Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-14 / 41. szám
TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. ILvdlegrjelenilr rcLÍxj.d_erx szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyl-ntcza 140. szám. TELEFON-SZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Hirdetésbk legjutányosabb számítással, díjszabás szeriut. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdin. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 10S5. szám. Ide küldeudők a lapot érdeklő összes közlemények. EUŐFizHTés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. SO fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 9 kor. Város rendezés. Szekszárd város képviselő' testületé, folyó hó 10-én hozott ama határozatával, amellyel a Kaszinó által most épitett bazár előtti térnek 8000 koronát meghaladó költséggel leendó' kiaszfaltozását mondotta ki, kétségtelen jelét adta a haladás, a város szépitése iránt való kiváló érzékének. Mi akik lapunk rövid fennállása óta minden alkalmat megragadunk, hogy a város fejlődését, modern intézményekkel való gazdagodását minduntalan szóvá tegyük, sürgessük s tőlünk telhetőleg elősegítsük, örömmel üdvözöljük ezt a határozatot már csak azért is, mert azt olvassuk ki belőle, hogy 1 Szekszárd város a rendezett tanács életbe léptetésével csakugyan lelépett a nagyközségi rendszer szűk, gyalogösvényéről s reálépett a városias haladás szélesebb, de itt még nem valami nagyon kitaposott országiitjára. Helyes, egy fejlődni akaró városnak legyen mindenre pénze, akár ha kulturális czélokért, kell áldoznia, akár ha a város egészségügyi, vagy látszólag kamatot nem igen hozó külső csino- sodásáról van szó. Ki tagadhatná, hogy a város által főgimnáziumunkra áldozott, évi 10 ezer korona nem hozza meg busás kamatát? Első pillanatra úgy látszik csakugyan, mintha a gyerekeit ott nem iskoláztató polgárság csupán csak az urak gyerekeiért hozná meg évente nem tudom hány perczentre rugó anyagi áldozatát. De hát nem az ó's- termeló' közönségé lesz e elsősorban az a tekintélyes összeg, amely az itt tanuló ifjúság után városunkba özön- lik? A kosztadók nem igen rakják élére a garast, sőt az élelmi szerek drágasága folytán majdnem ráfizetnek diákjaikra, igy a haszon bizony csak a termelőké, iparosoké és a keres- kedőké. Hallottunk már érvelést s éppen a régi községi rendszer érája alatt, hogy hát például a Ferencz kórház is mit használ a városnak ? Hát az a pár száz ezer korona semmi, ami onnan forgalomba kerül ? Óh bárcsak lenne katonánk, .vasúti gócz pontunk, még számosabb kultur intézményünk s érettük talán sokkal több adósságunk, nem lenne az baj ! Még annak a látszólag fényűzés számba menő, szükségesnél szélesebb aszfalt járónak is meglesz majd, hanem is a közvetlen, de közvetett haszna, arra terelvén a forgalom jó részét, növeli az üzletek forgalmát s ezzel adózási képességét. De bár igy áll a dolog s szavazatunkkal mi is a legnagyobb örömmel támogattuk a járda létesítésének ügyét, éppen városunk tovább fejlődésének érdekében szükségesnek találjuk, hogy ezzel a határozattal kapcso- [ latban bizonyos dolgokra is felhívjuk j a vezető elemek figyelmét. Nem vagyuuk ugyanis feltérien barátjai az ily, hogy úgy mondjuk ötletszerű elhatározásoknak. A haladást magát, a haladás iránt való szere- tefet bizonyos rendszer jármába kell beleszoktatnunk, vagyis a fejlődésnek rendszer szerint, előre megállapított, czéltudatos terv szerint kell történnie. Nem elég tehát a kaszinó előtti járó ügyet ad hoc határozattal elintézni, szerettük volna, ha a tisztelt városi tanács ezzel kapcsolatban a más felé vezető járdákra nézve is kész tervvel állott volna elő. így vagyunk a többi megoldatlan kérdésekkel is, mint az utczakövezés, csatornázás kövezetvám, helypénzszedési jog megváltása, piaTARCZA. Egy dalról. Egy édes dallal tartozom neked, Szivembe hordom éppen húsz éve, Készen egészen, sokszor úgy érzem : Le kell csak írni, tudom bélévé . . . Veszem a tollat, elkezdem százszor, De szivem, lelkem kéne kiírni — óh, várj hál édes, még vagy húsz évig, Csók közt, lassan, míg el tudom — sírni . . . BODNÁR ISTVÁN. Bandi bojtár. A Barkóczy ezer holdas szántójának ugarba maradt fele részén legeltet az öreg bojtár, Bujtor András. A homokos föld kellő közepén egy domb van, a melyet a jó nyíri atyafiak előszeretettel begynek neveznek és régi időktől fogva „Méneslátóhegy“ néven ismerik. Valamikor régen, a mikor a magyaroknak sok volt az őrizni való marhájuk, a pásztorok ezen a dombon tanyáztak, a mely egyidejűleg Őrálló hely is volt, mert innen Szabolcsnak tényleg jó részét be lehet látni. A hosszú jelző kürtökkel aztán még kellő időben tudtak jelt adni jó Gyula vezér maradékainak, a kik vezérük után azt a helyet Gyulaházának is elnevezték. A honfoglaló ősök maradékai készségesen fogadták később maguk közé Szvatop- luk ivadékait is, de a kik aztán időjártával minden állami iskola beavatkozása nélkül is oly szépen megmagyarosodtak, hogy most már ember legyen, a ki kitudná válogatni őket. Nem is maradt meg a régi szokásokból semmi más, minthogy a Méneslátóhegy vidéke legalkalmasabb legelőnek. De persze, a midőn a tagosításkor a hegy s annak környéke a Barkóczy uradalom egyrészévé vált, a többi embereknek másfelé kellett legelőt keresni, a mi azonban a Nyíren nagy fejtörést nem okozott, lévén még abban az időben veszettül sok hely csak legeltetésre alkalmas. így hát az öreg Búj tor egymaga legeltette a sok százra menő szép magyar juhokat. A forró napon ott áll most is az öreg bojtár, kampós botjára támaszkodva mozdulatlanul, mint egy szobor. Széles karimáju kalapja beárnyékolja szürke fejét, hatalmas két bajusza erősen kikenve mered két oldalra. Szájában ott az elválhatatlan pipa, a melyben pedig talán tegnap óta nem volt dohány, de hát legbiztosabb igy. Szájában el nem veszti. Arczczal a juhok felé van fordulva, a melyek erősen közelednek a tilos részhez. A kis kutya ott fekszik lábánál, kilógó nyelvvel és látszik, hogy a juhok készülendő kihágását ő is észrevette és szinte csodálkozik, hogy az öreg még sem int neki, hogy a gyapjasokat a korlátok közé szorítsa. Majdnem mintha ráakarna kiáltani az öregre, hogy ne álmodozz gazdám, hisz a tekintélyed ellen akarnak véteni! Nagy köröket irva le a levegőbe, egy sas ereszkedik le a közeli kutgémre; előbb pislantás nélkül néz a forrón sütő napra, azután rátekint a mozdulatlanul álló emberre s mintha gondolkoznék, hogy vájjon a legnagyobb ragadozók e mozdulatlanul álló egyike él-e, vagy pedig egy ijesztésül kitömött bábu ? Aztán, midőn hiába várta, hogy az megmozduljon, letekint a kútba, a hol a homok a nagy szárazságban egy korty vizet sem bocsájtott már fel. A napsugár ólomsulylyal nehezedik mindenre, a mi él, mig egy szellő végig suhan a síkságon, órák telnek el, csend van mindenfelé, még a tücsök is hallgat, alig-alig eresztve meg egy hangot s mintha az is panasz volna a perzselő forróság ellen. Egyszerre a kutgémen álló s még tollászkodni is restelkedő sas a falu felé tekint, meglebbenti szárnyát s a levegőbe emelkedik. — A mint nagyokat kering a levegőben, árnyéka éppen a juhok körül forog, a melyek megijedve iramodnak össze a bojtár, meg a ki s kutya felé. A kis fekete kutya e rémült iramodásra mintha nevetne s majdnem mintha mondaná: jól van juhocskáim, jól Kérjük az előfizetések megnjitását s a hátralékos előfizetési pénzek beküldését, hogy a lap szétküldésében akadály ne legyen.
