Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)
lás tehát nem őszintén folyik. Lipót maga egyébként nem találta különösnek a szövetséges uralkodók igyekezetét a béke elősegítésében, csak annak kellő formáját kötötte ki, a felkelőket lázadó alattvalóknak tartván most is. Nem kevésbbé idegenszerűnek látszott az udvar előtt az érsek levelének azon része, a melyben a felkelők által összehívható országgyűlésről szól, hiszen a király meghívására alig hajtana egy-két megyénél több. A nádor közbenjárásának lehetetlenségét is a helyzettel magyarázta Széchényi; igaz ugyan, írja, hogy a törvények szerint a nádor a közbenjáró a király és a rendek között, de ezen joga nem érvényesülhet, mert az ország nagyobb fele a kuruczok pártján van, s mert a nádorság tekintélye nagyon lehanyatlott. Még az a csekély tartózkodás is, a mit a királyhoz intézett levelében tapasztalunk, felszabadul, a mikor ugyanaznap Rákóczihoz ír. Hazafiúi fájdalma és a jövő iránti aggodalma szabadjára engedve nyilvánul meg a fejedelemhez írt ezen első levelében, melynek tartalmassága messze felülmúlja amazét. Bizonyosan tudja már, Bercsényitől, írja, hogy a király megbízta a külső ellenségtől sújtott országra bekövetkezhető csapások elhárításával. Megbízásából mit se akar eltitkolni, azért elküldi az uralkodó levelének másolatát. Mihez akar fogni, milyen módon akar tisztében eljárni, az udvari emberek gyűlöletének tudatában is, a következőkben vázolja. Ereiben forró magyar vére is azt mondja neki, hogy ezen idő alkalmas arra, hogy ősi szabadságukat visszaszerezzék, tartós békére tegyenek szert, mert a király nemcsak alkudozni kész, hanem többet igér, kilátásba helyezi az Ígértek olyan módon való biztosítását, a hogy a felkelők kívánják. Erre nemcsak leveléből, hanem egyéb irataiból és szavaiból következtet. Ellenben, ha az alkalmat elszalasztják, az ország pusztulásával és nagy vérontással folyó háború tovább tart, mely mint a koczkavetés, többnyire jól kezdődik, balul végződik. Hivatkozik arra az eshetőségre, ha a francziákat valahol vereség éri, vagy az irántok rokonszenvvel viseltető király meghal, hogy megváltozik minden! Mé'.v emberismerette', jóslatszerűleg hivatkozik e mellett arra, hogy a magyarnak nem jellemvonása a kitartás, se az engedelmeskedni tudás, ha magánjavait megmentheti, a közzel nem törődik. De ezen lehetőségeknél nagyobb érv a béke mellett az, hogy az 16*
