kedélyes estét, mire az egész vendégsereg feláll,-a gyönyörű pezsgős poharakat a magasba tartva, eleinte bátortalanul, mindinkább erősebben énekelve:

„Hoch soll er leben,Hoch soll er leben,

Hoch! Hoch! Hoch!*

és összecsörrennek a poharak, mosolygó, ka- ezérkodó szempillantások alatt „lobogva lángol a fény“.

így folyt a mulatság éjfélig, felejtve minden catarfhust, csak a jelent élvezve.

Másnap elmentünk a kellemesen szórakoztató es újdonság ingerével bíró helyiségbe, a „Grand Hotel Meranerhof“-ban berendezett „American Bar“-ba, melynek jelen-