Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXVII. 1343. (Budapest–Szeged, 2007.)

egyház szokott szolgálatára visszavezették, s nekik e földet a privilégiumban szereplő határok alatt felosztották. Mivel tehát Lajos király, a főpapok és a bárók úgy találták, hogy Vonuntotheluk, Mokafeulde és Lukafeulde birtokrészeket Béla király az esztergomi egyháznak alávetett ezen condicionarius-oknak (condicionario iugo servitutis ... subiecti) visszaállította, s ezek a birtokrészek az esztergomi egyházhoz és érsekéhez tartoznak régtől fogva, ezért a király, ahogy uralkodása tisztségéből jog szerint tartozik, e birtokrészeket régi határaik alatt az esztergomi egyháznak és érsekének rendelte örök birtoklásra. Mivel az érsek e birtokrészek tulajdonába, amiket Tamás vajda (noha per van köztük függőben) elfoglalt (miként az érsek ezt elpanaszolta a királynak, főpapoknak és báróknak), be akarta magát vezettetni, a király úgy ítélt, hogy Pongrác mr., a királyi aula lovagja, Demeter (István királyi tárnokmr. prothonotarius-a) és Morus fr.-e: János (a király, a tárnokmr. és Pál c. emberei, akiket a királyi curia-ból speciálisan ez ügyben küldtek ki) a budai kápt. tanúsága alatt júl. 30-án (f. IV. prox. p. fe. B. Jacobi ap.) e birtokrészekre (amikről az érsek azt állította Béla király privilégiumával, hogy Wodkerth birtokhoz tartoznak) menjenek ki, e privilégiumot ott eredetijében mutassa be az érsek v. képviselője, az abban foglalt határok mentén járják be e részket, s ha a régi határjeleket meg tudják találni, új határjeleket emelve melléjük Wodkerth birtokhoz csatolva iktassák az esztergomi egyháznak és érsekének, örök birtoklásra, ha nincs ellentmondó; az esetleges ellentmondókat idézzék meg aug. 8-ra (ad quind. fe. B. Jacobi ap. de novo anno in presenti elapsas) ellentmondásuk oka megadására az érsek ellenében a király jelenléte elé, a bárki által tilalmazott birtokrészt jelekkel jelöljék meg, királyi mértékkel megmérve v. szemmel megtekintve fogott bírókicai becsüljék fel az ország szokása szerint, majd a kápt. tegyen jelentést a királynak. Akkor az érsek Pongrác, Demeter és János mr.-ekkel együtt bemutatta a budai kápt. oklevelét, mely szerint Pongrác mr. mint királyi ember, Demeter mr. mint királyi tárnokmr.-i ember és Morus fr.-e: János mint Pál c. embere a kápt. tanúságával és kanonoktársával: László mr.-rel júl. 30-án Vonuntotheluk, Mokafeulde és Lukafeulde birtokrészekre kimentek a szomszédok, s különösen a Scenthleurench falvi népek összehívásával, s ott János mr., az esztergomi érsek notarius-a és képviselője eredetiben bemutatta Béla király privilégiumát, az abban foglalt határokon belül találva e birtokrészeket bejárták azokat, és más jogának sérelme nélkül iktatták az érseknek, érsekségének és az esztergomi egyháznak örök birtoklásra, más jogának sérelme nélkül, nem lévén ellentmondó; mivel Wodkerth birtok régi határai (amiket e privilégium tartalmazott) körülvettek egy nagy földet erdővel (amit egykor Donkus tizedszedő birtokolt) Lukafeulde föld mellett és Scenthleurench föld felől, s Donkus ezen földjét Pál c. oklevele nem érintette, így ők ezen oklevél tartalmától eltérni nem akarván sem Donkus földjét nem tudták az érseknek iktatni, sem e régi határjeleket felújítani. Mivel Donkus földje az erdővel eszerint a Béla király privilégiumában felsorolt határokon és Wodkerth birtok határain belül van, s mivel a szentegyházaknak adott birtokjogokat meg kell őrizni kisebbítés nélkül, ezért