Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-03-07 / 8. szám
Nagykároly, 1903. márczius 7. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG Ä Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. az ÉrmihályfalYai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyiltér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. _____ ____________________________:______ II Fő munkatársak : Dr. Gelléri Bőr Dr. Bísitz Béla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6— korona. „ „ „ fél évre .... 3-— „ Vidékre postán küldve egy évre . . 7.— ,, „ „ fél évre .... 3 50 „ Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a KÖlcsey-nyomda r. t. jogosult. Kikelet. Nagykároly, 1908. niárcz. 7. (F. É.) Tovatűnt télapó hófehér, dermesztő szakáliával. Eltűnt a zúzmara hideg lehelete, a jégvirágok nem díszítik már ablakainkat. Jég, fagy, hó átadták uralmukat a csillogó napsugárnak, a lenge szellőnek. Dér helyett harmat csillog a földből kikandikáló fűszálakon. A visszatérő madárkák csicsergése váltja fel a némaságot, a hóvai tompított mezők fárasztó egyformaságát. S minden örül, mindenki könnyebben lélegzik fel, hiszen mégis csak súlyos teher gazdagra, szegényre egyaránt a kemény tél összes fáradalmaival. Itt a tavasz! A virág s kikelet. A poéták és szerelmesek ragyogó évszaka, ibolya illatától terhes a lég. A tüdő mintha kitágult volna, szemünk mindent rózsaszínben lát s köszönve sóhajtunk fel, látva a természet, az örök természet hatalmas gépezetét, mely nem engedi úrrá lenni a tél kemény fagyát, hanem sietve segítségére jó a tavaszi langy fu- valmakkal, hogy uj életre csókolja a hidegtől megdermedt életet. A fákat, a mezöt, a réteket, az erdőket és hüs pagonyokat. Itt a kikelet! Fennen hirdeti min- iden. Az újjászületés gyönyörű symbo- luma, a tavasz ismét eljött s a remény újra éled mindnyájunk szivében, hogy jóra fordul ismét minden. Mert sok szorul javulásra. A társadalom, mintegy lenyűgözve, lesújtva a közöny hideg leheletétől, téli álmát látszik aludni. Serkentő kézre van szüksége, mely letargiájából felébreszti, langy tavaszi szellőre, meleg napsugárra, mely felcsókolja hosszú álmából, hogy végre a tettek mezejére lépjen, s ne engedje eltespedni szervezetét a semmitevésben, mely a mi társadalmunknak örökös átka volt. A társadami mozgalmak, sajnos nálunk igen keskeny területen mozognak. Rég időktől fogva észlelhettük, hogyha valamely mozgalom nagy .dérrei-durral meg is indul, csakhamar a közlöny az érdektelenség sivár pocsolyájába süpped éppen társadalmi életünk élhetetlensége, a vezetők lanyhasága következtében. Hány nemes eszme, gyönyörű idea rázta már fel társadalmi életünket, hogy aztán rövidesen, miként a szalmaláng kihunnyon, elaludjon. Pedig sok teendője akadna, a mi társadalmi életünknek. A tél szigora világitó fáklyaként megmutatta azokat a sebhelyeket, melyeket beheggeszteni a társadalom kötelessége. A szegénység, e legnagyobb csapás jótékonyság utján csökkenthető. De vájjon képzelhetünk hathatós segedelmet e téren, ha nem vonjuk belé az egész társadalmat, mint egyetlen működő személyt ? Lehet segíteni a sziikölködőkön az egyeseknek, ha társadalom összsége nem áll oldala mellett?! Nem és ezerszer nem. Ami az egyednek sohasem sikerül, vagy csak nagy ritkán, az a társadalomnak, a tömörülésben rejlő erejénél fogva mindig könnyen rendelkezésére áll. De az bizonyos, hogy szükséges ehhez az egyöntetűség, az egyakaratból áthatott összmű- ködés, mert különben itt is célt tévesztünk s az eredmény a semmivel egyenértékű. Nemcsak a jótékonyság terén nyílik azonban alkalma a társadalomnak orvosolni azokat a bajokat, melyeknek megszüntetése éppen a mi társadalmi életünk legelső érdeke. A gyermeknevelés, a szülők nélkül maradt kisdedek a szegénységük következtében miveletlen apróságok nevelései a munkanélküliek munkával való ellátása, a napközi otthon, hol az iskolai szünet alatt henyélésre, esetleg még bűnre is csábítható növendékek nyernek ellátást és felügyeletet, a tisztességes leányok kiházasitása, a büntiLeszámolás. — Irta: Győri Imre. — Egy zöldszemü ördög guggolt a szoba sarkában és a szemébe vigyorgott Mártának. Neki legalább úgy tetszett, hogy vigyorog. Csönd volt a szobában. A föltárt ablakokon beáradt az ősz lehelete és az ablaküvegekről sápadtan verődött vissza az esti verőfény. Lent a kertben pedig szomorúan himbálta * 1 galyjait a kőrisfa lombja és mélabus hajlon- gással, valami egyhangú, siralmas dalba fogott. Mártha összerezzent, aztán kibámult a j föltárt ablakon az alkonyatba, a hol az ő nótáját dalolták a susogó lombok, s az ő boldogságát búcsúztatták az őszi nap haldokló sugarai. A zöldszemü ördög pedig előre jött a szoba közepére, összefonta a mellén a karjait, azután csendesen beszélni kezdett: — Márta ! Én lemondok a jogaimról, mert szent előttem a maga boldogsága. Kiűzött a szivéből, a melynek szerelmes dobogása többé nem lesz az én altató dalom. Megadom a sorsnak, a mi a sorsé, s itt hagyom a nyugalmamat, a boldogságomat s az ifjúságomat magánál, a ki mindig jó volt hozzám és elnéző s a ki méltatlanra pazarolta az álmait és vágyait. Felejtsen el Márta, s ha maradna mégis a szivében egy szikra, a mely az én emlékemre gyulna ott örök lángra, gyilkolja meg a szivét, de nekem ne gyújtson soha el nem hamvadó oltártüzet. Ez igen szépen volt mondva, s a zold- szemü ördög lágy, zenélő hangja még sokkal szebbé tette. A lány azonban nem nézett rá vissza. Talán nem is tudott volna. Csak oda nézett két nagy szemével a homályban hajlongó fasudarak közé, aztán megredtek a könyei. A zenélőhangu férfi pedig szentimentális mozdulattal szétvette a karjait, aztán a balkezét a szivére, a jobbat pedig a homlokára szorítva, folytatta. Olyan volt a hangja, mint az orgonáé, a mely irgalmat lop a hivök szivébe. — Márta! Utoljára használom e bizalmas megszólítást, kérem ne nehezteljen meg érte. Hisz úgy állok itt maga előtt összeroskadva, megalázva, mint a kivert kutya, volt gazdája előtt. Nézze, hallgassa, hogy szakadoz itt belülről a szivem s az agyam, ez a bolondos, bűnös, meggondolatlan agy tehetetlenül keres egy merKőgondölatot, a mely vergődő telkemet kivezetné a gyötrelmekből. Csak egy szót Márta, egyetlen megbocsátó szót, aztán nem bánom, elmegyek örökre innen, a hol még a levegő zümmögése is édes, felejthetetlen emlékeket suttog a fülembe . . . A zöldszemü ördög lábujjhegyen a leány mögé állt és bársonyos érintésű, finom kezeivel a leány keze után nyúlt. Mint a megriadt őz, menekült előle. A í könyes szempáron átvillant a megvetés és az utálat tüze, aztán diadalmas, büszke tekintettel szembefordult a férfivel: Ide nézzen reám és lássa, győződjön meg róla, hogy nem szevedek. Azok a könyek, a melyek akaratomon kivül a lelkembe látszottak világítani, hazudtak . . . Higyje el, hogy hazudtak ! Nem szeretem magát, talán nem is szerettem soha, de ha szerettem volna is, meggyii- gyöltem volna abban a pillanatban, a midőn I meggyőződtem róla, hogy ámítás volt az ölelése, a csókja, ámítás volt a hizelkedése. Ha láttam volna, hogy nem tud szeretni, mert a vére, a nyugtalan, a szilaj vére nem szívleli a szentimentális szerelmet, az olyat, a minő az enyém és a két erős karjának karcsú az én derekam és gyenge a testem, ha láttam volna, hogy én, a szürke, alig látható pont, csak egy jelentéktelen, észrevehetetlen, törpe semmi vagyok maga mellett, a ki hozzá van szokva a hódolathoz és a tömjénhez, talán még azok a lelkembe világitó könycseppek is elkerülték volna szemeimet. De nem igy történt. Magának nem voltak érzelmei, csak vágyai. Kultuszt a Párisi divatáruház tulajdonosa egyedül a Deák-téri (Igaz Károly háza, gyógyszertár mellett) üzletet tartja fenn, a hová megérkeztek a valódi karlsbadi férfi, női és gyermekcipők. Kézimunkák rendkívüli olcsó árak mellett kaphatók. .DUNA bizt. társ. főügynöksége. 2 tanuló fizetéssel felvétetik.
