Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-02-22 / 6. szám
Nagykároly, 1908. február 22. 6. szám. I. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG A Nagykárolyi Épitő iparosok szövetsége és ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyiltér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főmunkatársak: Dr. Gelléri Mór Dr. Bisitz Béla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SIMKÖ ALADÁR. 11 Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6— korona. „ „ „ fél évre .... 3— „ Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre .... 350 „ Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyonida r. t.'jogosult. Nemzetközi és nemzeti szocializmus. Nagykároly, 1908. február 22. (—S.) Az a szomorú rombolás, a melyet a nemzetközi szociáldemokratia a nemzet egyik legértékesebb rétegében, a munkás osztályban véghezvisz, parancso- lólag követeli, hogy a nemzet értelmisége, egész szellemi aristokratiája a társadalmi problémával komolyan foglalkoznék és ezen a téren ne érje be a puszta szemlélődés és elméleti okoskodás olcsó dicsőségével, hanem az aktiv tevékenység fáradtságosabb, de minden esetre gyümölcsözőbb munkájához lásson. A magyar példa mutatja legjobban, hogy ott, a hol a nemzetközi szociáliz- mus vezetését önző, minden nemesebb ethikai alap hiányában szenvedő elemek ragadták kezükbe, a munkás osztálynak nem csak erkölcsi, hanem anyagi javai is koczkán forognak. Nemcsak abban rejlik a veszedelem, hogy a munkás osztályt teljesen értéktelen forradalmi utópiák fejében legdrágább javaitól, hitétől és hazafiasságától fosztják meg, hanem abban is, hogy az aranylánczos és jól táplált burzsoa vezérek a munkástömeget kizárólag hatalmi czélok érdekében annyiféle pártadóval terhelik meg és oly gyakran viszik bele a legigazságtalanabb, terrorisztikus bér- harczokba, hogy ez' által maguk a szociális szervezetek válnak a munkásnyo- mor, a szertelen drágaság, a kedvezőtlen kereseti viszonyok elsőrendű okozóivá. A szabadtanitás pécsi kongresszusa beigazolta, hogy nálunk a nemzetközi szociáidemokratia, úgynevezett tudományos képviselői sem állanak az egészséges szociális eszme alapján, hanem a legőrültebb anarchia zászlóvivői. A tudományos Pirkler egyetemi tanár úr egész társadalmi filozófiáját a legrutabb materialis önzés szelleme lengi át. Nála az egész emberi élet nem egyébb, mint a legállatibb, legprimitívebb anyagcsere. Ha például az ő okoskodása. alapján valaki bebizonyítja, hogy, qz osztrák ősz- birodalom avagy a franczia birodalomban minden munkás egy tál libapecsenyével többet ehetik évente mint a független magyar államban, akkor szerinte csak a hagyományos butaság a magyar állam önállósága mellett kardoskodni, mert az igazi felvilágosodott, bölcs emberek sokasága, habozás nélkül fogja az osztrák összmonarchiát s vele a jó zsi- ros libapecsenyét uj, tökéletesebb állami alakulásként üdvözölni! . . . Hogy az ethikai alapnak ez a tökéletes hiánya mit jelent, azt Pirkler úr és társai majd csak akkor fogják belátni, ha az ö elveik szerint kiművelt munkástömegek ökle őket sem kíméli meg, hanem megtanítja arra, hogy mihelyt az emberből sikerül kiölni az erkölcsi öntudatot, akkor csakugyan az ö filozófiájuk emberállatja, vete humainje veszi át uralmat. Nekünk azonban, akik előtt Isten, haza, család, sok egyébb intézménnyel együtt még ma is szent fogalom és nem olyan czélszerüségi produktum, mint például a budapesti börze, a hogy ez Pirkler ur oly bölcsen levezeti, nekünk a kik ezeket a „buta hagyományokat“ még néhány ezredévig megőrizni szeretnök, nem marad más hátra, mint a nemzetközi szociáldemokraták táborával szemben a szociális eszméknek szervezni a nemzeti szociálisták táborát. A nemzetközi szociáldemokratia társadalmi forradalmat és késhegyig menő osztályharezot hirdet, mert kiinduló pontja az egoizmus törvényei szerint cselekvő állatember. Neki nem kellenek önálló existentiák vezérekül hanem olyanok, a kikkel megvívhatja csatáit a mai társadalom ellen, a kiknek nincs mit veszteniük, nem szent előttük a haza, a család, a vallás, s akik csak azért hangoznál egy tüsszentés miatt. irta: Csehov Antal. Egy szép estén a színházban ült Iwan Dimitritsch Czerwiakow, a végrehajtó a színpadra irányította látcsövét és kimondhatatlanul jól érezte magát. De hirtelen . . . Elbeszélésekben gyakran fordul elő ez a: „de hirtelen“ és a szerzőknek' igazuk van: az élet telve van hirtelen bekövetkező eséményekkel! — De hirtelen megvonaglott az arca, szeméből kicsordult a köny, lélekzete elállt . . . előrehajolt és — aptschich!! Tüsszentett, amint látják. Tüsz- szenteni mindenkinek szabad és mindenütt szabad. Tüsszent a paraszt, a rendőrkapitány, sőt olykor a valóságos belső titkos tanácsos is. Természetes hát, hogy Czerwiakow nem jött zavarba, hanem nyugodtan elővette a zsebkendőjét és udvarias ember létére körülnézett: vájjon nem okozott-e senkinek kellemetlenséget a tüsszentése által ? Bizony, ekkor mégis csak zavarba kellett jönnie. Látta, hogy az öreg ur, ki előtte ült az első sorban, valamit dörmögött és keztyüjével gondosan letörülte kopasz fejét és nyakát. Az öregben Brisgalow generálisra, a hadügyminisztérium egyik tagjára, ismert Czerwiakow. — Reátüsszentetettem ? — gondolta Czerwiakow. Idegen ugyan és nem hivatalbeli följebb- valóm. De mégis kínos dolog. Bocsánatot kell kérnem. — Bocsánat kegyelmes uram — súgta a generális fülébe. Önre tüsszentettem — akaratlanul . . . — Nem baj, nem baj . . . — Az istenért bocsásson meg nekem. Én — én nem szándékkal tettem ! — Ah — ugyan uyugodjék meg kérem, hadd hallgassam az előadást! Czerwiakow visszaült helyére; zavart arckifejezéssel, buta mosolylyal nézett a színpadra. Odanézett, igen, de a kellemes kedélyállapotnak vége volt. Gyötörni kezdte őt a nyugtalanság. A szünet folyamán közeledett Brisga- lowhoz, mögélye sompolygott és miután néhány pillanatig küzködött magával: erőt vett bátortalanságán. — Kegyelmes uram nyakára tüsszentettem . . . mormogta. — Bocsássa meg . . . Igazán . . . igazán . .. — Ah, ugyan hagyja! Én már el is felejtettem és maga újból kezdi! — szólt a generális és türelmetlenül félrehúzta alsó ajkát. — Elfelejtetted! és emellett elővillog szemedből a bosszúság! — gondolta Czerwiakow gyanakvóan megfigyelve a generálist. — Még beszélni sem akar az emberrel. Meg kellene magyaráznom, hogy hiszen nem is akartam . . . hogy ez a természeti törvény. Máskülönben még azt gondolja, hogy le akartam köpni ... Ha most nem is azt gondolja is, esetleg később juthatna eszébe. Odahaza feleségének is is beszélt Czerwiakow az udvariatlanságáról. Az asszony — úgy tettszett neki — kissé könnyelműen fogta fel a történteket, eleinte megijedt ugyan, de a midőn hallotta, hogy Brisgalow „idegen“ nem hivatalbeli följebbvaíó, rögtön megnyugodott. — Nos hiszen mégis odamehetsz és bocsánatot kérhetsz, szólt. — Különben azt hiszi, nincs benned semmi illemtudás! — Hisz éppen ez az! Bocsánatot kértem, de ő oly különös volt , . . Egy leereszkedő szót sem mondott. Nem is értünk rá a beszélgetésre. Másnap Czerwiakow fölvette legújabb egyenruháját, kisütötte a haját és elment Bris- galowhoz, hogy megmagyarázza neki. A generális fogadószobájában sok ember várt, mindegyiküknek volt előterjeszteni vagy kérni valója, a generális átfutott nehány kérvényt, majd föltekintett és megpillantotta Czerwiakowot. ROSNER HENRIK a Párisi divatáruház tulajdonosa egyedül a Deák-téri (Igaz Károly háza, gyógyszertár mellett) üzletet tartja fenn, a hová megérkeztek a valódi karlsbadi férfi, női és gyermekcipők. Kézimunkák rendkívüli olcsó árak mellett kaphatók. ,DUNA‘ bizt. társ. főügynöksége. 2 tanuló fizetéssel felvétetik.
