Rationes collectorum pontificorum in Hungaria. Pápai tizedszedők számadásai. 1281–1375. (Budapest, 1887. Mon. Vat. Hun. I/1.)

ELŐSZÓ. Magyarország történelmének egyik főkútforrása a vatikáni levéltár. Nemzetünknek a római szent székkel való szoros és tartós viszonyát a pápai okmányok hosszú sora hirdeti, kezdve mintegy korszámításunk ezredik évétől, midőn nemzetünk a keresztség által az anyaszentegyházba tért és első királyunk a Rómából hozott apostoli kereszttel és szent koronával megajándékozva megkoronáztatott. Történetirodalmunk ez okiratok nyomozásával, összegyűjtésével és kiadásával bár századok óta foglalkozik már; de ezeket még máig sem meríthette ki. Egyházunkat illeti a dicsőség, hogy valamint a felvilágosodás és az ismeretek, a műveltség és a tudomány magvait első hintette szét az országban, és főpásztorainak a közügy szolgálatában főrészök volt: úgy a székesegyházak, káptalanok és monostorok lőnek az ország törvényes hiteles helyei, hol a közoklevelek Írattak és feljegyeztettek, őriztettek és hitelesen kiadattak. A XV-ik század óta pedig, a tudományok újjászületésével, a históriai kútfő- s okmányvizsgálat is, a mint következő századokon át a sz. benedekiek hírneves maurinusi társulata által a tudomány magasabb színvonalára emeltetett, úgy hazánkban is az egyháziak, nevezetesen egyes kiváló főpásztoraink és szerzeteseink által lőn az oklevél-nyomozás megkezdve. Elsők voltak e téren, a XVII. században, az esztergomi főegyház nagynevű érsekei, országunk prímásai, kik közül gr. FORGÁCH FERENCZ bíbornok, egyháza dús okmány-kincsét állíttatta össze. Utóda PÁZMÁNY PÉTER bibornok általában Magyarország összes egyházai, monostorai és szerzetesrendei okmányait «hosszú és nagy munkával» — mint irja — «átkutatta, hogy belőlök az egyházi rend történetének teljes ismeretét