Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-25 / 12. szám
2 KÖZÉRDEK 1905. márczius 25. szentebb kötelékeket, hogy a haza földjéhez oly erősen ragaszkodó magyar paraszt immár alig törődik a hazával s úgy okoskodik : ubi bene, ibi patria. | Nem, ez a szörnyű jelenség nemcsak a nyomorult anyagi viszonyokban leli magyarázatot. A nép magára van hagyva, gyámoltalanságában jóformán senki sem törődik vele, ellenben sokan vannak, a kik gyámoltalanságát kihasználják. A néppel általánosságban szólva, nem törődik senki. Tisztelet a kivételnek. Nem törődik papja, sem a tanitó, sem a jegyző. Mindegyik elvégzi kötelességét, aztáfl csináljon a paraszt azt, a mit akar. A népnek ma már nincs földesura, a ki nemcsak szigorú birája, de egyúttal jó atyja is volt a jobbágynak, a kihez a jobbágy sokkal inkább ragaszkodott, mint némely történelmi könyvek tanítják. Hol van ma a kapcsolat nép és a földesur közt, a kiért a nép a tűzbe menne. Hiszen azért vannak, de oh, nagyon kevesen. A paraszt ma csak a hatalmat érzi, az adók súlyát; és látja a nagy romlottságot, az erkölcsök félrebillené- sét, és sokszor úgy látja, hogy épen azok, a kiket tisztelnie kellene, épen azok rombolják le maguk körül az erkölcsök és tisztesség korlátáit. Egy jegyző sikkasztása például óriási dolog egy faluban, s egész osztályok iránti gyűlöletet kelt, mert a nép hamar általánosít. De elég az, ha a nép észre veszi, hogy nem törődnek vele, hogy magára hagyják, hogy nincs a ki vezesse, nincs a ki tanácscsal, segítséggel ellássa. Természetes vezetőiben nem bízik, s mikor megjelennek a földosztók, a hazug népboldogitók, akkor minden gondolkodás nélkül zászlajuk alá szegődik. És ezzel megindul a romlás. A tömeget vezetni nehéz, de nincs könnyebb, mint félrevezetni. Helytelen, jogosulatlan eszmék, törekvések kezdenek meggyökeredzni a naiv lelkekben ; és ezek az állam, és rendfelforgató törekvések jogosultaknak kezdenek tét- \ gőzhajózási részvénytársaság“ Zala nevű gőzösének érdemes gépmestere. Történt egyszer, hogy a vizek országából haza vágyott szülőfalujába, szülőfalujának székesvároába. Ott bolyongott a városka hepehupásra kövezett utczáin czéltalanul, mint az evező nélkül való lélekvesztő a Balaton hullámain. Egyszer csak valami csodálni való tűnt vizitündérekről álmodozó szemei elé : egy arczkép, egy egyszerű arczkép a fényképész kirakatában. De minő arczkép ? Egy bájos, édes barna kis lány szépséges arczképe. Ni-ni, gondolá magában, hát a szárazföld is terem tündéreket! Lemerülhetsz immár Balatonnak selymes hajú szőke tündére zöldkirály apád csigákból rakott palotájának mélységes fenekére; „csak egy szép lány van a világon“, ez itt ni, ez az arczkép, csak tudnám, hogy ki lehet az eredeti ? Ej no, hiszen azért van a fényképész ! Gőz Gábor uram, a Zala büszke gépmestere teljes gőzzel iramlott be a fényképészhez. — Uram, hallja! azt az arczképet adja el nekem ! — Sajnálom, nem lehet. — Már ugyan miért nem? Nekem, a „Balaton gőzhajózási részvénytársaság“ felelős gépmesterének a Zala nevű gőzösön ? — Még a holdba járó röpülőgép dicső j gépmesterének sem, ha csak a tulajdonos bele nem egyezik. Gőz Gábor uram, a Zalának büszke széni a naiv lelkek előtt. A nép követelni kezd, a népboldogitók és földosztók szítják a hangulatot s akkor aztán nincs az a pap, nincs az a tanitó, nincs az a jegyző, nincs az az alispán, a ki gátat vessen a áramlatnak. Igen, mert a gyeplőt a hatóságok és elöljárók már akkor kiejtették a kezükből, mikor a nép vezetésére nem gondoltak. így lazul meg a kapocs a nép és természetes vezetői között; igy pusztul el a tisztelet, igy bomlik meg a rend, gyengül a törvények ereje és csökken a hazaszeretet. A szabadság szabadossággá válik. És mikor a nép vallásában is megtántorodik, mikor elveszti hitét, mikor nyomorúságában nincs hova fordulnia, akkor vége a társadalmi rendnek, akkor következik a nagy bomlás. Hála Istennek, itt még nem vagyunk, idáig csak a műveltek jutottak; de azért ez sincs minden hatás nélkül. Nemcsak a vagyontalanság, nemcsak a nyomorúság űzi a magyarságot Amerika felé, hanem nagy része van ebben az erkölcsök félrebillenésének. Az éretlen és helytelen ambiczió, az egyéni vágy korlátlan csapongása, a tisztesség meglazulása, a mi a művelteket megmételyezte, a nép leikébe is utat talált, a nép lelkét is megrontotta, a népet is kiforgatta eredeti rendeltetéséből : elhintette az elégedetlenség magvát s ott is elégedetlenség mutatkozik, a hol tulajdonképen erre nincsen ok. És innen magyarázható az a köny- nyelmü, czinikus felfogás: ubi bene, ibi patria. Mert nem lehet az, hogy a sors csapása, a szerencsétlenség, a bajok rögtön arra késztessék az embert, hogy előveszi a vándorbotot és megy Amerika felé a nélkül, hogy itthon megkísérelt volna valamit, a mi segít helyzetén. Nem csak az. a szomorú, hogy a nép kivándorol, hanem az a kétségbeejtő, hogy oly könnyen veszi elő a vándorbotot. Ezt csupán az anyagi nyomorúsággal nem lehet megmagyarázni. Humoros vasút. Ennek a mi kis vasutunknak gyorsasága nincs, de humora határozottan van, vagy inkább „őu a megtestesült — humor s e mellett olyan, mint a primadonna: szeszélyes nem csak azért, mert akkor reked be, a mikor neki tetszik, de mert úgy látszik szereti is, ha folyton csak róla beszélnek. Beszéljünk tehát ő róla. Hiszen valósággal beszéltet ez a kis szárny- vasút magáról, na meg mi rólunk is. A szomszéd vármegyék hírlapjai már úgyszólván rendes rovatot szentelnek a kis — telhetetlennek. S a dologban az az érdekes, hogy mindig lehet valami újat írni róla. Ha ó is uj, s ha uj, akkor meg természetesen nem ó, a róla szóló történet. Most itt esetük, most ott botlik, hol itt törik, hol ott szakad s a mi volt huszonöt-harmincz évvel, úgy látszik mindég az — marad ... A perronjegyes szekszárdi perron nélküli indóházról azonban már nem is merünk beszélni. Félünk, hogy az üzletvezetőség — csuklani fog, any- nyit emlegetjük . . . Sötétsége is egészen természetes, hiszen a politikai helyzet még talán — setétebb . . . Eddig még csak volt reménységünk, hogy valamely eldobott gyufától tüzetfog, leég s uj épül helyette. Csakhogy a vasúti igazgatásban megvan a bölcs előrelátó tapintat, már régebben eltiltotta a — pipázást. Pedig érdemes lenne a dolgot megfordítani; kimondani, hogy csak égő pipával, szivarral lehet e helyiségbe belépni (legfeljebb a szopósoknak engedélyeztetnék a fiumei csokoládé cigaretta!) s fogadom a kincstárnak egy év alatt lenne elég pénze az uj épületre. Mert kérem szeretettel akad itt utas elég. Csak — pipálni kellene. Az ám csakhogy pipálnak odafenn az efajta javaslatokra, sőt még külömbekre is ? A zágrábi üzletvezetőség is határozottan tudjuk, a vasúti reformokat sürgető szekszárdi és környékbéli lapokat — fidibusnak használja, sőt azokkal fütteti a lokomativokat, hogy a sztrájk gépmestere érezte, hogy az első hajótörés veszedelme környékezi. — Hát hol lakik az isteni lény, a bájos angyal, ez a szárazföldi tündér leány ? avagy a nevét uram, a nevét, hogy írhassak neki és felajánlhassam cserébe . . . hm, no majd ezt a levélben irom meg, csak a nevét kérem. így történt aztán, hogy X. városkának egyik gyönyörű barna kis leánya kézhez kapta Gőz Gábor uram furcsán fogalmazott levelét, njelynek kivonatos tartalma a következő: Kedves Annuska! . . . .... . . arczképe szemembe tűnvén, annyira megtetszett, hogy elhatároztam bármi utón módon megszerezni; a fényképész azt mondta, hogy keressem fel kegyedet s ha beleegyezik, ő hajlandó nekem odaadni. Én aztán nyakamba vettem a várost, de senki sem birt, vagy nem akart útbaigazítani, tehát a végsőre határoztam magamat, hogy a fényképet megszerezzem .... ha volna még kegyednek az arczképekből s nélkülözhetne egyet, kegyeskedjen egyet nekem ajándékba adni s én hála fejében Vörösmarty Mihály összes költeményeivel fogom szép kegyedet megajándékozni; „Vörösmarty munkái“ kemény vászonkötésben közel harmadfélszáz különféle költeményt tartalmaz s bolti ára Budapesten öt korona ; ezt a pompás könyvet egy öreg pap hagyatékából vettem árverésen s most hajlandó vagyok kegyednek átengedni. Legyen rá büszke kedves Annuska, hogy egy balatoni hajógépésznek annyira megtetszett, hogy daczára a balaton- fürdők sok szép lányainak, mégis mindig csak szép kegyedet óhajtja látni s bár az arczkép tulajdonosát életben még nem is láttam, mégis óhajtanám, hogy szobám falát díszítse, ha bájos gazdája nem is lenne feleségem. Levelező lapon kérek csak annyi választ: igen vagy nem, aláírva Annuska és én sietve átadom az egész Vörösmarty Mihályt hiánytalanul. őszinte tisztelője. Gőz Gábor okleveles hajógépmester a Zala gőzösön. Kacagott az aranyos baba, a csókolni való barna kis lány teljes szivéből, teljes leikéből: ha az arczképem egy koszorús költőt megér, mennyit érhetek én magam, az élő ? Erre a kérdésre a feleletet ugyan most már a bájos asszonyka boldog férje ura adhatná meg, de annyi bizonyos, hogy a balaton járó gépmester ur Vörösmarty nagy szellemének segítségül hívásával is hajótörést szenvedett, mert a világ összes költeményei | sem érnek fel egy bájos lányka arczképével. ’
