Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319-1526. (Budapest, 1910.)

Meg kell ezek után emlékeznem bártfai munkatársaimról is. A munkálatnak aránylag oly rövid idő alatt való végrehajtása sehogysem sikerült volna, lia a véletlen kedves barátomat, dr. Vass Antal bártfai gymnasiumi igazgatót segítségemre nem küldi. Bártfa városa ugyanis tartozott volna a rendezés technikai munkálataihoz nekem egy segéderőt adni. Ezt azonban a város részint anyagi okok, részint pedig erre alkalmas ember hiányában meg nem tehetvén, a gymnasium igazgatója önként ajánlkozott, hogy mindaddig, míg erre alkalmas egyén nem akad, a rendezés technikai részét teljesen önzetlenül és készséges örömmel el fogja végezni. Az ajánlatot mind a város polgármestere, mind én a legnagyobb örömmel fogadtuk. Elkezdtük Vass Antallal a munkát és ez az ember nem törődve immár nem fiatal korával, nem törődve gyenge és törékeny egészségi állapotával, nap-nap után késő estig dolgozott velem és minden percznyi szabad idejét teljesen a levéltár rendezésében való segédkezésnek szentelte. És mivel minden hálálkodás, elismerés, ünnepeltetés elől ki szokott térni, itt és ezen a helyen — a hol tehát ki nem térhet előle — örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy neki soha meg nem szűnő hálámnak, köszönetemnek és végtelenül kedves személyéhez való ragaszkodásomnak kifejezést adjak. A mi pedig Bártfa város közönségét illeti, ez soha kellően meg nem hálálhatja ennek az embernek azt a sok-sok verejtékes munkát, fáradságot, sőt anyagi áldozatot, a melyet csak az alatt az idő alatt, míg munkatársam volt, a város érdekében meghozott. Es éppen ott fent a »végeken«, a hol egy idegen elem a lassan őrölő féreg módjára igyekszik mindazt, a mi a magyar kulturával, a magyar tudományossággal és egyáltalán a magyarsággal összefügg, elpusztítani, éppen itt volna szükség arra, hogy a magyar kulturának sok ilyen lelkes, ilyen önzetlenül dolgozó katonája vívja meg azt a kemény, de jó harczot, a melynek előbb-utóbb, de be kell következni.