Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-26 / 34. szám

4 1905. aug. 26 Bernrieder József és János nagybir­tokosok, Száváid Móricz, Nagy István főszol- gabirák, özv. Jozgits Jánosné és fiai, Wigand János főgimn. igazgató, Tomcsúnyi Lajos ! urad. felügyelő, dr. Mányoki Gyula ügyvéd táviratban fejezték ki jókivánataikat s menték kimaradásukat. Báró Schell József levélben ad kife­jezést sajnálatának a távozás felett. Kovács Sebestyén Endre arra kéri a távozót ,,hogy ha majd időnként vissza fog | emlékezni a mi vármegyénkre és abban azokra, kiket fáradhatatlan és kitartó mun­kássága által igaz tisztelőivé tett, azok so­raiban adjon helyet neki is.“ Meleghangú üdvözlő levelet küldtek még Fördős Géza paksi és Kiss Ernő ta- másii ügyvedek s Báthory Géza dunaföld- \ vári kir. járásbiró betegségével mentette ki elmaradását. Nunkovits Ferencz köszönő levele. A központi járás községi jegyzői kara szép búcsú irat kíséretében, diszes emlék- albummal lepte meg Nunkovits Ferencz központi járási főszolgabírót, amikor nyug- j díjazása után egészségi okokból külföldre | távozott. A Szt. Blasienben üdülő főszolga­bírótól most jött meg a válasz Purth Adolf | hátai jegyzőhöz. Ebből a szépen megirott levélből Nunkovits Ferencznek egész karak tere, szerény, mindenki által tisztelt, szere- tetre méltó egyénisége sugárzik elő, — kedves kötelességünknek tartjuk tehát, hogy egész terjedelmében közre adjuk a rövid, de tartalmas, lélekkel Írott köszönő levelet: Kedves Jegyző Ur! A legbensőbb lelkiörömmel vettem kéz- j hez az én egykori bű munkatársaimnak, a központi járás jegyzői karának oly diszes j album alakjában kiállított bucsuiratát, mely lelkemnek jóleső meleg érzéssel zárja le együttműködésünknek — most már az emlé- | kezésnek átadott — epoháját. Jól eső érzést keltett bennem az annak idején Önökhöz intézett búcsúszavaimnak e j mély érzésű, értékes visszhangja, — annak nemes alapokon nyugvó lélektana, mely taDU sitja, hogy együttes munkásságunknak er­kölcsi tartalmából kél ki az az érzés, mely j azt az^ elmúlt időt Önökben túlélni fogja. És a midőn én a múltba vetett egy futó pillantással átélem megint mindannak örömét, a mit az engem megértett jegyzői j kar munkájának gyümölcséül tudok, — en­nek a rögös utón kifejtett verejtékes mun­kának, a közérdeknek áldozott e buzgó szol­szeretném megtudni, vájjon saját akaratából ! egyezett e bele, hogy olyanhoz menjen nőül, aki bizony apja is lehetne. A grófnő szólt ; férjének, hogy keresse meg a comtesset; a \ gróf kiment s nyitva hagyta az ajtót. Látva i azt, hogy nem jön vissza, beléptem a zon- J gora szobába s Hallweil kisasszonyt kezén- ! fogva a szalonba vezettem. Itt kijelentettem, hogy ő tőle magától szeretném hallani, ami­ről szülői ép most értesítettek; mélyebb hangon hozzátettem, hogy magamra veszem, j ha nemet akarna mondani. Ugyan fel volt indulva s szakadozott hangon igy szólt: — Nem utasítom vissza, uram. Láttam, hogy lábai nagyon remegnek s ezért egy székhez vezettem őt; mikor kissé magához jött azt mondtam, hogy ha csak 10 évvel volnék idősebb, mint ő, ezt a kije­lentést vallomásnak tekinteném, de több mint mégegyszer olyan idős vagyok, úgy hogy könnyen lehetnék az apja is. így hát nem -csak arra van szükségem, hogy ne mondjon nemet, hanem hogy igent mondjon. Azt felelte, hogy rettenetes vagyok. Biztosítot­tam őt, hogy remélem, többé nem akadé­koskodom jövőjét illetőleg, de ma határozott választ kell adnia. Végre megkaptam; meg­csókoltam a kezét, a grófot, kinek könnyek úsztak a szemében, megöleltem, s biztosítva volt a boldogságom életem hátralevő részére. Hlb. KÖZÉRDEK gálatnak hiven megőrzendő emlékével kivánom Önök mindnyájára a Mindenhatónak boldo­gító áldását. Ezekkel az érzelmekkel mondok én búcsút a távolból s küldöm mindnyájuknak szivélyes üdvözletemet. St Blasien 1905. augusztus 12. Nunkovits Ferencz. VÁROSI ÉLET. Képviselőtestületi gyűlés. Szekszárd nagyközség képviselőtestülete folyó hó 22-én délután 2 órakor a községház tanács­termében rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a közetkező határozatokat hozták. 1. A gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Fejős Károly és Hauk Antal képviselőtestü­leti tagok küldettek ki. 2. Az amerikai szőlőtelep átadása és átvétele tárgyában a kiküldött bizottság által felvett jegyzőkönyv­ben foglalt megállapodásokat a képviselőtes­tület egyhangúlag tudomásul vette. 3. A Ferencz közkórház megkeresésére egyhangú­lag kimondta a képviselőtestület, hogy az állami utat a vásárutczával összekötő utczá- nak 14 méterre való kibővítése és az utczai vonalra betegszobák építésének tilalmazása tárgyában hozott múltkori határozatát fen- tartja s amennyiben a kórházi választmány a községnek ezeket a kikötéseit nem telje­siti, a község a kórház épület tömbjén keresztül vonuló utcza utczajellegének fen- tartását fogja követelni. 4. A község terhére megállapítani kért illetőséget a képviselőtes­tület megtagadta. 5. A fogyasztási adó le­írás tárgyában beadott kérvények teljesítet­tek. 6. Horváth Ferencznek földhaszonbér elengedése tárgyában beadott kérvényét el utasították. A tárgysorozat kimentése után, minthogy ez volt a községi képviselőtestület utolsó közgyűlése, Nagy györgy biró köszö­netét mondott a képviselőtestületnek a köz­ség javát ezélzó munkálkodásáért s az ő támogatásáért. HIEEH. — A király születésnapja. A királyt születésnapja alkalmából a bölcskei polgár­ság a következő távirattal üdvözölte : Bölcs­kei hívei ezerszeres áldást könyörögve, hó­doló tisztelettel tidvözlik Felségedet hetven- ötödik születésnapja ünnepén; esedezve ké­rik szüntelen a Mindenható fölvilágosító szent kegyelmét, hogy a legjobb magyar király aranyszive megérthesse leghívebb magyar nemzete szivének dobogását, s erős magyar nemzete élén mindig nagy, dicső és hatal­mas legyen a magyar király Hódoló tisz­telettel Vajay István, plébános, országgyűlési képviselő. — Személyi hirek. Széchenyi Sándor gróf val. b. t. t. fia, Lajos, ki a londoni nagy- követségnél tanácsos, a múlt héten hazaérkezett szülei látogatására Nagydoroghra. — Tóth Ödön vármegyei tiszti ügyész, balatonföld- vári nyaralása után ismét átvette hivatalát. — Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő, Wi­gand János főgimnáziumi igazgató szintén megérkeztek szabadságukról. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár e hó 25-én városunkban időzött. — Szent Ivány Miklós bonyhádi fő­szolgabíró aug. 16-tól szept. 16-ig terjedő szabadságra ment. — Dr. Selcz József kúriai biró befejezte bucsulátogatásait s hétfőn utazik el uj állomás helyére Budapestre. • — Képviselőtestület alakulás. Szekszárd rendezett tanácsú város ujonan választott képviselőtestületének alakuló közgyűlését a vármegye alispánja folyó 29-én d. e. 10 órára hívta össze. — Előléptetés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Holub József tanári alapvizs­gát tett egyetemi hallgatót a b. Eötvös Jó­zsef tanárképző collegiumban évi ezer koronás helyre előléptette. — Áthelyezés. A király Patakg István igali járásbirót, lapunk kiváló munkatársát saját kérelmére, törvényszéki biróvá — a nyíregyházi kir. törvényszékhez helyezte át. — A szekszárdi kir. ügyészi állás. Az aradi lapok értesülése szerint az ott megürült ügyészi állást Krcsniárik Pál szek­szárdi főügyésszel töltenék be. Mi is úgy értesültünk, hogy Krcsniárik Pál főügyészi­helyettes csakugyan kért áthelyezést, hozzá­tehetjük azonban, hogy általános sajnálkozást keltene áthelyezése. — Kinevezések. Jaskó Géza központi járási kir. állatorvost a földművelésügyi mi­niszter Beszterczebányára törvényhatósági ál­latorvosnak, helyébe pedig Szekszárdra Bolyó Béla állatorvost — nevezte ki. Tolnai János vármegyei dijnokot a fő­ispán a bonyhádi szolgabirósághoz járási Ír­nokká nevezte ki. E kinevezéssel szorgalmát és kiváló használhatóságát jutalmazta a vár­megye. — Találkozás tiz év után. A pécsi kath. tanítóképző intézet 10 évvel ezelőtt végzett növendékei múlt hétfőn találkoztak Pécsett. Először templomba mentek, majd volt taná­raiknál tisztelegtek. A találkozáson várme­gyénkből resztvettek: Éber Géza káplán oki. tanitó, Egri Béla nejével Szekszárdról, Füzy Mihály Döbröközrőí, Lindauer Ádátn Grábáezról. — Esküvők. Bubits Károly volt szek­szárdi, jelenleg nagykanizsai kir. törvény- széki aljegyző, tartalékos honvédhadnagy, f. évi szeptember hó 2-án esküszik örök hű­séget Tamásiban menyasszonyának Szent- andrási Szénáid Elvirának, Szentandrási Szénáid Móricz Tolnavármegye főszolgabirája és Alapi Salamon Elvira bárónő leányának. dr. Mehrfels Lajos a szekszárdi kir. köz­jegyző irodavezetői ■, Tolnán f. lió 17-én esküdött örök hűséget menyasszonyának, Schveitzer Mariska kisasszonynak. — Kaszinó estély. A szekszárdi kaszinó kisasszony nap előtti szombaton, vagyis szept. 7-én este nagyobb szabású estélyt tart a kaszinó nyári helyiségében. Mivel már régen volt estély, mindenfelől nagy érdeklődés mu­tatkozó a sikerültnek ígérkező mulatság iránt. — Bokréta ünnepély. A szekszárdi ka­szinó bazárjának építése annyira haladt, hogy ma délután már a bokréta ünnepséget is megtarthatják. A kaszinó ez alkalomból meg­vendégeli az összes munkásokat. — Búcsú bankett. Marton Sándor bonyhádi r. kath, káplán tiszteletére, kit Pécsre hitoktatónak helyeztek át, tisztelői jól sikerült bankettet rendeztek a bonyhádi róm. kath. olvasókörben. — Pályázat a rendőrkapitányi állásra. Tolnavármegye alispánja a vármegye hiva­talos lapjában pályázatot hirdet a szek­szárdi rendőrkapitányi állásra. A fizetés 3000 korona, a lakbér pedig 400 korona. A pá lyázati kérvényt szeptember hó 23-ig ,kell benyújtani Tolnavármegye főispánjához. Érte­sülésünk szerint eddig négy pályázó van a jelzett állásra : Rácz József p. ü. számvizs­gáló, Dömötör Miklós anyakönyvvezető, Lippich Zoltán belügyminiszteri irodatiszt, Szvoboda Sándor pancsovai rendőrkapitány. A kinevezés a főispán joga lévén, korainak találjuk a találgatást, hogy a jelzett állást ki fogja elnyerni, hisszük azonban, hogy főispánunk ismert igazság szeretetével ezt a nagyon is fontos állást a közhangulat óhaj­tásának megfelelően fogja majd betölteni. — Eljegyzések. Deutsch Benő vasúti hivatalnok, eljegyezte Pollatsek József tolnai sörkereskedő leányát Károlinka kisasszonyt. Löwensohn Jenő, Löwensohn Gáspár meggyespusztai nagybérlő fia, a napokban eljegyezte Andrényi Erzsikét, Andrényi Zsigmond budapesti nagykereskedő és nagy­iparos leányát. Honig József eljegyezte Hirsch Her- min kisasszonyt Dombóvárról. — Válasz Kristóffynak. A társadalom tudományi társulat erélyes feleletet kiván adni Kristóffy belügyminiszternek s egyáta- lán nem akarja átengedni részére az általános választási jog kezdeményezésének dicsőségét. A feleleten Apáthy István kolozsvári egye­temi tanár elnöklésével egy bizottság dolgo­zik, a melynek vármegyénkből Simontsits

Next

/
Oldalképek
Tartalom