Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

nek az volt a baja, hogy Byzáncz integritását, vagyis az egykor odatartozott országok visszahódítását gyakran kény­telenségből, egyszerre akarta megvalósítani, s Mohammed nagy európai „vágyai"-nak belső balkáni és ázsiai viszá­lyok emeltek korlátot. Mátyás pedig már 1465-ben belé­szövődik a nyugati politika hálójába. Ezért nem tud a két uralkodó concentrikus működést kifejteni egymás ellen. Mátyás visszaveri ugyan a támadásokat, de Jajczán kívül nem tud egyebet elhódítani. A török hódítás felmenő irány­zatával szemben Mátyás nagy stílben védi a határt, de vég­leges eredmény nincs. Jajcza szerepe ezen örökös támadásokkal szemben 1465-ben, mint a birodalom legdélibb védőfaláé, rendkívül fontossá lesz. Míg Szapolyai Imre volt a kormányzó, körül­belül 1465 derekáig, 1 kétségtelen, hogy a mennyire elfog­laltatása engedi, a jajczai várkörzet ügyeit ő intézi. Tekin­télye nagy, Raguza értékes ajándékokkal megtiszteli, s a szlavóniai részekben is bizalommal fordulnak hozzá. 2 Nem csoda, mert a várak ellátásának terhe Szlavóniára neheze­dik, a mennyiben télen, nyáron a szlavón nemesek jobbá­gyaival szállították oda hidegben és fagyban, olykor havasi csapásokon az élelmet. Ez a kötelezettség maga felért egy kis hadjárattal, a szlavón nemesek azonfelül ugyancsak húsz telek után egy fegyverest tartoztak kiállítani. 3 Igaz,, hogy Jajcza észak felé elsősorban a Dráva—Száva közét védelmezte, ezért érthető, hogy a határvédelem főleg Pozsega és Valkó megyére nehezedett. Mindamellett az ország összes megyéit folytonos készenlétben tartá a török veszedelem, melyet az 1463. óta megindult küzdelem mint­1 Mátyás király 1464 július 12. Szapolyai Imre gubernátor Bosnae ac regnorum nostrorum Dalmatiae necnon Sclavoniae banus kérelmére a kassai polgárokat fölmenti a bosnyák hadjáratban való rész­véttől, de tartoznak jól fölszerelt keresztes vitézeket kiállítani. Hadtört­Közlemények 1913, 145. 1. 2 Dipl. Rag. 1464 nov. 24. 760. 1. 3 Kovachich i. m. II. 175. 1.; 1468 : XII. t.-cz. u. o. 208. 1. a király kötelessége a végvárakról gondoskodni s a téli szállítás köte­ezettsége alól fölmenteni a szlavón rendeket. Orvost Raguza küldött Jajczába. Dipl. Rag. 765. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom