Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)
alkotta szerkesztőbizottság. 15 4 A jelen kötet — már amennyire jellege lehetővé tette — inkább ez utóbbi gyakorlatot igyekszik követni, jóllehet önálló gyűjtemény lévén, az Anjou-kori Oklevéltár sorozata számára lefektetett feldolgozásbeli alapelvek következetes alkalmazása nem volt olyan követelmény. A gyűjtemény tematikus jellege már önmagában predesztinálta a feldolgozásbeli eltéréseket. Ezek közül talán a legszembeszökőbb a parancslevelek — olykor csaknem egészének — tartalmi beemelése a konvent által kiadott jelentések kivonataiba. Ezt a megoldást több szempont is indokolta. Egyrészt a hiteleshelyi oklevelek regesztái, a parancslevelek megfelelő információi nélkül túlságosan is semmitmondóak lettek volna, hiszen a konvent számos esetben (tudományvételek) a mandatum szó szerinti átírása mellett csak igazolja az abban foglaltakat. Ilyenkor a jelentőlevél az intitulation és a dátumon kívül mindössze a konventi kiküldött nevét és az eljárás idejét tartalmazza új információként. A parancsleveleket ugyanakkor nem látszott ésszerűnek különválasztani a jelentőlevelek regesztáitól, mert önálló tételként való nyilvántartásuk egyrészt teljesen szétzilálta volna az oklevéltár egységét, másrészt pedig elhelyezésük is problémás lett volna. A parancslevelek kiemelését és önálló tételként való szerepeltetését alkalmazza az általánosan elterjedt gyakorlatnak megfelelően Szakály Ferenc a Tolna megye által kiadott oklevelek regesztagyűjteményében. 15 5 Ezt a megoldást alapvetően az a formai szempont indokolhatja, hogy a parancslevelet — fennmaradási formájától függetlenül — az irattárban hajdanán őrzött, önálló iratként veszi figyelembe. A pécsváradi konvent esetében azonban inkább a tartalmi jellemzőket tartottam szem előtt akkor, amikor még azokat a parancsleveleket sem szerepeltettem önálló tételként, amelyek pedig eredeti formában is fennmaradtak. Ezeket is ugyanúgy kezeltem, miként azokat, amelyek csak a hiteleshely jelentésében, átiratban maradtak fent, vagyis csak a konkrét eset kapcsán felmerült, a jelentést tartalmilag kiegészítő információikat vettem figyelembe. A parancslevelek lényegi részeit természetesen lehetett volna erősen rövidített formában is kivonatolni — különös tekintettel a hatalmaskodásokban résztvevő személyek névsorára —, ezt azonban több okból sem látszott célszerűnek megtenni. Egyrészt a parancsleveleknek a regesztákba illesztett részei olyan lényeges, a birtoktörténet, genealógia, jogtörténet, művelődéstörténet, stb. számára is hasznosítható, sok esetben csak a hiteleshelyi oklevél részeként fennmaradt információkat tartalmaznak, amelyek elhagyása esetén a munka egyik legfőbb célja esett volna kútba: a helytörténet tanulmányozására is alkalmas oklevéltár készítése. A parancslevelek lényegesnek tartott, vagy a hiteleshelyi oklevélben szereplő adatokat kiegészítő információi (névváltozatok, személyek származási helye, stb.) tehát, még ha az egy oklevél — egy regeszta elve sérült is ezáltal, bekerültek a hiteleshelyi oklevelek kivonataiba, de elkülöníthetőségüket biztosítandó: dőlt betűvel szedve. A formulás részeket általában nem közlöm, kivéve az insinuatiot, amelynek jelzésszerű megadására azért volt szükség, mert ennek a jogcselekménynek a megtörtén15 4 Ezen elvek összefoglalása megtalálható az Anjou-kori Oklevéltár 1990-ben megjelent, KRISTÓ GYULA által szerkesztett első kötetének előszavában. (AOkl. I. 8-10.) 15 5 SZAKÁLY, 1998. 90-91.
