Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-15 / 28. szám
28. szám Szombat, 1905. Julius 15 Szekszárd, I. évfolyam. TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. n^Cegrjelenik ml:n.d.en szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 140. szóm. TELEFON-SZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : HAUGH BÉLA. Kiadja Báter iános nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EnŐpiZBTÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik : 5 kor. A falusi gazdakörökről. jövedelmének okszerű gazdálkodás által elérhető fokozását: a könnyebb természetesnek találjuk, hogy a kis birtokon való gazdálkodás belterjesebb A föld ára napról-napra emelkedik: a szabadkézből eladás alá kerülő földdarabokra, egymásra Ígérő vevők jelentkeznek; földműves polgártársaink körében fokozódik a terjeszkedésre való törekvés, mi versengést idéz elő az ingatlanok megszerzésében. Megnyilvánul ebben a törekvésben, ebben a versengésben a népnek a hazai földhöz való ragaszkodása, buzdításul szolgál a kölcsönöknek könnyebb megszerzése és a pénznek általános olcsóbbodása. Ha a föld gazdasági értékének helyes meghatározására az elérhető haszonbéreket értékmérőül elfogadjuk és a forgalmi árakat a földhaszonbérekkel szembeállítjuk, az eredmény az, hogy figyelmen kívül hagyva a földtulajdonos által viselt közterheket — a haszonbér a forgalmi ár 4%-nál alig nagyobb, de 5%-ot nem haladt meg, földműves polgártársaink panaszkodnak, hogy a föld jövedelme szűkén fizeti meg a munkát, s ha a földekért mindamellett oly magas árakat fizetnek, oda vezetendő vissza, hogy népünk nem ismerve a befektetés helyes módját, a gazdaság megélhetés feltételeit, az anyagi boldogulást egyedül a nagyobb területen való gazdálkodásban keresi. Nem lehet elvitatni, hogy egyes községekben, különösen okszerűen kezelt uradalmak közelében fejlődött egyes kisgazdák gazdálkodása, értékben emelkedett a gazdasági állatok minősége; de nagy általánosságban hiányos a gazdaságok felszerelése, gyengék, kevés értékűek az igavonók, — kevert fajú s számra nézve csekély a szarvasmarha állomány ; a vetőmagvak felfrissitésére, megtisztítására nem fordittatik gond. Általában a kisgazda az emelkedő közterhek és igények aránytalan fokozódása mellett ma is xígy gazdálkodik, mint apáitól látta, már pedig megfelelő gazdasági eszközök nélkül, silány igavonókkal a földet jól megmunkálni nem lehet, a gondosan meg nem tisztított vetőmag gazt terem, csekély számú marhaállomány után a földekből kivont táperő nem pótolható. Nem vádként hozzuk fel ezeket a kisgazdák ellen, rámutatunk ezen | jelenségekre s hozzátesszük, hogy irányban nem fejlődött. Természetesnek találjuk azért, mert a kisgazda nem olvas szaklapokat, szakkönyveket, melyekből a gazdálkodás fejlődéséről tudomást szerezhetne, — nem látogat kiállításokat, nem hallgat felolvasásokat,, melyekből ismereteit gyarapit- hatná, — nem tagja egyesületeknek, melyek a kisgazda gazdálkodásának fejlesztésével foglalkoznak és végül nincs olyan szervezet, mely a kisgazda munkálkodásának irányításával foglalkozik s a tőkének a gazdaságban való jövedelmező befektetésére megtanítaná. Maga a földművelésügyi kormány sokat tett a kisgazda érdekében. Föld- mives iskolákat, baromfitenyésztési képző iskolákat állított fel, minta paraszt-gazdaságokat szervez és az állat- tenyésztési, tejgazdasági, szőlőszeti felügyelőségek mind olyan intézmények, melyeknek hivatása, rendeltetése a kisgazda gazdálkodásának fejlesztése. De a földmives iskolákból kikerülők legnagyobb része kizárólag csakis a nagyobb gazdaságokban igyekszik szolgálatot keresni és ismereteit nem hasznosítja a saját gazdaságában a köz TÜBCZA. Flóra emlékkönyvébe. Régi idők .... régi képek .... Oly kedvesek, olyan szépek Madárdaltól zengő bongó tájak Oly jól esik emlékeznem rájok. Bájos lényed, kedves képed Soh' se láttam olyan szépet, Ha megvillant szép szemed sugára Édes búval tekintettem rája. Bájos asszony ! Ma nagymama, A mull, jelen, — tegnap és ma, ..... Rég időkről legyen e kis ének Bús emléke szivem szerelmének! . . . KÁLMÁN DEZSŐ. Krisztus keresztje. Irta: Pateky István. Az 1268. év tavaszán a Száva melletti Sabác közelében állt a két sereg. Másnap reggel készültek megütközni. Az egyik oldalon IV. Béla magyar király és a maesói bán, Rosztiszláv serege, Rosztiszláv fia Béla herczeg vezérlete alatt, velük szemben a szerbek a nagy zsupán, Uros vezérlete alatt. Uros a sok csatában megszerezte magának a »nagy« nevet. Egyidősen veje volt IV. Bélának, de első neje elhalván, Bizáncz utolsó latin császárjának, J Balduinnak leányát, Helénát vette nőül s ez időtől kezdve csak úgy immel-ámmal segített IV. Bélának, majd lassankint megtagadta a segítségét, sőt utóbb be-be ütött a maesói bánságba. Nem volt más mód, mint a körmére koppintani. Éppen a körömkoppintás czéljából áll szemben a két sereg. A magyarok vigan vannak a tűz körül, akárha vadászatra készülnének. Az üde tavaszi lég a sátrakból kicsal mindenkit annál inkább, mert lefeküdni úgy sem lehet, mert mikor pitymallani fog, kezdődik a véres munka. — Én valakit elfogok holnap, — szólt egy magas főur, zöldbársony mentével az erős pánczéling felett, kérecsenytollal sisakján. — Na, na Mihály, — felelt egy másik — a nagy Uros személyesen van előttünk, akit, amint mondják, a szerencse kisér. — Hát akkor elfogom a szerencséjét, — felelt a vitéz, megzörrentve súlyos kardját. — A szerbek kikeresik ám, hol van vége a pánczélnak. — Meglátjuk, — felelt Mihály, Csák Péter fia. S másnap meglátszott. Alig pitymallott, amikor a két sereg majdnem zajtalanul indult meg egymás ellen. Ezt a halálos csendet csakhamar az | egekig ható zaj váltotta fel. Összecsaptak. Dongott a paizs, sisak, kiáltoztak az emberek, félelmesen nyerítettek a lovak, midőn gazdáik dühét osztva egymást harapdálták. Előre hátra mozgott a két sereg, amint egymást szorították s az általuk elhagyott tér pedig holtakkal és sebesültekkel maradt fedve. — Hol vagy nagy Uros? — kiabált a bősz Csák Mihály és halált osztogatva törekedett arra, ahol a nagy zsupán csillogó forgóját látta feltűnni. A nagy zsupán felemelkedett nyergében s előre nézett, ahol egy bősz dalia az ő embereit roncsolva közeledik feléje. Bozontos szürkülő fejét megrázva már kiáltott embereinek, hogy engedjék hozzá közelebb a magyart, midőn hátulról erősbödő zaj hívta fel figyelmét. Hátrafordulva látta, hogy em herei egy része fut s hogy a magyarok seregének maradványát bekeríteni igyekszenek.. Hirtelen megfordítva lovát, valamit kiáltott s futásnak eredt. Nyomában emberei, mellette két fia, Dragutin és Milutin. Csák Mihály ekkor már több sebből vérzett, de azért nyomába kelt a futóknak. — Mihály vitéz! — kiáltott ekkor mellette Béla herczeg — amott könnyebben foghatsz embert. — Nekem innen kell, — dühöngött Kérjük az előfizetések megújítását s a hátralékos előfizetési pénzek beküldését, hogy a lap szétküldésében akadály ne legyen.
