Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

retlen fogalom előtte, csak az erőnek enged. S mert ez a primitív létnek a legnagyobb biztosítéka, csak egy a czélja, hogy mentől hatalmasabb, mentől gazdagabb legyen. Legyen akár keleti vallású, vagy bogumil, megalkuszik a római egyházzal is, ha hasznát látja, inert ezzel is vagy az erejét növeli, vagy ha rosszul megy a sora, létét biztosítja. A vallás neki hagyományos ritus, melynek külsőségeihez ragaszkodik, de ethikája nincs. Ez a ragaszkodás különíti el a többitől, s ezért marad meg nemzeti individualitásában. Eljárásában csak az a következetesség, hogy következetlen. Ezt a paradoxont csak az érti meg, a ki ismeri a Balkán fejedelmeit. A középkorban csak a török értette meg ellenfeleit, mert rájuk szállott Byzancz lelke. Az európai nyugat nem ismerte a keletet, nem ismerte a pápaság sem, mely ugyan egyetemes álláspontra helyezkedett, de részletes sikereknél egyebet nem ért el a Balkánon. A pillanatnyi sikert tartva szem előtt, gyakran félrevezették. Két főember azonban ismerte: Czillei Ulrik,

1 ez a hatalmas, de tűlravasz, németbe oltott Balkán-szláv, a ki nem érhette el czélját, és Mátyás király. Mátyás megértette, hogy mit ér a balkáni uralkodók hűségnyilatkozata a „szent korona" irányában. A míg erősebb volt és leszoríthatta őket, addig hódoltak neki, néha még akkor sem. Csakhogy ő mindig azon volt, hogy erősebb legyen, ezért joga élő hatalommá vált. Neki úgyszólván újra kellett kezdenie a magyar joghatóság életbeléptetését, mert 1415-től kezdve 1458-ig a magyar birodalom az előretörtető ozmánsággal szemben folyton védelmi állásban volt, s ha szívósan küzdött is, de tényleg tért veszített. Ezért a rácz és bosnyák politika a maga érdekében nem is tehetett egyebet, mint hogy ott s úgy igyekezett magán segíteni, a hogy és a hol éppen tudott. 1 Ha Czillei Ulrik eléri czélját s a horvát bánságot örökletessé teheti, a Balkán-félsziget északnyugatán bizonyára más képet öltött volna az országok csoportosulása. V. ö. Ljubié : Listine X. 86., 89., 113. s a még nem közölt velenczei államié véltári iratokat 1456—57-ből (Senato Secreto) Fraknói i. becses tanulmányában (Századok, 1909, 594. lap) a chronologiai jelzések nem eléggé szabatosak.