Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-06-06 / 21. szám
KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. Ä Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyiltér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főmunkatársak: Dr. Gelléri Mór Dr. Bisitz Béla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6— korona. , „ , fél évre .... 3-— , Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ fél évre . ... 3-50 „ Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Köicsey-nyomda r. t. jogosult. Pünkösd. Csanálos, 1908. junius 5. A viiágegyház alapításának, a kereszténység születésének ünnepe a Pünkösd. Mindenképen nevezetes ünnep, mert úgy egyházi, valamint vallási és társadalmi szempontból nagy átalakulásnak korszaka fűződik e nap emlékéhez. A kereszténység a tüzes nyelvek alakjában leszállóit szentlélek ereje által felvértezve indult hóditó útjára, sármány és erőszak nélkül győzött a szegény tanulatlan halászokból erős tölgyekké vált apostolaival — magasztos életfelfogásával, hitének rendületlenségével és erkölcsének tisztaságával. A szeretet lángja s ami ebből táplálkozott, az önfeláldozásnak eddig soha nem tapasztalt készsége termékenyítő maggá lön. A régi világ helyén igy keletkezett egy uj! Ilyen győzelmet nem örökített még meg a történelem. Ennek a győzelemnek az útját — igaz — hogy nem hinti tele a rabszolgák hada virággal, sern hatalmas diadalivek nem jelölik; de lánczcsörgetés és halálhörgés sem követik azt. Egy jelvénye van csupán: a kereszt, mely millió kézből millió kézbe adva, végül a kapitólium ormán is felragyog s törvénynyé lesz a szivek felett: a szeretet és egy eredménye, melyre büszkén mutathat: a lelkek megnyugvása. Ez a nyugalom azonban nem a tétlenségnek, az erők elernyedésének apathikus nyugalma, hanem a hamis! doktrivák által felzaklatoít lélek háborgásának lecsendesedése. Jótékony életműködésnek kezdetét jelenti az. S valóban ! A láthatár kitisztult s a megoldásra váró feladat tisztán áll előttünk. A jövő felé irányzott törekvéseknek széttagolt képe összhangzatos egészszé tömörült. Mindez annak a dicső és magasztos eszménynek hatása alatt történt, melyet a pünkösd képvisel s amelynél szebbet és tökéletesebbet nem nyerhetett az emberiség. A valóság azonban az eszménytől messze jár. Mert minden nagy eszme a részletes keresztülvitelben nyer életet, j ami pedig — az összemberiséget te- ■ kintve — a messze jövőnek feladatai; közé tartozik. Így bár a kereszténység kovásza mélyen átjárta az emberiségnek lelki életét, megillette hitét és meggyőződését, s átalakította és megnemesitette egész gondolat világát, a közélet képe mégis tele van szépséghibákkal. Szeretetlen tülekedés, rut önzés, üres pöffeszkedés és kicsinyes gáncsos- kodás irányítják úgyszólván összes életviszonyainkat. Nem gondolom — hogy túlságosan sötét színben látnám a dolgokat, mert hiszen nagyobb bűnökre is rámutathatnék. Mindez arra mutat, hogy a pünkösdi tűz sokfelé hamvadóban van, hogy az apostolok lánglelkének ereje, melyből a szeretet fakad, lelankadt. Ha valaha volt, ma is van szükség égi lángra, pünkösdi tűzre, magasra vivő szenvedelemre, mely a köznapiasságon felül tisztultabb lékkörbe emelje a lelkeket, s megtanítson magasabb emberi élethivatásunk ismeretére, s arra ami ennek alapja és gyökere, az Isten és ember szeretetre. Igen. A leghatározottabban sürgető közérdek az, hogy a világ visszatérjen régi, tiszta eszményeihez. Kimeríthetetlen forrásai ezek az egyéni boldogulásnak épugy mint a haza és a társadalom jólétének, felvirágozásának. Hiszen régi eszményképeink, melyeket a pünkösd képvisel, hitet és meggyőzőKossuth emlékesete. Irta cs a nagykárolyi Kossuth-szobor leleplezésén szavallta: Dócsy József. Száz éve múlt. Derengő hajnalon Vakító csillag hullt a földre le. Szent égi trónja mellől küldte azt A magyarok jóságos Istene. „Repülj csillag! Sugárzó égi fény. Világíts a magyar nemzet felett.“ Szólott az Ut: „ Te légy a lelke annak, Ki odalenn e percben született.“ S a csillag szállt. Repült Zemplén felé. Egy csendes házra szállott Monokon Kossuh Lajos bölcsőjét ringaták E házban akkor, rózsás hajnalon. S az égi szikra lágyan, csendesen Csókolgatá a gyermek ajakát. S az ébredő kisded feje körül Hajnalsugár vont fénylő glóriát. E büszke szép homlokra szállt együtt Az éj s a nap vakító sugara. S e lélekhez, mely Istentől eredt, Nem férhetett soha a föld sara. Messze tündöklőit ez a fényes elme, Mely Istentől vette eredetét. „lm! Az uj Messiás!“ Ki nagygyá, Szabaddá teszi árva nemzetét. E föld népe nehéz jármot viselt, „Jobbágyság“ volt e rut járom neve. „Jogot a népnek“ szólt Kossuth Lajos, S rablánctól ment lett százezrek keze. „Ne csak testünk, lelkünk legyen szabad, S lelkünk virága is — a gondolat. Sajtószabadság legyen e hazában!“ Szólt Ő. S tett is egy rövid nap alatt, De mint a fénytől reszket a sötétség. Jogoktól úgy reszket a hatalom. S mit kényszerűségből ma megadott. Megvonja, ha nyílik rá alkalom. Alig virult a szabadság virága, Letörni vágytak azt merész kezek. „Talpra magyar!“ „Vért kíván a szabadság!“ A tettek ideje elérkezett. „Talpra magyar!“ Szólt a költő szavá. De a fegyvert kezünkbe Te adód. Te mondád: „Küzdj! Harcolj vitéz magyar. S szabad lesz, nagy lesz imádott hazád.“ S az a harc a Titánok harca volt. Mígnem legyőzte gyáva túlerő. Világosnál szép zászlónk porba hullt, S a hatalom szólt: Reszkess! Vakmerő! Az iszonyat napjai jöttének, Bitófán halt hazánk sok nagy fia, S rabláncra vert magyarok átkait Könyek közt hallgató Hungária. Undok, kegyetlen hiénák elől kiknek nyomán gyász, s dögletet fakadt, Vitéz magyar futni volt kénytelen, Megmentve csak a becsület maradt. A „Kormányzó“, „Koronátlan király“ Nyomát szaglászta ezer fenevad, Izekre tépni, eszméit megölni Vágyott a nyüzsgő, éhes sáskahad. De Hungária védi nagyjait, Megtartotta Kossuth szent életét. Csend lett megint, s mi hosszú éveken Csodáltuk a „Turini remetét“. A ki honát imádva mégse jött Honába, melyért mindent áldozott. Amelynek minden fűszála, virága Könnyel, illattal Róla álmodott. Nem jött, mert nem ismert megalkuvást, Mert nagy lelke hajolni nem tudott, Élő tilalomfája e hazának, Mely jogokhoz alku árán jutott. Várta, remélte, hogy a jobb napok Hoznak még egyszer rügybontó tavaszt. S olyan független lesz még a magyar, Minővé tenni Ö kívánta azt. Ez a tavasz nem jött. De jött egy másik, Borús, fájó könyektöl harmatos. Egy jajszó hangzott végig e hazán: „Hazajön'már! Meghalt Kossuth Lajos!“
