Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-15 / 51. szám

5 1906. deczember 15. riumhoz terjeszti fel az alispán döntés végett. A kavics szállításra vonatkozólag pedig a közigazgatási bizottság határozata alapján a következőkkel kötnek szerződést. A tamási-— darányi útra, Beriger Miksa kőröshegyi vál­lalkozóval (köbméterenként 12-6 korona); a szekszárd—keselyüsi, tolna—dombori, duna- földvár—előszállási útra Hofbauer és Lehner- rel (köbm. 13 5, illetőleg 155 koronával). A többi összes útra két ajánlat érkezett be Róheim K. és fia 118366 koronás és Leopold Mihály 201,032 koronás ajálnata. E tételnél az alispáni előadói javaslat uj árlej­tés kitűzését indítványozta, de a közigazga­tási bizottság Bernrieder József indítványára, többek felszólalása után a szerződés azonnal Való megkötése mellett döntött, mert a főmér­nök előadása szerint az első ajánlat a tényleges viszonyoknak megfelel és a másiknál 82.666 koronával olcsóbb, — A pécsi püspök adományai. Zichy .Gyula gróf, pécsi püspök a karácsonyi ün nepek alkalmából a szekszárdi r. k. ovodát fentartó :;égy^ífie.k,; a szekszárdi jótékony nőegyletnek és.a szekszárdi népkonyhának 200—200; a paksi irgalmas nővérek intéze­tének 300 és a bonyhádi irgalmas nővérek intézetének. 200 koronát küldött. A nemes szivü főpap fenkölt gondolkozását és jóté­konyságát miuden szónál hangosabban di­cséri az az áldás, mely ezeknek az adomá­nyoknak a nyomán fakad. — Áthelyezés *A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Pintér Jenő joggyakornot a paksi kir. járásbíróságtól a pécsihez helyezte át; Miskolczy Ágost, joggyakornokot pedig a katonai szolgálatból való visszatérte után a paksi-kir.-járásbírósághoz helyezte vissza. — Eljegyzések. Zahratka János, elje­gyezte Szekszárdon Tolnai Erzsikét. Perler József, — Perler Keresztéfy tolnai vállalkozó fia, — eljegyezte Kctterer József sütőmester leányát, Etelka kisasszonyt. Tolnáról. Betnál' Béla, kaposvári bankhivatal­nok Bonyhádon eljegyezte Erinél Erzsikét, Érmei Adolf kereskedő leányát. — Halálozás., Haugh Béla főgimnázi­umi tanárt; lapunk volt főmunkatársát súlyos csapás érte. Mint a legmélyebb részvéttel érte­sülünk,* édes anyja özv. Haugh Lambertné, szül. Magurányi Szidónia úrasszony f. hó 8-án, életének 56-ik évében váratlanul el hunyt. A köztiszteletben állott úrnőt f. hó 10-én Esztergom egész társadalmának ősz tatlan részvéte mellett helyezték örök uyu~ galomra. Mélyen lesújtott családja a követ kező gyászjelentést adta ki : Fájdalomtól megtört szivvel tudatjuk, hogy a legjobb anya özv. ár. Haugh Lambertné sz. Magu­rányi Szidónia úrasszony f. évi deczember 8%án, éjjeli fél 11 órakor, életének 56-ik évéi­ben, szivszélhüdés következtében az Urban elhunyt. A megboldogult htilt teteme f. évi deczember 10-én d. u. 3 órakor fog örök nyugalomra helyeztetni a belvárosi temető­ben, az ottani kápolnából, s lelki üdvéért deczember lL-én d. e. 9 órakor mutattatik be a szent mise áldozat a belvárosi plébánia templomban. Esztergom, 1906 deczember 9-én. Áldás legyen emlékén 1 Haugh Béla, Haugh Margit gyermekei, Haugh Luczia, Haugh Béla unokái, Magurányi József, özv. Szalkay Józsefné sz. Magurányi Czeczil, Magurányi Gizella testvérei, Haugh Béláné szül. Nagy M ariska menye. Városunk egy köztiszteletben álló pol­gára id. Zsigmond Ferencz szőlőbirtokos, városi képviselő ma éjjel hosszabb betegség után meghalt. A boldogult hosszabb ideig volt Szekszárdon községi elöljáró és biró ; az önk. tűzoltó testületnek is egyik legrégibb tagja és tb. főparancsnoka volt. Elhalténak hirére a városházára is kitűzték a gyász lobogót. Nején szül. Oszoly Viktórián kívül fiai, ifj. Zsigmond Ferencz vármegyei és Zsigmond Dezső városi írnok gyászolják. — Adományok a népkonyhára. A nép­konyhára adakoztak: Gróf Zichy Gyula pécsi püspök 200 korona, Schröder Ernő Budapest 10 korong. Ezen kegyes adományo­kat számos szegényeink nevében hálás kö­szönettel nyugtatom. Szekszárd 1906 évi de­czember hó 11-én. Bezerédj Pál s. k. — Mibe került a kaszinó bazár ? A szekszárdi kaszinó bazár és a vele kapcso­latos építkezések végleges leszámolását Kom­játhy Sándor oki. építész mérnök, Rácz Jó zsef kaszinói pénztárnok közreműködésével megejtette a következő eredménnyel: Az építkezés költségeire, rendelkezésére álló tőke : 77808 kor. 68 fill. Az összes építkezési ki­adások: 77.716 kor. Marad felesleg 92 kor. 66 fillér. Ezen végleszámolást a szekszárdi kaszinó a legközelebbi választmányi ülésen fogja tárgyalni. — A selyemgyári tisztviselők nyugdíj­ügye. A selyemgyári tisztviselők és egyéb alkalmazottak nyugdíjügye Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott atyai gondosko­dása folytán a megvalósulás felé közeleg. A tárgyalások befejezést nyertek olyformán, hogy az alkalmazottak nyugdiját nem az állam, hanem egy magántársulat biztosítja majd, természetesen megfelelő évi hozzájáru­lás fejében. A nyugdij-ügy elintézése azon­ban még miniszteri, illetve országgyűlési döntést igényel, nem akarunk tehát elébe vágni: a még csak ezután történendőknek, igy a nyugdij-tiey részletezésével csak ké­sőbb foglalkozunk, de azért' már most is a legnagyobb örömünknek adunk kifejezést afölött, hogy Bezerédj Pál miniszteri megha­talmazott lelkes fáradozása valósággá teszi sok szegény tisztviselőnek mindeddig elérhe­tetlennek hitt álmát, elűzve a gond, tépelő- lődés kisértő ördögét szorgalmas és hűséges munkásainak, hogy ugymondjuk munkatár sainak Íróasztaláról — Kinevezés. A magy. kir. államvasutak Budapest balparti üzletvezetősége Tannert Manfréd-ot Lipótvár állomására m. á. v. gya kornokká kinevezte. — Szekszárd város haszna a vilany- vitágításból. A képviselőtestület egyik ülésén Kiinger Ferencz takarékpénztári igazgatót és Schneider János járási számvevőt, városi képviselőket felkérte, hogy a Siemens és Halske ezégvezetése alatti villanytelep könyveiből állapítsák meg, hogy az 1901., 1902., 1903., 1904. é« 1905. évekb n a ezégnek mennyi haszna volt a világításból befolyt összegből. A kiküldöttek megállapították, hogy a ezég­nek 1901., 1902., 1905. években nem volt haszna, 1903. évben azonban 9267 K. 18 f., 1904. évben 1435 K. 33 fillér volt a tiszta jövedelem, a melyből 20°/o a város közönségét illeti — Kereskedőink és a karácsony. A karácsonyi ünnepek közeledtére a mi keres­kedőink és iparosaink is megmozdultak. Ré­gen volt ekkora élénkség Szekszárd >n, mint mostanában. Az üzletek kirakatai csak úgy tarkáiknak a szebbnél szebb karácsonyi meglepetési tárgyaktól. Az idén is tagadhat- lanul a Pirnitzer József és fiai ezég vezet szebbnél szebb kirakataival, épp úgy kap­ható itt minden, mint bármely fővárosi üz­letben. De azért a többiek sem maradnak el. így Seiner Lipót, Krón Salamon üzletei inkább a ruha, pipere körébe vágó tárgyaik­kal tűnnek ki. Glanz Miksa, Kóhn Mór üzlete is dúsan van felszerelve ilynemű czik- kekkel. A fűszer üzletek között Ferdinand Antal és fiai, Salamon Testvérek és Gauzer Ádám üzletei telve vannak az ünnepi han­gulatot fokozó delicat dolgokkal. Fekete Hugónál ügyes játék-tárgyak s más egyebek, Schultz Gusztáv nagy ékszerüzletében fénye­sebbnél fényesebb arany és ezüst tárgyak hívogatják a vásárló közönséget. Fusz Fe­rencz üzlete is dúsan van felszerelve kará­csonyi alkalmas ajándéktárgyakkal, mig a Müller Testvérek nagyobb arányú géprak­tára ünnepi alkalmakhoz nem kötött hasznos tárgyaival tűnik ki. — Köpeniki esqt foktőn. Múlt hó 24-én d. u. a foktői molnárokhoz beállított egy 18—19 éves fiatal ember egy stampigliával ellátott negyediv nagyságú czédulával, me­lyen ez a szöveg volt: „Dunavédgát és fo­lyamfelügyelő mérnökség, Kalocsa.“ (Piros betűkkel, bélyegzővel). Azután gyakorlott, de nem intelligens emberre való kézírással: „Kérem jelen soraim átadójának Dunaszabá- lyozási czélokra egy csinkíit (4—5. pár bó- konyos, u. n. haladó ladikbeska). átengedni Köz e‘k D E k óránkénti 20 fillér bérlet mellett !•* aláírva : Dr. : . . olvashatatlan aláírás. És a foktői köpeniki lovagnak sikerült ezen ha­szontalan ezédula felmutatása mellett az első malomtól egy csinkíit, a másodiktól egy drb kétemeltyüs emelőgépet (hévért), a har­madiktól egy vadonat uj 100 öles hajókö­telet kicsalni. A nem valájni eszes furfanggal ki­csalt tárgyakat várhatják a foktői malom­tulajdonosok! A csinkíit nov. 26-án d. u. a geijeni part mellett felborulva találták meg az észbe kapott s a szélhámos keresésére in­dult foktői molnárok 1 A foktői köpeniki ka­pitány ki tudja hol, merre járhat, a szélrózsa melyik irányában ? ! Személyleirása a követ­kező : „18—19 éves bajusztalan, szőke fiatal­ember, sima fekete kabátban, trikóingben, posztó nadrágban, lábán czipő volt!“ — Pórul járt tolvaj, Zsidó Mihály ma- docsai legényke f. hó 3-án özv. Szántó Já- nosnétól ellopott egyjtyukot. A* szárnyas húsa igen jó lehetett, mert másnap ismét elláto­gatott ugyan oda egy kis vacsorára valóért. De a szép reményeket és a párolgó vacso­rát elrontotta Füle Péter a rendnek éberőre, aki a kis inyenczet nyakon csípte. — A mulatozás vége. Tuller János, 12 éves paksi lakos e hó 9-én, vasárnap együtt mulatott Bencze József 20 éves paksi asz­talos segéddel s mulatozás közben valamin összeszólalkoztak a ebből kifolyólag Bencze József az utczára kiment Túliét Jánost, egy szódás üveggel úgy vágta fejbe, hogy még a helyszínén meghalt. A tettes Bencze Jó­zsefet átadták a paksi járásbíróságnak. ^—A rossz fiú. Kovács Ferencz simontor- nyai lakost nem a legjobb gyerekkel áldotta meg az Isten, mert Kovács János annyira nem tartja meg a tízparancsolat rendelkezéseit, hogy még apját is meglopja. Az öreg Kovács 5 zsák kukoricza ellopásáért jelentette fel fiát és menyét Barócsai Julit. — Névmagyarosítás. Kiskorú Wald- mann Zsigmond szekszárdi lakos családi ne­vét Erdősre változtatta. — Uj anyakönyvi kerületek. Az állami anyakönyvvezetésről szóló 1904. évi 36. t -c. alapján ezentúl minden egyes jegyzőség és körjegyzőség egyúttal anyakönyvi kerület is, minélfogva vármegyénkben három uj kerü­let : Ujdombovár, Majsamiklósvár és Szem­cséd lesz felállítva, melyek eddig más anya­könyvi kerületekbe voltak beosztva Ugyan­ezzel kapcsolatosan felemlítjük, hogy az 1907. január 1-én megnyitandó uj rovatos anyakönyvi Il-ód példányok a járási főszol­gabíróknak szétosztás végett kiküldettek, a többi nyomtatványok pedig, amint a szállí­tótól megérkeznek, azonnal szét fognak kül­detni. — Polgári iskola Dombóváron. A dom­bóvári polgári iskola ügye hatalmas lépéssel haladt előre. A község képviselőtestülete az iskola czéljaira 20.000 koronát szavazott meg s nem lehet kétség benne, hogy a törvény- hatóság a haladói vágyó községnek ezt a határozatát jóvá ne hagyná. Az iskola léte­sítése érdekében közelebb küldöttség megy Apponyi Albert gróf közoktatási miniszter­hez, hogy az iskola-feláliitás szükségességé­ről meggyőzze. — Szegények karácsonya. A szekszárdi első magyar asztaltársaság karácsony előes­téjén több szegény gyermeket lát el teljes téli ruhával. A ruhakiosztást az egylet he­lyiségében, Mutsenbacher Ödön elnök végzi. -- A szekszárdi nőegylet a házi szegények között 50 koronát oszt szét. — Átalakítások a kórháznál. A szek­szárdi Ferenoz-közkórháznél nagyobb átala­kítások folynak. Dr. Tanárky Árpád igaz­gató főorVos a Persziua házba költözött át, az igy felszabadult főorvosi lakásba az iro­dákat helyezik el, mig a mostani irodahelyi­ségeket kórtermekké alakítják át s ide he­lyezik a szemészeti osztályt. A mostani be­járatot is megszüntetik és az épület északi részére az irodák ipellé helyezik át. — Füthető zárt kocsi. Magyar ember oldotta meg legutóbb ezt az érdekes kérdést. Virág Sándor a neve, ozorai származású fiatalember, aki más találmányokon is dol­gozik.' Megkonstruált egy fütőszerkezetet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom