Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. (Budapest, 1909.)
való távolléte miatt következtek be. Kötelezik magukat a szövetkezők hű szolgálatra a király iránt, ígérik egymásnak, hogy kölcsönösen védelmezik tisztségeiket és viselt méltóságaikat és minden erejükkel rajta lesznek azon, hogy versenytársaik valakit közülök a király előtt kegyvesztetté ne tehessenek. 1 Tiszta érdekszövetkezet az egész, a mely azért reméli érvényesülését, mert eredménytelen lett Báthory és Szapolyai szövetkezése és azért hangsúlyozta a királyhoz való hűségét is. Remélték a régi kormánynak bukását s helyébe saját uralmukat szerették volna állítani. Természetes, hogy nemcsak védekezni fognak, hanem alkalomadtán támadni is. Szövetségesekre számíthattak a köznemességben, a mely szintén nem lelkesedett Báthory nádorért. 1 1522 VIII/22-iki szövetséglevél. Függelék XLIV. sz.