Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-08 / 14. szám
2 szerencsétlen anyagi körülmények nagy elkeseredést szülnek, hogy elégedetlenséget, forrongást eredményeznek. De azt már sehogysem ismerhetjük el, hogy minden bajnak épen a papok és hivatalnokok volnának az okai. Elismerjük, hogy a socialismusnak van jogosultsága addig, a mig az egyéni boldogulás, a könyebb megélhetés javításán fáradozik, de az ubi bene. ibi patria elvének hirdetése, a földosztás, a papok és hivatalnokok osztálya ellen való izgatás már olyan terület, a hova józan hazafi az apostolokat nem követheti, hanem kötelessége teljes erejéből ellenszegülni az ilyen beteg áramlatnak. Tehát a nép hallgat, és talán mulat is azon, hogy a nagy népbol- dogitó szidja a papokat, és elmondja, hogy a hivatalnokok sikkasztanak. A nép hallgat és mulat és hisz. Mert a nép könnyen általánosít, s egyes hibák miatt elitéli az egész embert, elitéi egész osztályokat. A nép hallgat, mert nem találja érdemesnek, hogy a meghurczolt, megbecstelenitett. testület érdekében fölemelje kezét, vagy legalább kieressze hangját. A nép nem tartja érdemesnek, hogy vezetőit megvédelmezze, vezetőiért nem tud lelkesedni, mert vezetői keveset törődnek vele. És itt van a hiba. Nem a hivatott vezetők erkölcstelensége az igazi ok arra, hogy a nép tartózkodó velük szemben; a minthogy ez nem is lehet az igazi ok, mert nem általános; hanem a vagyoni nyomorúság érzetében látott közömbösség. És itt kell keresni az orvosságot is. Vezetni kell a népet, tanácsadójának, jó atyjának kell lenni. Nem kell a fáradtságot sajnálni, ha az a kényelem rovására megyen is. Egy kissé több érzék a közügyek iránt, s valamivel kevesebb önzés az, a mi a közállapotokat megjavíthatja. A szeretet jegyében élünk, legalább sokan igy mondják, de nagyon sokan úgy értelmezik, hogy az önszeretet jegyében kell élnünk első sorban. KÖZÉRDEK Persze, persze, ha a hivatott vezetők is csupán az önszeretetre nyújtanak példát, akkor a szegény, meggyötört nép annak a zászlaja alá áll, a ki legalább is hirdeti az önzetlenséget. Hogy aztán a verejtékkel szerzett filléreket az önzetlennek látszó apostol internacionális, vagy talán épen egyéni czélokra forditja, azzal a nép nem sokat törődik, mert abban a jámbor hitben él, hogy elkövetkezik a földosztás boldog pillanatja, s az urak mehetnek napszámba. A szekszárd—bátai ármentesitö és belvíz- szabályozó társulat. Csendben, zajtalanul működik ez a társulat, legfeljebb a tavaszi áradás s olykorolykor egy-egy nagyobb árvizveszedelem alkalmával hall róla valamit a nagyközönség, a hírlapok is csak akkor említik fel lázas tevékenységét. Pedig ez a szerényen működő társulat, valóságos missiót teljesít s az a hatalmas gazdasági haszon, amely zajtalan munkájából, vagy munkája folytán háramlik egy egész környék gazdaközönségére, számokban kifejezve elég hatalmas összeget képvisel Szekszárd és környéke jómódjának megteremtésében, nagyon is megérdemli tehát, hogy ezzel a kézzel fogható gazdasági eredménnyel kissé bővebben is foglalkozzunk. A társulat első sorban, mint neve is mutatja, ármentesitésre alakult, de felvette programjába a belvizek szabályozását is. Világért sem kicsinyeljük a társulatnak azt a sokszor emberi erőt felülmúló munkáját, a melyet a fékevesztett áradás leküzdésében j kifejt, de most, hogy az országszerte elismert I hatalmas védtöltéseink meg vannak, sokkal ! értékesebbnek ítéljük azt a megbecsülhetetlen szolgálatot, amelyet a belvizek levezetésével tett az egész környék jómódjának j emelésére. A pár évvel ezelőtt megásott sok csatorna, továbbá a bátai vízszivattyú telep j nemcsak a társulat életrevalóságát, áldozat- ! készségét mutatja, de fényes bizonyítéka annak a mérnöki zsenialitásnak is, a melylyel Tóth Károly társulati igazgató főmérnököt, ; műszaki tanácsost megáldotta a Teremtő, j Úgy tudjuk az ő örökre tervelő agyának \ szép gondolata volt ez a gyönyörű terv, a fényes megoldás, a mellyel ezer meg ezer hold szántóföld szabadult fel a terméketlenség 1905. április 8. bilincse alól. A bátai vizműtelep létesítéséért kivált meglehetős nagy küzdelmet kellett kifejtenie, de erős akaratereje leküzdte az akadályokat s a modern technika eme szép alkotása s általában a nagy bravúrral véghez vitt csatornázási terv nemcsak a laikusok, de a szakkörök teljes elismerését is kivívta. Hamarjában ezek jutnak eszünkbe most, a mikor a társulat jeles főmérnökének a társulat folyó évi április 15-én ülésező választmányához intézett nagyszabású jelentése a kezünkbe került. Élénken domborítja ki ez a derék társulatnak múlt évi áldásos működését, felesleges tehát hozzá minden további kommentár. Közöljük ezért belőle a következő általános érdekű részletet : Éih jelentés a társulat 190't. éui utazgatásáról, műszaki munkálatairól és pénzügyi helyzetéről. A társulathoz beérkezett 1904. év fo- j lyamán 176 ügydarab, ebből részint elnöki, | részint igazgatói utón elintéztetett 149 ügy. j Választmány elé terjesztett 16 és általa egyéb ügyekkel együtt befejeztetett 36 ügy- darab. A közgyűlés részéről pedig 5 rendbeli határozat hozatott. Legfontosabb ügy volt a bátai töltés szakasz felmagasitása és padkázattal megerősítése iránt a földmivelésügyi minisztériumhoz intézett felterjesztés. Védekezésre a lefolyt évben ismét nem volt szükség. A Duna ki sem lépett medréből. Az árvizvédelmi előkészületeket azért, mint minden évben, most is megtettük, s erre a czélra 3245 K 02 fillért költöttünk el. A belvizek szivattyúzása is normális i mértékben volt szükséges. Bár a tavaszon esőzéseink voltak: a Dunának többnyire alantas vízállása megengedte a belvizek nyitott kivezetését is, úgy hogy összesen csak 54 nap volt a szivattyútelep mérsékelt üzemben. Egy gép nappali üzeme meggyőzte a vizet és csalt pár napig kellett éjjel nappal szivattyúznunk, a kiadott szivattyuzási költség 468 f K. 53 fillért tesz, vagyis az előirányzatnak felét sem kellett kiadnunk. Összehasonlítás czéljából megemlítem, hogy a telep fennállása óta a legnehezebb esztendőnk az 1900-ik volt, amikor 18,000 koronán felül költekeztünk. Az azóta lefolyt 4 í’endes év szivattyuzási költségei viszont következők voltak: 1901-ben 8585 K., 1902-ben 2082 K., 1903-ban 4872 K. és 1904 ben 4681 K. Belvízcsatornáinkon azok csekély esése folytán ismét sok bajunk akadt, különösen a felső községek területéről a bekövetkezett tavaszi esőzéssel felszaporodott belvizeket nem győzte a főcsatorna kellő gyorsasággal elszál- j litani. Ismét azon helyzet állott elő, hogy az 1 alsó részen és Bátán minden száraz volt — ő valamely pusztai lakosnak a nevét már olvasta. — Gondoltam, kigyelmed afféle puszta békét rontó ember — szólt a leány és szemrehányóan nézett a marczona kinézésű Klemmre. — Nem mondta a nevedet piros rózsa, de arczodról olvastam le azt. — Hiszen kigyelmedre is ráillenék az a név — szólt a leány s ránézett az ügyész piros két arczára, s mintha tekintetével végig simogatta volna azt a két arczot. — Köszönöm rózsám, de most már eressz ebbe a szobába; nem maradunk sokáig. — A maga kedvéért — szólt a leány s kinyitotta a szoba ajtaját. Nem volt ott senki, talán azzal a kis legénynyel egyedül van itt ez a leány. A szoba egyszerűen, de feltűnő csínnal volt berendezve. Letörölgette a székeket s üléssel kínálta meg az urakat, mialatt a pusztára néző egyik ablakról félrehúzta a függönyt és kinézett. — Egy kis bort adjál rózsám — szólt az ügyész. — Nem mondtam ? súgott hozzá Klemm. — Ettől meglehet inni — mormogott az ügyész, a midőn a leány kilebbent. — Nem mindig, szólt rejtélyesen Klemm. — Eh maga mindig gonoszakat gondol. — Ugy-e, talán még erről a szép leányról is ? — Bizony szép. — Hej, de a rózsának tövise is van. Belépett a leány, mosolygó, derült arczczal. Látszott, hogy legalább is az egyik vendégnek szívesen ad italt. Oda is ült az ügyészszel szembe, s a kifüggönyzött ablakon keresztül a pusztába nézett. A vadászok fegyverei a mellettük levő ágyra voltak helyezve. — Tud-e lőni uram ? kérdi az ügyészt a leány. — Még Siger Csicsa Pista se úgy — dicsekedett az ügyész, a ki valóban kitűnő lövő volt — pedig ez a betyár azt hallom kitűnő lövő. A leány kissé elsápadt. — Csakhogy én emberekre nem lövöldözök — tette hozzá Tóth — csak ha éppen muszáj. —- Hátha az is akkor — felelt a leány '— nem kell minden rosszat elhinni. — No hát ne is beszéljünk arról •— szólt Tóth — kihörpintve borát. Inkább mondd meg — szólt s meleg kezét rátette a leány egyik kezére — engem vártál, hogy igy ki vagy csípve? Na mondd —- Nem — felelt a piros rózsa — csárdásnénak igy kell lenni. — Magad vagy a csárdásné ? — Magam. — Ilyen fiatalon ? — A fiatalnak jobban megy — sóhajtott a leány — különben az apám is itt van, de ő rendesen alszik valahol a kertben ilyenkor. Klemm ekkor kiment. — Különben — szólt a leány, ránézve nagy kékes szemeivel az ügyészre — ha tudtam volna, hogy a tekintetes ur jön, akkor is kicsiptem volna magam. S nevetett, de látszott, hogy igazat beszél. — Derék leány vagy, szép leány vagy Rózsa — szólt az ügyész s gyengéden átkarolta a leányt, aki jobban elpirult, de nem ellenkezett, hanem majdnem félve nézett ki az ablakon. Éppen ekkor ment arra a kis legény, de midőn betekintett a piros rózsa már felállott. — Kár neked itt elhervadni! — Hátha még rosszabb hely is van! Klemm belépett, kitöltötte a bort, s aztán mondta: menjünk, Szeged messze van. Tóth egy aranynyal akart fizetni a savanyu vinkóért. A leány félretolta kezét. — Tekintetes ur — szólt s hangja majdnem remegett — ha csakugyan jól esett az én legjobb, de mind a mellett tudom, rossz borom, engedje meg, hogy szívességből adhassam, mert nekem is jól esett, hogy
