Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. LIII. 1369. (Budapest–Szeged, 2024.)

DOCUMENTA

79 nádori emberek és a konvent tanúságai Márton fia János feleségének, nemes asszonynak és a fiának: Andrásnak iktatták, de mivel János feleségének [többi] fiaival: Imrével, Mihállyal és Lászlóval Lőrinc felesége nem volt perben, ezért a nevében Péter tilalmazta János feleségét és a fiát: Andrást e birtokrészek elfogadásától és elfoglalásától, azt állítva, hogy Lőrinc feleségének a joga megerősítésére számos oklevele van, amiket, ha a nádor megengedte volna, az általa kijelölendő időpontban kész lett volna bemutatni. Péter képviselő a kúriában a kápolnaispán előtt ez ügyben többször is tiltakozott, de mivel a nádor a királyné parancsára megtagadta, hogy további időpontot adjon, és a perben ítéletet hozott (sentencialiter difinivisset), ezért Péter, miként korábban, úgy most is Lőrinc felesége nevében a mondott nádori és konventi emberek jelenlétében tiltalmazott a konvent előtt, jelen ügyet az országlakosokra bízva (regnicolis commitendo), mondván, hogy Lőrinc felesége Buyak birtok ügyében János felesége és fiai ellenében a megfelelő időben és helyen a jog szerint eljár és mondott okleveleit bemutatja. D. f. IV. an. Ramispalmarum, a. d. 1369. E.: Dl. 41 777. (Múz. Ta. Berthóty 131.) Hiányos papír. Hátlapján azonos kéztől tárgymegjelölés, valamint zárópecsét töredékes nyoma. Má.: Ue. jelzet alatt, XX. századi. 139. 1369. márc. 21. A zalai Szt. Adorján-monostor konventje előtt egyrészről Bathyan-i János felesége, Feyreghaz-i András fia Pál neptis-e: Bongor nemes asszony és Zepethnek-i Lukács fia: Gergely (ezen Pál nepos-a), másrészről Ormanheda-i Miklós fia: Illés megvallották, hogy Bongor asszonynak és Gergelynek a nagyanyjuk (ava) – ezen Pál felesége, Ormanheda-i Kozma leánya – leánynegyede kapcsán Illés pénzfizetéssel elégtételt adott, ezért őt az ügyben Bongor és Gergely nyugtatták. D. f. IV. an. Ramispalmarum, a. d. 1369. E.: Dl. 41 778. (Múz. Ta. Véghely.) Hátlapján pecsét töredékei. Má.: Ue. jelzet alatt, XX. századi. 140. [1369.] márc. 21. Róma [V.] Orbán pápa a győri egyházmegyei pannonhalmi Szt. Márton-monostor apátját és a veszprémi egyházmegyei Beel-i és Zyrch-i monostor apátját 3 évre jogvédőknek és bíróknak nevezi ki a veszprémi egyházmegyei Chatar-i bencés Szt. Péter­monostor apátja és konventje részére. D. Rome apud S. Petrum, XII. Kal. Apr., pápasága 7. évében. [1369.] Reg.: ASV. Reg. Aven. Vol. 170. fol. 456r. (Df. 289 914.) R.: V. Orbán, LC 23642. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom