Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)

különösképpen tisztelni, «Szent István pohara» áldomást ittak vele, miután az általánosabb Szent János-áldása már előbb (1518-ban) előfordul Gyulán is. Növeli kötetünk értékét a hozzá csatolt sok hasonmás, amelyek az írás fejlődését mutatják be, minden századból legalább egy-egy oklevél révén. Ez igen fontos dolog általános mívelődési szempontból is, kivált ma, mikor az ily tanúságos és hasznos facsimilék bemutatása nagy anyagi áldozattal jár. Az anyagiak hiányát azonban mégis sanálattal kellett éreznem az oklevéltár név- és tárgymutatója szerkesztésében is. E miatt az csupán kivonatos lett, jóformán csak az íratok keltét, a levélírók és címzettek meg a levélkivonatok adatait tartalmazván, miután kénytelen voltam elhagyni a közvitézek és jobbágyok ezrekre menő neveinek felsorolását s beérnem azzal, hogy az illető falvaknál utaljunk reájuk, ahol ez lehetséges volt. Az index elkészítése így kétszeres gondosságot és fáradságot igényelt, amiben ezúttal is — mint korábbi köteteimnél — hűséges munkatárs-feleségem, kisapsai Méhely Mária segített ritka odaadásával. A kefelevonatok átnézésének gondos munkájában viszont Főtisztelendő Szittyay Dénes történetíró meg dr. Scherer Ferenc gyulai tanár kísért végig, hogy mentől hibátlanabb s minél könnyebben olvasható szöveget adhassunk, ami minden oklevélkiadó fő törekvése, amellett, hogy híven megőrizze az íratok sajátosságait, mondhatnók egyéniségét. Mivel kötetem terjedelme a szerződésileg megállapított 30 ívnél nagyobbra növekedett s ez a többlet — sajnos — a magam költségén készült el, ezzel az előszóval s a névmutatóval együtt, az kénytelenségből tömöttebb kiállításban mutatkozik be előbbi oklevéltáraiménál, melyek szerkesztésében és kiadásában anyagi szempontok nem korlátoztak. Budán, 1938 február 15-én. Veress Endre