Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. I. rész, 1. kötet, Oklevelek 1162-től 1406-ig. (Sopron, 1921.)

Tartalomjegyzék - BEVEZETÉS

BEVEZETÉS. Sopron sz. kir. város egyike ama kevésszámú magyar városnak, amelyek már a legrégibb idő óta egészen a napjainkig a magyar nemzet történelmében állandóan kiváló szerepet töl­töttek be, miért is múltjának ismeretét nemcsak a hazai politikai, hanem és különösen a művelődéstörténet szempontjából elsőrendű fontosságúnak kell tekinteni. E körülménynek a felismerése és a törekvés a város történetének megírására nem mai keletű. Már a mult század elején a nagy tudományú és ritka szorgalmú Ga­mauf Teofil ev. lelkész (élt 1772—1841) nemcsak a soproni ev. egyházközség történetével foglalkozott, hanem rengeteg anyagot gyűjtött össze a város történetéhez is, amely munkái, miként a többi is, kéziratban maradtak fenn és halála után szétszóródtak, de az összegyűjtésük, megrostálásuk és felhasználásuk főleg a mohácsi vész utáni időkre nézve feltétlenül eredményes fárado­zás lesz. Negyedszázaddal Gamauf működése után 1867-ben egy egyesület alakult, amelynek célja volt az alapszabályai értelmében „a város történeti kútforrásait kinyomozni, azokat másolatban vagy kivonatokban egybegyűjteni, nemkülönben a művészet teremtményeit kipuhatolni és felállítani, hogy ez által szülőváro­sunk hiteles történelmének anyaga előkészíttessék." A kitűzött célt az egyesület nem tudta megvalósítani, de fennállása nem volt mégsem eredménytelen, mert a gondolatot átvette egyrészt a Régészeti Társulat, másrészt a városi monographiai bizottság, mely utóbbinak Póda Endre városplébános volt a lelke, ki az ügyhöz méltó nagy buzgalmával valóban sokat is dolgozott és két kötetben kiadta a régi községi jegyzőkönyveket,' azonban munkája folytatását közbejövő akadályok miatt félben kellett hagyni. Két évtized múlva újabb kísérleteket látunk a városi tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom