Nagy Gyula: A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára. I. (Budapest, 1887.)
tüzetes kimutatást adnom, azt hiszem, szükségtelen; annyival inkább, mivel az egyes közleményekhez fűzött jegyzetekben jórészt jelezve vannak, s így nem maradtak ki minden nyom nélkül a publicatióból. Álljunk meg e szónál: publicatio. Több kérdés van előttünk, mely feleletre vár, vagy helyesebben mondva követelés, melynek megfelelni könyvünk tartozik. Az oklevél-publicatio ügye külföldön egész könyvtárt tevő irodalmat teremtett, de elég megvitatás tárgyát képezé már nálunk is, hogy tisztában lehessünk legalább a fő-elvekkel, melyeknek ismeretét és gyakorlati érvényesítését a tudomány mai napság múlhatatlanul megköveteli mindenkitől, a ki középkori oklevelek kiadására vállalkozik. Első kérdés mindenesetre a~ anyag megválasztása, mely a publicatio kitűzött czéljához, feladatához és különböző természetéhez képest, más és más tekintetek alá jöhet. E részben mit követtünk, mikép állítottuk össze oklevéltárunk közzé teendő anyagát, már föntebb számot adtam róla. Második kérdés a publicatio módja. Erre nézve a következőket jegyezzük meg: Az egyes okleveleket minden csonkítás nélkül, teljes tartalmukban adjuk, s ha egy vagy más esetben elhagytunk a textusból valamit, maga helyén okát fogja találni a szíves olvasó; 1 a mi pedig a kivonatos közleményeket illeti, ezeket mentse az, hogy jobb formában nem álltak rendelkezésünkre. 2 Legfőbb törekvésünk volt a hibátlan olvasás, pontos másolás, és hűség az eredeti szöveg reproductiojában, de csak addig, a meddig azt az értelmes publicatio követelményei megengedik. A pontozást (interpunctio), minden tekintet nélkül a régi oklevélíróknak e részben már eléggé kitapasztalt következetlen szeszélyeire és szabálvtalan önkényességére, ott alkalmazzuk, a hol a helyes értelem és a mondatok szerkezete kívánja; óvakodva azonban a német diplomaticusok által felállított azon merev regulától, mely az interpunctiókat, nevezetesen a pontot vagy pontos vesszőt, az okleveleknek oklevéltanilag megkülönböztetett bizonyos részeihez (mint p. o. inscriptio, salutatio, intimatio, narratio, dispositio, stb.) köti, mivel ez olykor inkább zavarná, 1 L. p. o. a CLVI. számú közleményt, 279. 1. 2 L. p. o. a CLXXX. CCVI. és CCXCV. számú közleményeket, J^J. és 476. II.
