Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)

1908-02-15 / 5. szám

4. szám. KÖZÉRDEK. 3. oldal. Elkobozták a fodrászok keserves ke­resményét. F. hó 4-én, valósziniileg feljelen­tés folytán, dr. Schönpflug Béla városi orvos, Demidor Ignác rendőrkapitány és a rendőr­biztos sorra járták a a helybeli borbély iparo­sokat s tőllük a foghúzáshoz szükséges szer­számokat elkobozták. Jóllehet maga a tény törvényen alapszik, nem térhetünk napirendre a dolog felett, annyival is inkább, mert az „Iparosok Lapja“, amely hivatva volna az ipa­rososztály érdekeit megvédeni, még csak tudo­mást sem vett a dologról. Már évek óta elke­seredett harc folyik a fodrászok szövetsége és az orvosszövetség között az iránt, hogy az ipartörvény vonatkozó szakaszának megváltoz­tatása mellett a fodrászok is hatalmaztassanak fel fogak húzására. Indokolja ezt azon körül­mény, hogy mig az előbbiek mellett az évek hosszú prakszisa, utóbbiak mellett csak a teória szolgálhat irányadóul. A kérdés jelenleg van eldöntés alatt s igy valószínű, hogy mint a betegsegélyző pénztárnál, úgy itt is az orvos­szövetség keze működik a dologban; pedig (tisztelet a kivételeknek) igen sok orvos elme­hetne a fodrász iparosokhoz foghúzást tanulni. Konstatálni kívánjuk azt is, hogy nem mint bűnügyekben, de — iparosokról, tehát müveit egyénekről lévén szó, a kiknek szívesen okoz kellemetlenséget — a rendőrkapitány maga járt el a dologhan. Felülvizsgálat. A nagykárolyi temetke­zési egyesület 1907. évi számadását Néma Gusz­táv városi jegyző és Feifer Ede számvevő fe­lülvizsgálták — azt teljesen rendben találták. A nagykárolyi—peéri vasút közigazga­tási bejárása folyó hó 12-én lett megtartva, melyen a terv ellen az érdekelt községek részé­ről felmerült észrevételek elfogadtattak és he­lyesbítettek s igy minthogy a részvények telje­sen jegyezve vannak a vasút kiépítésének meg­kezdése — a Peér—margittai rész elhagyásával, a melyre fedezett nincsen — a folyó év tava­szán várható. Ezzel egyidejűleg fog építés alá kerülni a Tasnád—Érmihályfalvi vasúti vonal is igy két vármegye érdekeltsége fog modern közlekedési eszközhöz jutni. A bejárást követő- leg a Magyar-Király vendéglő helyiségében ebéd volt, a melyen Wessel Manó vendéglős által adott étsorozat általános feltűnést keltett. Elkészült az ipartörvény. Szterényi ál­lamtitkár a napokban véglegesen átvizsgálta az ipartörvény első részét s azt még e hó folya­mán egy e célra összehívandó ankét előtt be fogja mutatni. A jelen ipartörvény lényegesen eltér az elébbitől, igy több szigorúbb szabályok állanak majd fenn a képesítéshez kötött ipar­ágakról. E szerint az összes képesítéshez kö­tött iparágak texative fel lesznek sorolva a tör­vényben, de a törvény ki fogja mondani azt is, hogy azok, kik eddig ezen iparágakban már működtek, bizonyos gyakorlati idő eltelte után önállósíthatják magukat. Az inaskodásról a tör­vény határozottan ki fogja mondani, hogy 12 éven aluli inasokat fölfogadni ezentúl nem sza­bad. Az inas csak akkor szabadulhat fel, ha 6 elemi osztálynak megfelelő képzettséget fel tud mutatni. A második rész, a munkáról szól. E szerint a törvényben fel lesz sorolva, hogy az egyes iparágaknál milyen ideig tarthat a rendes munkaidő. Ki fogja mondani ezentúl a törvény, hogy minden város, mely lakósainak száma a 10 ezret felülhaladja, egy munkásközvetitő hi­vatalt köteles lesz felállítani. Az államtitkár re­méli, hogy a revízióval véglegesen el fog ké­szülni e hónapban és akkor az ankét megtar­tása után rögtön a ház elé terjesztik és ősz­szel kerül majd tárgyalás alá, hogy ezen tör­vény minden bizonynyal még ez év folyamán fog törvényerőre emelkedni. Eltörhetlen óra. A hétfői heti vásár al­kalmával két czigány összeverekedett a piaczon. A verekedés tettlegességé fajult s az egyik czi­gány óráját a másik fejéhez vágta. A sértet visszadobta s közzel egy negyedóráig verdes- ték az órát egymás fejéhez, anélkül hogy az órának valami baja történt volna. A vértől bo­rított czigányokat a rendőrség vette pártfogás alá s ki előszűr bekötöztette sebeiket s azután bekísérte a rendőrség fogházába, a hol leg­nagyobb bámulattal konstatálták, hogy az el­törhetlen órát Kóhn Antal gróf Károlyi György­ién órás készítette. Tartalékosok fegyvergyakorlatai 1908- ban. A múlt évben próbaképpen alkalmazott módja a fegyvergyakorlatok teljesítésének az idén végérvényesen életbe lép. A fegyverszol­gálatra kötelesek ezentúl márciustól szeptembe­rig tartoznak szolgálatot teljesíteni, még pedig oly képpen, hogy ez által a létszám ebben az időben jelentékenyen nagyobb lesz. A hadve­zetőség a tartalékosok és póttartalékosok tet­szésére bízza, hogy március és szeptember kö­zött mikor akarnak szolgálatot teljesíteni. Ez­által lehetővé válik, hogy mindenki akkor vé­gezze a fegyvergyakorlatot, a mikor hivatása megengedi s ily módon megfognak szűnni a mezőgazdasággal foglalkozók panaszai is, hogy éppen aratáskor kell bevonulniok. Párbeszéd. A: Olvastad az „Iparosok Lapja“ legutóbbi számában megjelent Szterényi József államtitkár czikkét. B: Igen az „Előre“ politikai lap múlt heti számában mint vezérczikket közölte. A láda titka. A fehérgyarmati vasúti ál­lomáson a napokban egy ismeretlen ember egy 85 kgr. súlyú ládát adott fel s mikor a szatmári állomáson az átrakást eszközölték, egyik munkást a láda szaga arra indította, hogy megnézze annak tartalmát s ime pompás mus­kotály dohánynyal volt az kibélelve. A csem­pészett árut erre hivatalosan lefoglalták, az is­meretlen feladó után pedig megindult a nyo­mozás. A Kossuth asztaltársaság rendező bi­zottsága felkéri mindazokat a kik a f. hó 22-én tartandó mulatságra tévedésből meghívót nem kaptak volna, szíveskedjenek ezt a rendező bizottság valamely tagjának tudomására juttatni. Öngyilkosság. Egy minden tekintetben jobb sorsra érdemes ember, vetett véget éle­tének f. hó 9-én. Ugyanis Kudla János régebbi időben az úri valamint polgári olvasókör ven­déglőse ki szélhüdés folytán már 8 év óta ágyban fekvő-beteg egy őrizetlen pillanatban konyha késsel elvágta a nyakát s mielőtt or­vosi segélyben részesült volna elvérzett. — Temetése 10-én folyt le nagy részvét mellett. A koporsóra a helybeli vendéglősök és pin- czérek remek koszorút helyeztek. Pihenjen bé­kével. Legfinomabb villányi veres bor kapható Tóth Dániel füszerkereskedésébeu Nagykároly fény utca. Elnökválasztás a polgári olvasókörben. Id. Vetzák Ede lemondásával nekezen akarnak megbarátkozni a polgári olvasókör tagjai, de minthogy a lemondás visszavonhatatlan, a ta­gok egy része Schnébli János postafőnököt, másik része Kinczel János ipartestületi elnököt óhajtja látni az elnöki széken s igy a válasz­tásnál erős küzdelem várható. Alelnökké egy­hangúlag Csipkés Károlyt fogják megválasztani. Egy érdekes per. A múlt hét folyamán Weinberger Izidor érmihályfalvai lakos többed magával utazott haza Budapestről. Igen sok utas lévén a 3-ad osztályon, a kalauz 2-od osztályba ültette őket. Debreczenben kalauzt cserél a vonat s az uj kalauz a jegy vizsgálat alkalmával nem fogadta el ebbeli védekezésü­ket hogy a fővárosból utaznak Il-od osztályon hanem követelte a jegy különbözet árát és a pénzbüntetést. Wéinbergerék nem fizettek s jegyzőkönyvet vétettek fel Érmihályfalván az esetről. A vasúti üzletvezetőség perre vitte a dolgot, s most érdeklődéssel várjuk váljon el­marasztalja e a bíróság őket a vasúti jegy árába, vagy pedig a túlbuzgó kalauz kap egy orrot. Uj üzlet. A Gcncs-utca 32. szám alatti Feinsilber Betti-féle üzletet ifj. Teleky Antal át­vette és március hó 1-én megnyitja. Ajánlja fűszer-, csemege, mindennemű élelmiszer bor, korpa és lisztnagyraktárát. Hangverseuy és táncmulatság. A nagy­károlyi protestáns társaskör saját pénztára ja­vára 1908. február hó 16-án, vasárnap a pol­gári olvasókör nagytermében hangversenynyel egybekötött — zártkörű tánczvigalmat rendez. Beléptidij: személyjegy 2 kor. családjegy 5 K. karzatjegy mely a terembelépésre nem jogosít 1 kő’- na. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések — te. intettel a jótékonyczélra — köszönettel fogadtatnak. Műsor: 1. Ének előadja: a helyb. dalárda. 2. Felolvasás. Tartja: Havas Gyula ref. lelkész e. m. tanácsbiró. 3. Monolog. Elő­adja : Suták Erzsébet. 4. Komoly szavalat. Elő­adja : Papp József, ref. theologus. 5. Dalok. Énekli: Filep Margit, zongorán kiséri: Váczi Jolán. 6. Dialog. Előadják: Beke Gizella és Algay Ödön. 7. Duett. Zongorán négykézre elő­adják : Váczi Jolán és Gáspár Anna. 8. Vig sza­valat. Előadja : Babicsák József ref. theologus. 9. Ének. Előadja: a helybeli dalárda. Szabad Lyczeum előadása f. hó 10-én lett megtartva. — Az előadást Dr. Cservenyák Károlyné Tatay Irén úrnő nyitotta meg. Ki a „Nő helyzete a XX században“ cimü müvét olvasta fel. Úgy a mü mint a legnagyobb sza­batossággal tartott felolvasás a megjelent kö­zönséget magával ragadta. Végtelen sajnála­tunkra Roóz Samu ügyvéd ur akadályozva lett előadása megtartásában s igy Orosz György taeár tartott igen figyelemre méltó előadást a művészetről. — Cáfolat. A fővárosi lapokban a „Zsiros tanyánál“ elkövetet rablás kísér­letről megjelent hir, minden alapot nél­külöz. Megbízás. Grünfeld Vincze urat az Anker élet és járadék és a Magyar franczia biztositó részvénytársaság kerületi főügynökét, lapunk munkatársát, a Magyar Élelmiszer szállító rész­vénytársaság nagykárolyi áru átvevő és osztá­lyozó telepének vezetésével bízta meg. Gratu­lálunk ! Síkos járda áldozata. Kínál Márton helybeli Ágoston-utcai lakos folyó hó 13-án reggel 7 órakor a templom előtt a síkos járdán elcsúszott s fején oly súlyos sérülést szenvedett, hogy élete veszélyben van. A legfinomabb vászontól meg nem különböztethető kaucsuk gallérok és kézelők, továbbá báli újdonságok, kaphatók ROSNER HENRIK Deák-téri üzletében. A „református“ jelző használata. Már egy ízben megemlékeztünk az 1994. évi zsi­natnak azon megállapodásáról, hogy a kálvi­nista egyházat az eddigi „evangélium szerint reformált“ jelző helyett pusztán csak „reformá­tus“ szóval fogja jelölni. Ez az elnevezés most már általánossá válik, mert a belügyminiszter egyik legújabb rendelete szerint hivatalos , el­nevezésnek is elfogadták. A törvényhatóságok is kötelesek ezentúl ezt a rövidített kifejezést használni. Táncmulatság. A József kir. herceg sza­natórium egyesület, mátészalkai bizottsága 1908. febr. 22-én táncmulatságot rendez. Meghívó. A nagykárolyi czipész-mesterek 190S. február hó 23-án, a Polgári Kaszinó nagytermében az elagott iparosok javára zárt­körű tánczvigalmat rendeznek. Beléptidij^ sze- mélyenkint 2 kor., családjegy 4 kor., karzatjegy (mely a terembelépésre nem jogosít) 80 fillér. Kezdete este 8 órakor. Felülfrzgtések köszönet­tel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Ze­nész: Jónás György, A meghívó kívánatra elő­mutatandó. Akasztás. Vasárnap délelőtt érkezett le a királyi kabinetirodától a legfelsőbb kézirat Húsz Ábrahám és Mihálka László gyilkosok ügyében. Balázs Pál törvényszéki elnök rögtön felhozatta a börtönből a bűnösöket s előttük bontotta fel a levelet. A tárgyalási terem zsúfolásig megtelt kö- zönsséggel, mely feszült érdeklődéssel várta a király döntését. A két bűnös reszketve állt a törvény- széki elnök előtt. A kötélhalálra Ítélt rablógyil­kosok közül Mihálka Lászlónak a halálos íté­letet változtatta meg a király életfogytiglani börtönre. Húsz Ábrahámra nézve helybenhagyta a halálos Ítéletet,' a melyet hétfőn reggel hajtottak végre. A vesztőhelyet csendőrök vették körül. Miután mind a két rabbi a városból eltávozott, két hitsorsosa részesítette Huszt vallási vigasz­talásban, aki folyton azt mondotta : — Ártatlan vagyok, Hailjad Izráel. Az ítélet felolvasása után Báli Mihály és segédei megragadták Húsz Ábrahámot és a bitófához hurczolták, ahol gyorsan végeztek vele, Húsz az utolsó pillanatban e szavakat mormogta: Halljad Izráel. Egy csavarintásra ezután elakadt a szó és Húsz Ábrahám ott csüngött a bitófán. Az orvos egynegyed óra múlva konstatálta, hogy Húsz Ábrahám meghalt. Holttestét hétfőn délután temették él.

Next

/
Oldalképek
Tartalom