Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-06-30 / 27. szám
Szekszárdi II. évfolyam. r TOLNA VARMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS NI. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Belmunkatársak: JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Ellő fizetés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik: 5 kor. Kiadóhivatal: Báter-nyomda, Kaszinó- Bazár épület. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetéseid legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. A gubóbeváltás. Szegény emberek aratása. — Folyik a gubóbeváltás. A selyemhernyó elvégezte fontos hivatását: kieresztette a hosszú selyemszálat, ezt a vékony, de mégis erős arany fonalat, amelyen sokszor egész családok eg- zisztencziája függ, A selyemtenyésztés' a szegény emberek tisztes keresete, boldogulása, egy kis zsirozó, vaj a száraz kenyeren. Ha elegendő eperfa- lomb áll a rendelkezésre, könnyű mellékfoglalkozás, játszva kereshet mellette minden család, kivált itt miná- lunk, Magyarországon, a hol a selyemtenyésztési felügyelőségtől ingyen kap petét mindenki, sőt azt ki is költetik a tenyésztő számára. Ily eljárás mellett azt hihetné az ember, hogy a tenyésztők száma évről-évre szaporodik. Pedig nem úgy van. A termelt selyem mennyisége ugyan évről-évre gyarapszik, de a tenyésztők száma — fogy. így 1904-ben 112.712 tenyésztő 1.633,352 kgr. gubót termelt, addig 1905. évben 109.790-re apadt a tenyésztők száma, de a termelt gubó- mennyiség felszökött 1,959 213 kilóg- ramra, vagyis annak daczára, hogy 2922-vel apadt a termelők száma, mégis 325.761 kilogrammal több gubót váltottak be. Bizonyára igy lesz ez a folyó évben is. Kevesebb lett tehát bizonyára a szegény ember? Dehogy! A selyemtenyésztési- telügyelőség alapos kutatás után egészen mást konstatál, így többek között azt, hogy a kedvező gazdasági évek után azért hanyagolják el sokan a selyemtenyész- tést, mert egyátalán nem szorulnak mellékes keresetre. Bezzeg az okos külföld másképen cselekszik, nemcsak végszükségben, de rendes, sőt kedvező életviszonyok között is megbecsüli s nem ereszti ki markából a biztos garast, a még bizoytálán forintért. A tenyésztők számának csökkenését előidézi az is, — amint a selyemtenyésztési felügyelőségnek éppen pár héttel ezelőtt kiadott egyik körleveléből látjuk, „hogy egyesek azért nem vállalnak hernyót, mert vagy keveselik a gubóárt, vagy pedig a válogatással nincsenek megelégedve. Ezek többnyire még azt is felhozzák ürügyül, hogy a beváltóállomáson soká megvárakoztatják őket. Ezért azonban egyedül csak önmagukra vethetnek, mert válogatlanul hozzák beváltásra gubóikat és az állomáson való vesztegelés által akarják kényszeríteni a beváltót arra, hogy osztályozás nélkül regye át a gubót, persze olyan árban, mint a rendesen válogatott, értékesebb gubókat. Ez utóbbiak száma szerencsére igen csekély és elmondhatni, hogy ezek a legrosszabb tenyésztők, kik a legsilányabb gubókat hozzák. Mindenesetre jellemző, hogy Bács- bodrogh, Temes és Tolna vármegyék értelmes népeinél a legritkábbak az ilyen panaszok és leginkább csak olyan vidékeken fordulnak elő, a hol a nép kevésbbé művelt és élelmes és ennélfogva természetesen a legszegényebb is. Van azonban még egy oka a tenyésztők száma csökkenésének és ez, a sajnos, mind nagyobb mérvet öltő kivándorlás Németországba és Amerikába. Köztudomású ugyanis, hogy általában a legszegényebb nép foglalkozik selyemtenyésztéssel, úgyszintén tudvalevő az is, hogy leginkább éppen ez a népősztály vándorol ki az országból és keresi másutt boldogulását.“ A szekszárdi selyemtenyésztési felügyelőség ezekben látja a baj okát s éppen most tanulmányozza, hogy kiváltkép a kivándorlás mennyiben befolyásolja a termesztők számának apadását. Viszont azonban a termelt mennyiség növekedését kizárólag annak tulajdonítja, hogy a megfogyott számú tenyésztőknek több eperfalomb állván rendelkezésükre, hernyóikat jobban táplálhatják s ennek következtében azok nehezebb és értékesebb gubót fontak, ily módon aztán természetesen nagyobb jövedelemhez is jutottak a tenyésztők, ami a selyemtermelésre e legjobb hatással van. Való igazság ez! De mi még sem örülünk s bizonyára a felügyelőség sem örül a selyemtenyésztés ily módon való fejlődésének. Nem arra van itt szükség, hogy kevesebb ember, sok selymet termeljen, de mennél több ember, minél többet! Nekünk az a megingathatlan meggyőződésünk, hogy selyemtenyésztési ügyünknek mai állapota elég szilárd alap már ahhoz, hogy «ocziális politikánk ezer meg ezer építeni valóját erre a legtermészetesebb fundamentumra fektessük reá. Darányi miniszter helyes nyomon tapogat, amikor a szo- cziális bajok orvosszeréül a nép mellékfoglalkoztatását ajánlja, hogy ezzel megélhetési viszonyait javítsuk, munkakedvét fokozzuk, megelégedetté s igy boldoggá tegyük. Tessék itt van mellékfoglalkozásnak a selyemtenyésztés. Aránylag könnyen elérhető, szép jövedelemmel biztat s kevés koczkázattal jár. Mi lenne Mayyarország selyemtenyésztéséből, ha nemcsak a törvény- hozás, de a társadalom minden rétege, pártfogásába venné? Micsoda fényes eredmény, gyógyulási tünet lenne az, ha a ferde irányú szocziális tanok által ütött száz meg száz vérző sebet a selyemszálak antiseptikus kötőszerével kötözhetnénk be? Ha a nagy Bezerédj István és Csapó Dániel példájára minden földesur eperfát ültetne cselédjeinek? Ha az utak mentének eperfákkal való beültetését nemcsak jóakarat sugalmazná, de országos törvény rendelné el? Ha minden bérlő epreskertnek hasitana ki pár hold területet s minden családos alkalmazottjának tiz-husz szederfát is adna ráadásul a szűkös konvenczióhoz ? Micsoda ünnep lenne az, ha nem csak a madárnak, a fáknak, de a kis selyembogárnak is meglenne a maga — ünnepnapja ?! Igen, csak lomb kell, áldott szederfalom b, s nem fog megfogyni a tenyésztők száma, nem lesz majd panasz a gubóbeváltáskor, a szegény emberek takarodásakor, árnyékot tart majd az a szelíd fa a legforróbb napokban, még igy aratáskor is, amikor a lelketlen izgatók égő csóvával járnak s az elégedetlenség tüzes üszkét dobálják az egyébként békés és Istenébe bizó magyar nép leikébe . . . B. Emléket Béri Balogh Adámnak! A magyar nemzet szabadság harczainak emlékeit a mostani nemzedéknek nemcsak szivében és elméjében kötelessége megőrizni, hanem külső jelek által is tanujelét kell adnia, hogy a nemzeti hősök emléke, a kiknek önfeláldozó szabadság szeretete, hősi elszántsága mentette meg Magyarországot a végpusztulástól, élénk emlékezetében van minden magyarnak. Tanuj eléül annak, hogy a hősök iránti emlékezés és kegyelet a mai nemze-
