Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

mely megvédelmezte őket a barbárok ellen. A keleti császárság hatalmi tényezői a félszigetnek e szélső pontján nem érvényesültek annyira, hogy a dalmát városok latin jellegét megváltoztatták volna. A partmenti virágzó communitások tehát természetszerűleg azokhoz az alakulásokhoz illeszkedtek, melyek a Duna-Száva vidékén időközönként előállottak. Ezek között csak egynek volt maradása: a magyarnak, és pedig azért, mert a Száváig hatolt magyar királyság, mely a Duna folyamrendszere mentén erős kezű uralkodók kormányzata alatt Kelet-Európának első szárazföldi hatalmassága, a Száván túli részekre nézve a természetes vonzó erőt képviselte. Mindezek a részek, mint a mai nyugati Horvátország és pedig Lika-Korbava, Modrus-Fiume, déli Zágráb megyék, Fiume s területe, Dalmáczia, Bosnia-Herczegovina, Montenegro, a mai kosovoi vilajet, körűlbelől 90000 km.

2 terjedelemben, attól az államhatalomtól vették direktivájokat, mely hazánk területén alakúit, vették volna akkor is, ha ez államot nem magyarok alkotják vala. A magyar királyságnak ez az egységes, központi jellege, s a jelzett területen alakúit, természetes határok nélkül szűkölködő, egymással versengő szervezetek gyöngesége megfejti azt a körülményt, hogy meganynyian egymástól féltökben a magyar király védelme alá helyezkednek s a magyar continentalis hatalom tengeri hatalommá lesz tenger nélkül. Velencze az Adria királynéja, viszont szárazföld nélkül terra firmákon akar uralkodni pusztán hajóival. Ez ellentétből fejlődik ki az a százados harcz, mely az Anjouk idejében hazánkat a középtenger egyik hatalmasságává praedestinálja.