Ifjabb Kubínyi Ferencz: Árpádkori oklevelek 1095–1301. Pest, 1867.

fok bírálásán könnyeden túlteszi magát, s ily módon létrehoz oly művet, mely biztos alappal nem birván, gyakran már rövid idő múlva nyeri értéktelenségének bélyegét az igazságos kritika feltartózhatlan Ítélete által. Nem egyéb az ilyen, szobrásznál, ki értékes márvány hiányában olcsó agyagbői gyúrja mesterművét, mely aztán a legkisebb gyöngédtelen érintésre cseréphalommá omlik össze. Nálunk ugyan mindenkor s különösen régebben, aránytalanúl többen találkoztak, kik inkább történetírással kívántak foglalkozni, mint kútfő-gyüjtéssel és kiadással, s ezen tünemény, ha egyrészről magyarázatát a diplomatikai kincsek azelőtti hozzáférhetlenségén kivűl, azon körülményben leli, hogy a kútfő-gyűjtés sokkal több fáradságot s különféle áldozatokat vesz igénybe, mint maga a feldolgozó töténetírás, mely a kellő nyomtatványok és kéziratok segedelmével négy fal között is lehetséges, s aránylag jutalmazóbb, a mennyiben nagyobb elismeréssel találkozik, — természetszerűn azt eredményezé, miszerint történelmi kútfőink nagy része még most is a különféle levéltárak poros szekrényeiben elrejtve ismeretlenül hever, az ismertek kiadásai körül pedig — tiszteletreméltó kivételekkel — bizonyos elhamarkodó sietséget s könnyen megnyugvó gondatlanságot veszünk észre, melyek a tárgy fontosságának s a tulajdonképeni czélnak épen meg nem felelnek, s magát történetírásunkat fölötte nehezítik, sokban lehetlenné teszik. „Nem hiszem" ,mondja felejthetlen Szalaynk, »hogy már megérkezett volna az idő, mely ez esz-