Gerevich Tibor–Jakubovics Emil–Berzeviczy Albert: Aragoniai Beatrix magyar királyné életére vonatkozó okiratok. (Budapest, 1914. Monumenta Hungariae Historica. Diplomata 39.)

közlök és ma talán azért is szélesebb körű érdeklődésre számíthat e könyv, mert időközben Beatrix-életrajzom franczia és spanyol kiadásban is megjelent ; olasz fordítása most van munkában. Abból az okmányanyagból, mely művem magyar kiadásának megjelenése után jutott birtokomba, különösen ki kell emelnem a brüsseli állami levéltárból való néhány, Beatrix királynétól eredő s többnyire a bányavárosokra vonatkozó rendeletet, továbbá a bécsi cs. és kir. udvari levéltárban őrzött s itt CLXXIV. sz. alatt közlött okmányt, mely egész terjedelmében tartalmazza a bányakamarának az 1486—1491. évekről szóló, eddig csak brüsseii kivonat nyomán ismert számadásait s végül és főkép az újabban a Nemzeti Múzeum tulajdonába jutott, e gyűjteménybe CLVI. sz. alatt fölvett, Óbudán 1492 márczius 22-én Beatrix királyné meghagyására szerkesztett közjegyzői okmányt, mely a királyné és II. Ulászló szerencsétlen házasságkötésének legpragmatikusabb előadását tartalmazza és a felperes Beatrixnak nyilván első perokmánya volt a majdnem tíz esztendeig eltartott botrányos válóperben. Az utólag szerzett okmányanyag egész külön körét alkotja az e könyvem függelékeképen szereplő 42 drb mantovai okmánykivonat. Ezek magyarázatául az szolgál, hogy én művem megírása idejében személyes kutatásaimat ki nem terjesztettem Mantovára, mert történelmi bizottságunk másolattárának a mantovai Gonzaga-levéltárból származó darabjai nem tüntették fel valószínűnek, hogy ott gazdag kiaknázatlan anyag legyen található. Alessandro Luzio úr, a nevezett levéltár kitűnő igazgatója, a könyvemben tárgyalt korszaknak maga is érdemes kutatója s ismertetője lévén, elolvasta Beatrix-életrajzom franczia kiadását s felhívta figyelmemet bizonyos, kezei alatt lévő érdemes adatokra, melyek .addig figyelmemet elkerülték s melyeket készségesen bocsátott —a szóbanforgó okmánykivonatok alakjában — rendelkezésemre. Egészben véve lelkiismeretesen állíthatom, hogy az a levéltári anyag, melynek csak magyar művem megírása után jutottam birtokába — s melynek egy része a franczia