Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)

tem ki Gyulára vonatkozólag — egy egész nyáron át — nagy gonddal, sőt testi fáradsággal, minthogy ama protokollumok némelyikének súlya a 10—12 kilót is meghaladja ; kiegészítve régi könyvek és közlemények gyulai adalékaival. Ebbe a (szerzői jogom fenntartásával) mellőzött igen fontos részbe kívánkoznak azok a szórványos gyulai adatok is, melyek az 1555—1566 közti időből a Pozsonyban székelt Magyar kamara számadásköteteiben fennmaradtak, mivel gyakran oly tényekkel bővítik tudásunkat, amelyeknek hivatalos iratokban nincs nyoma.

1 így mutatunk hát reájuk, ha már őket — takarékossági szempontból — illő helyükön közölnünk nem volt módunkban. Az ilyen kényszerű takarékosság nyomasztóan hat a kutatóra, amellett, hogy megbontja a kötet egységét, mivel több benne a kivonat, mint a teljes szövegű oklevél, amit semmiféle — még oly kitűnően megszövegezett — regeszta sem pótolhat. Pedig az oklevéltárak adatainak hasznát veszi köz- vagy hadtörténetíró, kultúrhisztorikus vagy genealógus, politikus meg egyszerű dilettáns író egyaránt. E téren mind a mai napig igaz néhai Göndöcs Benedek a Szentírásból vett bölcs intelme, amellyel a Békésmegyei régészeti és művelődéstörténelmi társulat orosházai közgyűlésén megnyitó beszédét befejezte : Szedjétek össze a morzsalékokat is, nehogy azok elvesszenek !

2 Engem is ez a szent meggyőződés vezérelt — teljességre való törekvésemben — hét esztendőn keresztül, amíg lelki gyönyörűségemre e díszes és tartalmas kötet anyaga összehordásán fáradoztam itthon meg a külföldön, amire útiköltséget Gyula város tanácsától kaptam több nyáron át.

3 Munkám azért — csonka volta mellett is — rendkívül gazdag, mivel annyi köz-, had- és mívelődéstörténeti iratot (várleltárt, konvenciót, számadást, zsoldjegyzéket és kimutatást) tartalmaz, 1507-ig felmenőleg, ami úgyszólván páratlanná teszi egész oklevéltár-irodalmunkban. Ez a rengeteg új adalék pedig nemcsak Gyulára vonatkozó ismereteinket bővíti, hanem valósággal tükörképét adja annak, milyen volt egy középkori magyar vár hadi felszerelése és belső élete, el egész addig a ritka érdekességű feljegyzésig : 1526-ból, hogy a peres ügyek szerencsés befejezését békebírságtorral ülték meg ; 1529-ből pedig, hogy a várőrségnek estital (Schlaftrunk) járt ki ; mikor pedig valakit meg akartak 1 így például ezekből a registrumokból tudjuk meg, hogy Wernher György 1555 július 26-án 500 forintot vett át a gyulai vár számára lőszerre meg puskára, zsoldra pedig 1486-ot; továbbá, hogy 1556 őszén egymásután hárman is sürgették a gyulai őrség küldöttjeiként ügyeiket a kamaránál: augusztusban Budai Wewres Jeromos, november közepén meg Nagy Benedek és Gál Bertalan, akik visszaindulásukkor 8—10 forintot kaptak útiköltségül, stb. (A M. N. Múzeumi könyvtár Fol. Lat. 921. sz. a. kézirat köteteiben.) 2 Az 1886 október 31-én tartott közgyűlésen, a Békésmegyei Évkönyv XII. köt. 148. 1. 3 Ilyen apró morzsák és említések fordulnak elő az 1594—1603 közti évekből (amikor a Gyula visszavívását célzó tervek állandóan napirenden voltak) korábbi két akadémiai kiadványomban : a Carrillo Alfonz jezsuita, meg Basta György tábornok levelezését tartalmazó három kötetemben ; köztük az a másutt nem található adalék, hogy brebiri Melit György Gyula vára őrségében szolgált. (Basta levelezése I. köt. 731. 1.)