Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)

Kötetem kiegészítése végett átnéztem Gyulán Békésvármegye levéltárának XVIII-ik századi anyagát is, bemutatva egynehány jellegzetesebb darabját, valamint a Városi Múzeum iratait. Ezek közül ketőtt tartottam érdemesnek közölni: Gyula város tanácsának 1560-ból való levelét (441. sz. a.) rajta Gyula város középkori — az 1403—29 közt szerepelt Maróthi János macsói bán címerével ékes — pecsétjével, amelyet tehát a községházán gondosan őriztek s nyilván Gyula török kézrejutásával pusztult el és (764. sz. a.) Német-Gyula 1769-i jegyzékét a beszállásolt katonaság részére kiadott házi eszközök felsorolásával és áraival. A teljesség kedvéért — a történetírás követelményei szerint — bevettem rövid néhány soros kivonatban a Gyula történetét megvilágító, szétszórtan megjelent hazai és külföldi okleveleket is, ahol csak lehetett az idézett eredetiek alapján ellenőrizve, mert pompásan kiegészítik az összegyűjtött kiadatlan levéltári anyagot. Áll ez különösen Gyula vára török korszakára nézve, amelyből összeszedtem a vár elfoglalásáról szóló török krónikás feljegyzéseket is, a Gyulai nevet viselők közül pedig azokét, akik az erdélyi fejedelmektől, avagy a magyar királyoktól címeres nemességet szereztek, miáltal nagyszerű képet nyerünk arról, hogy Gyula eleste után merre széledtek szét a várból kiszabadult vitézek, akik új környezetükben érvényesültek, leginkább katonai téren. A fentiekben vázolt széleskörű kutatásaim mellett is munkám mégis csonka és töredékes. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy a lezajlott századok zivataraiban igen sok írat elpusztult ; hisz például eltekintve a középkor — némileg érthető — nagy hézagaitól, az őrgróf gazdag levéltárában egyetlen levele sem maradt fenn Sadobrich Péter gyulai várnagynak 1525 tavaszától 1527 őszéig. Ám ennél is különösebb, hogy az 1543 tavaszától 1550 elejéig terjedő majdnem hét esztendei időből mindössze három Gyulán kelt iratot birunk felmutatni, holott ekkor már a magánlevelezés is igen elterjedt s úgyszólván általánossá vált. De szomorúan feltűnő az is, hogy Gyula város tanácsának felterjesztései közül alig lehetett hatnál többet összeszednem az 1480—1528 közti időből, amihez nagysokára csatlakozik a fent jelzett 1560-i átírat. Kötetem fogyatékosságának másik oka az, hogy mire észrevettem maga^ mat, munkám kézirata oly terjedelművé bővült, hogy kiadása csak úgy vált lehetségessé, hogy megnyirbáltam, vagyis a felvett oklevelek nagyrészét csupán rövid kivonatban közölhetem, vigyázva arra is, hogy lehetőleg csak oly darabokat tartsak meg, amelyek szövegében Gyula vár vagy város neve előfordul. E megszorítás különösen sajnálatos a középkori (azaz 1526 előtti) amúgy is ritka okleveles anyagnál, amit sok utánjárással sikerült felkutatnom és lemásolnom s bizony gyenge vígasztalásomul szolgálhat, hogy másolataim nevem alatt «örök letétként» a gyulai Városi Múzeum levéltárában találtak elhelyezést, várva a jobb időket és — feltámadást ! Kiadatlan maradt így munkám úgynevezett «Krónikás része» is : az a néhány soros kivonatokból álló páratlan gyűjtemény, melyet Bécsben a hadi meg a kamarai levéltár kiselejtezett vagy elveszett XVI—XVIII-ik századi anyagának egykorú iktatókönyveiből jegyezget-