Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

Jajcza 1465. hódolt részeinek volt a főura, még pedig alighanem Hervoja herczeg Vojszláv nevű testvérének az unokája. 1 Ezzel a „királylyal" nem arathatott valami nagy sikert a szultán, sőt — a mint az események későbbi folyamata mutatja — éppen az ellenkezőjét érte el annak, a mit akart. Mint politikai tényező számba sem jött, mert a be nem hódolt Herczegovinának a fejedelme : Vukcsics István her­czeg volt a főmozgató a déli dalmát érdekkörben. Az öreg herczeg ugyancsak nagy véleményt táplált maga felől, sőt meg is íratta, hogy voltakép ő foglalta el Jajczát s nem Mátyás király. 2 Mindazonáltal ismervén a körülményeket, azon esetre, ha netán mégis a török találna győzni, szoros egyességgel akarta a maga és családja jövőjét biztosítani. Felajánlotta tehát Mátyásnak drniamelléki várait: Szokolt, Toljeváczot, Számobort, Milesevót cserében magyarországi birtokokért. 3 Mátyás két szempontból is elfogadta az elő­nyösnek tetsző ajánlatot. Először is e várakban támasz­tékát látta a Drina vonalának, azután meg a várcsoport birtoka nándor-fejérvári és macsói területének is hasz­nára volt, a mennyiben az albánokkal közvetlenül érint­kezhetett. Másik indító oka az volt, hogy a szt. szávai herczegség, mint névleges hűbére az egykori Boszniának, ezáltal a szt. koronának tényleges hűbéreként jelentkezik. 2. Valamint Jajcza elvesztése a szultánt, azonkép a zvorniki kudarcz Mátyást nem engedte nyugodni. A török­1 Diplomatarium Ragusanum 810. 1. Lib. cons. Rog. „Trés qui debeant ordinare etc. literas responsorias maiestati regis Hungáriáé pro facto Mathie Vojsalic 1476." Ezt már Kalic Vj. is sejti: Provjest Hrvata. IV. Zágráb 1904, 64. 1. 2 Okit. XXXVII. 3 Okit. XXXVI. Szokol vára a focsai járás mrezsicsai községéhez tartozik s a Uracsa rjeka balpartján fekszik. A Dracsa Ocerkevlje-nél torkollik á Bisztriczába. (A focsa—kalinoviki országúton.) Toljevac (ma Todjevac) ugyancsak a focsai járásban fekszik a Hrcseva balpartján, mely nem messze Popov-mosstól ömlik a Szutjeszkába. Számobor a csaj­niczai járásban fekszik a Borovszka planinán a Drina jobbpartján, szem­ben Usztiprácsával. Milesevo a novi-bazári volt szandzsák egyik tör­ténetileg nevezetes helye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom