Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

MAGYARORSZÁG ÉS RAGUZA, I. A magyar királyság megalakulása az Adria partvidéke s a vele kapcsolatos száraz föld fejlődése történetében századokra ható esemény. Annak a nagy küzdelemnek, melyet a magyar alföldet végig­öntöző Duna területén annyi nép vívott, az volt az eredménye, hogy végre határozott jellegű állam fej­lődött, megszilárdult s hatását természetszerűleg éreztette a szomszéd vidékekkel. Magyarország e természetes terjeszkedésének a kulcsa, nagy ország­útjának: a Dunának irányában rejlik. A főfolyó a fekete tenger felé közvetít, mig nyugati mellék­folyója, a Száva, a Balkán-félsziget nyugati részével, azzal a háromszöggel köti össze, melynek egyik ol­dala a Drina, másik a Száva s a harmadik a dalmát tengerpart. A Dunának e közvetítő szerepére vall az a körülmény, hogy a tengerpartoktól való távol­sága majdnem minden pontjáról egyforma; a ver­bászvölgyi Bugojnotól a Duna-vidék partjáig 12 mértföld, ugyanekkora távolság- van Raguza s a Drin egyik mellékfolyója a Tara között. Azonfelül számos természetes út vezet a Dinári hegyeken s völgykatlanokon át a Száva felé, melyeken a part embere a dunamenti vidékekre hatol. Midőn Róma megdől, dalmát telepít-vényei elvesztik a kardot,

Next

/
Oldalképek
Tartalom