Ifjabb Kubínyi Ferencz: Árpádkori oklevelek 1095–1301. Pest, 1867.

den egyéb, csak nem kútfő; a mit belőle kihagy, attól a történetírást fosztja meg, s végre a mit rajta megváltoztat, azzal a történetírás hamisítását eszközli. Világos tehát, hogy a történetírás és kútfő-gyüjtés két egészen különböző munkálkodás, s hogy az előbbi csak az utóbbinak hiteles és teljes volta mellett válliatik tökéletessé és értékessé. Szerencsések azon országok történetírói, a hol egyesek úgy mint testületek vállvetett fáradozásai, valamint a kórmányok czélszerű intézkedései már régen lehetővé tették hazájuk összes történelmi kútfőinek hü és teljes kiadását s könnyű áttekintését. Ott az ihletett történetíró azonnal hozzáfoghat a bő anyag feldolgozásához, hozzá mestermüvének alkotásához. De a hol ez nem történt, hol a kútfők egy része még kiadatlanul hever, más része pedig kiadva bár, de rosszúl, hibákkal telve éktelenkedik, ott a történetíró gyakran elébb a kútfők összegyűjtésével, s a meglévők birálgatásával kénytelen évekig foglalkozni, mig megtörténhetik, Erdy hasonlatával élve, hogy mikorára anyagát összehordania sikerült, lelkéből az ifjú tűz és erő eltűnt, s fáradsággal összehordott márványdarabjai közepette az ékes szobor kifaragásához ereje már megfogyott. Kétségtelenül szánandó azon történetíró, ki kútfő-gyüjtéssel kénytelen életének jobb részét eltölteni, s mikorára előleges czélját elérte, nagy művét máinem engedi létrehoznia éltének rövid volta. De mindamellett vétkes dolgot cselekszik az, ki csak azért, hogy történetét idejekorán megírhassa, a hiányos kút-