Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára : Családtörténeti és levéltári tanulmány. (Szeged, 1935. Kolozsvári-Szegedi Értekezések a Magyar Művelődéstörténelem Köréből. 27.)
A lévai csehek Ságon birtokosok s a XIV. század elején zálogban birják Bél és Lissó helyiségeket, A várjobbágyból nemességhez jutott Palásthyak Paláston, majd Nagyvezekényben és Rakoncán birtokosok. Sokkal közelebbi szomszéd azonban Bory Miklóshoz a Simonyi család, mely a Boritól alig néhány kilométerre nyugatra fekvő Varsány, Kiskér és Csánk ura. Észak felé Borfő tőszomszéd urain túl a Derzsenye és Zsember birtokában ülő Semberyek olyan szomszédok, akikkel a későbbi századokban is számos közös érdek fűzi össze a Boryakat. A Horváthyak ugyancsak Bory Miklós adományoztatása után, 1277-ben nyernek várföldet, de a Disznós és Horváti falvakban élő család még századok múlva is tartja a barátságot a Boryakkal. Nem ok nélkül került az egykori huszártiszt, később naszádos fővajda, Horváthy-Disznóssy Ferenc nyugtatványa a Bory levéltárba. (XXXIII, XXXIV oki.) Kelet felől a Dalmady család első ismert ősével, István comes, honti várjobbággyal tarthatott Bory Miklós barátságot, aki Dalmadon volt birtokos s 1290-ben, majd 1294-ben királyi ember. Fivére, Bogyoszló (Buguzlaus) a közeli Nádason birtokos. Délfelé, Szántón a ciszterci rend pilisi apátsága a földbirtokos. Róla tudjuk, hogy már 1265-ben a sági prépostság dalmadi birtokának szomszédja, tehát egész közel áll Bori határához. A pilisi apátság egyébként Apátmaróton is birtokos volt. A ciszterci renden kívül más egyházi testületek is részesei Hont vármegye földjének. Az esztergomi érsek, aki mint illetékes főpásztor a hontmegyei egyházi tizedre tarthatott számot, Szebelében, Szálkán, Börzsönyben, részben Kemencén és Bernecén élvezte a földesúri jövedelmet. Az esztergomi káptalan Szebeléb, Gyürki, Gyarmat, Damás, Malos, Palást falvakban legalább részbirtokos. A sági premontrei prépostságnak, mint földesúrnak adózik Tesmag, Pecsenic, Alsó-Almás, Alsó-Palojta, Ság, Egeg, Doba, Hatzó (Hasságh) Huznócz, Nádas, Dalmad, Gény, Szaltha és Nyék falu egésze vagy része. Bozók, Pásztó puszta, Platna, Terjén és AIsó-Bágyon a bozóki apátságot vallja részes földesurául; Páld a bényi premontrei monostort.