Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-14 / 2. szám
Szekszárd, I. évfolyam. 2. szám. Szombat. 1905. január 14. n^eg-jelenils: minden szombaton. Kiadóhivatal: Szécheuyi-utcza 140. szám. TELEFON-SZÁM : 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. , Hirdetések ]egjutÁnyo»abb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Szerkesztőség: Széchcnyi-ntcza IO4*», szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Főnmnkatárs: HAUGH BÉLA. Kiadja Báter János nyomdája Szekszárdon. EtlŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre előre beküldik: 5 kor. Előfizetési felhívás. Hivatkozva a múlt heti számunkban kifejtett részletes programunkra, tisztelettel kérjük a nagyérdemű közönséget, hogy bennünket hazafias vállalkozásunkban szellemi és anyagi támogatásával pártolni és segíteni mél- tóztassék. Lapunk előfizetési ára : egész évre . . 10 kor. — fill, fél évre ... 5 „ — „ negyed évre . 2 „ 50 „ Néptanítóknak, ha az előfizetési pénzt, egész évre előre beküldik, 5 koronáért küldjük a lapot. A hirdetést mérsékeli árakon, olcsó díjszabással közöljük Mély tisztelettel : a, szerkesztősége és kiadóhivatala. liony hád—Szekszárd. Lapunk más helyén talál közleményt az olvasó a baranyaiak dicséretes törekvéséről, melyet a pécs — bátaszéki vasút létesítése érdekében kifejtenek. A tervezett uj vasút vármegyénknek alig egy két községét érinti, de mert tudjuk, hogy a kultúra fejlődését, izmosodását jelenti minden talpalatnyi föld, a melyen kigyózó sínek szaladnak keresztül, a legmelegebben és legnagyobb örömmel üdvözöljük a megindult mozgalmat s annak közeli sikerét kiváltjuk. Mi azonban ez alkalommal egy másik vasúti vonalra akarjuk felhívni a nagyközönségnek figyelmét. Mintegy becsületbeli kötelességünk ez nekünk, mint a kik mult számunkban kifejtett programunk egyik pontjában a vidéki nagyobb városoknak a környék emporumaivá való fejlesztését nemzet- vagyonosodási, művelődési s más tekintetekből első rangú kérdésnek és feladatnak hirdettük. A bonybád— szekszárdi vasúti összeköttetésről van ez idő szerint szó. Úgy olvastuk a lapokban, hogy Csik József bonyhádi gőzmalomtulajdonos és Török Emil budapesti mérnök előmunkálati engedélyt nyert az államvasutak Hidasd-llonyhád állomásától Bonybád, Kak.-sd és Sióagárd községek, valamint, Paradicsom és Szentgál puszták érintésével Szekszár- dig vezetendő gőz- és motorüzemü helyiérdekű vasútvonalra. Az engedményesek terveit közelebbről nem ismerjük- de hogy ez a vasúti összeköttetés nemcsak Bonybád- nak, hanem Szekszárdiak is vitális érdeke, ez bizonyításra tjein szorul, kétségtelen dolog. Vegyük csak a bonyhádiak esetét. A szekszárd—dombóvári vasúti vonal kanyarog-csavarpg mint a kigyó, mikor farkára lépne,v „Egy kis völ- gyet-hegyet kétszer-háromszor megkerül, ráérne tehát beszaladni Bonybád alá is, de még csak nem is fütyül a völgységi járás székhelyének —- egy félóra járásnyira megy el mellette. Úgy tudjuk ezt a vasutat eredetileg nem igy tervezték. Bonyhádtól Szekszárdiak akarták hozni egyenesen, de oly csekély volt az érdeklődés, hogy a tervekért a szekszárdi takarékpénztár áldozott csak valamit. A félrevezetett Szekszárd sajnálta a 60 ezer forintos hozzájárulást, mondják belejátszott a politika is, elvitték tehát a vasutat Mórágynak, Bátaszék- nek. Szek/szárd aztán évtizedeken keresztül béleszorult a szekszárd—rét- szilasi vasút zsákutczájába, megmaradt hamupipőkének. A szekszárd —bátaszéki vasút forgalmi tekintetben valamit segitett rajta, de ez sem az a mesebeli királyfi, akitől megváltását remélhetné. Mikor az utóbbi vasút megnyílt, mindjárt, jóformán a legelső vonat, — a családtagokat is beleszámítva — valami 100—120 vasutast szállított el innen; áttették őket Báta- székre, ott a helyük, mondották, mert az a végállomás. Szekszárd pedig még messzebb szakadt Bonyhádi ól. Mig vasat, nem volt: két óra alatt mindenki odajutott, mert* hát kocsin kellett menni, de most a ki ráér, s kölfségkimélés szempontjából használja a vasutat, lekerül Bátaszéknek s legí^ább 4 órát vészit, amíg Bonyhádra jut. Tehát kocsin kettő, vasúton négy! Csoda, hogy gyalog nem — közelebb ! Nevetséges állapot lenne ez, ha olyan végtelenül szomorú nem volna! Nem lehet eléggé kemény szavakkal elitélni az akkori vasúti s más fajta politikát. Bűn volt nem csak Szekszárd—Bonybád de az egész vármegye érdeke ellen. A nagyobb góczpontokat vasút nélkül hagyni, jelentéktelen falucskáktól remélni forgalmat nem volt — eszélyes dolog. Most kell tehát, kireparálni, amit lehet. Bonyhád, Szekszárd és Tolna- ! vármegye közönségének minden lehetőt el kell követni, hogy a múlt hibái orvosoltassanak. Szekszárd óriás áldozatot hozott és hoz kulturális czélokért, igy hogy egyebet ne említsünk, évi 4000 írttal járul hozzá főgimnáziumunk fenntartásához, még pedig beláthatlan időig. Modern várossá való átalakulása is rengetegbe kerül s mindez nemcsak magáért, de Tolnavármegye közönségéért is történik. Segíteni kell hát e törekvő városon, hogy önönmagán ő is segíthessen. Idővel kiépül a paks - tolna— mözsi szárny vasút, összeköttetésbejön Szekszárd Dunaföldvárral és Pakssal s ha meglesz a bonyhádi vasút is, ide terelődik a forgalomnak legalább bizonyos része. Ezt a bizonyos részt kell biztosítani minden áron, ha már az egészet nem lehet. Ha a kenyér kiesett, vagy kiütötték kezünkből, bizony lehajolunk érte, ha — éhesek vagyunk. Pedig azok vagyunk! Olyan szegény Szekszárd városa, mint a tem- ! plom egere! Ha tehát úgy hozta a sors — vagy talán saját élhetetlenségünk, hogy a vasúti forgalomnak odaterelése által Bátaszéké lett a — sonka, legyen a miénk legalább a — csontja. Maradt azon még annyi ízes falat, hogy ha nem is elég az éhenhalás ellen, de legalább csillapítja egy fejlődő, uj jövedelmi források után epedő városnak nap-nap után fokozódó — étvágyát . . . De a sült galamb nem repül a szánkba , . . Legalább ki kell a kezünket utána nyújtani . . . —
