Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)

tetett hátralévő részről először Fraknói Vilmos tájékoztatta irodalmunkat 1877 tavaszán.

1 Utána Thahj Kálmán kutatott benne s kiválasztván az oklevelek közül 59 Gyulára vonatkozót, azok másolatát közvetítésével az egykori Békésmegyei régészeti és művelődéstörténeti társulat meg is szerezte volt.

2 E másolatok láttára kapott kedvet Karácsonyi János is a levéltárban való kutatásra, mialatt a monográfián dolgozott.

3 Közben húsz esztendeig húzódott tárgyalások eredményeként a levéltárból újabb 584 okirat került haza 1896-ban a többi mellé az Országos levéltárba

4 s amit azok közül kiválogattam kötetembe, azt «Müncheni» jelzővel közlöm ; megjegyezvén, hogy legrégibb köztük Zsigmond király Maróthi János macsói bánnak 1404-ben adott nagy gyulai adománylevele, a Gyulához tartozó negyvenkét egyenként felsorolt faluval együtt. A még Münchenben maradt többi magyar vonatkozású anyagot rendszeresen lványi Béla nézte át, oklevélkivonatokkal teli bő ismertetést adván róla.

5 Ennek birtokában végeztem magam is meglepő eredménnyel kutatásomat 1935 nyarán. De hogy a levéltár gazdagságáról magunknak fogalmat alkothassunk, megjegyzem, hogy a jegyzékbe vett csomagokon kívül számos másban is találtam gyulai iratokat. Ezek közt a legrégibb 1505-ből való. Ettől kezdve kötetünkben jóformán megszakítás nélküli láncolatban haladnak az akták 1540-ig, de van két darab 1552-ből is, az őrgróf fia idejéből. A Münchenben talált, fényképezett és leírt íratok közt első helyen kell említenem a János király nevében Czibak Imre püspök által körülzárt Gyula vára őrségének 1530 február közepén írt segélykérő magyar levelét, amely korai kelténél fogva a ritkaságok közé tartozik, egyedülálló egész történetirodalmunkban, egyúttal nyelvemlék jellegeért is és hasonmásban való bemutatása ekként általános irodalmi érdeklődésre tarthat számot. Országos fontosságú a gyulai vár 1524—1526 közti számadáskönyve is, mert az nemcsak arról tájékoztat ezernyi latin bejegyzésével, hogy miféle sok kiadása volt Gyula várának, hanem képet ad egyben arról is, milyen volt váraink középkori élete s mily költségekkel járt azok gondozása és fenntartása. Ehhez hasonló kútforrásunk irodalmunkban nincsen, még a felsőmagyarországi számadáskönyveket sem véve ki s mégis — anyagiak híján — kénytelen voltam a száz számozott levélből álló becses emléket csupán kivonatolni, megelégedvén azzal, amit belőle (127. sz. a.) kiadhattunk. 1 Előadása kivonatát ld. a Századok 1877. évf. 459—461. lapján, valamint a «Das Archív des Markgraf Georg v. Brandenburg» címen a Literarische Berichte aus L'ngarn I. (1877-i) köt. 244—5. 1. 2 Ezeket a müncheni állami levéltár tisztviselője, Bachmann János készítette 207 forintért, de olvasása igen sok helyen rossz és hibás, amit aztán kijavítottam. 3 Kutatásai eredményét «Békés vármegye története» c. művében értékesíté, de idézetei ma már, sajnos, nem használhatók, mivel azóta időközben az aktacsomók régi jelzeteit megváltoztatták, arabszámokkal cserélvén ki a régi római számokat. 4 Rövid tájékoztatás róla a Századok 1896. évf. 475—6. 1. A hazakerült Hunyadi-iratok a levéltárban most Dl. 37.559—38.090 számok alatt nyertek végleges elhelyezést. 5 München levéltárai magyar szempontból címen a Levéltári Közlemények 1934. évf. 50—110. lapján ; különlenyomatban is.