Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára : Családtörténeti és levéltári tanulmány. (Szeged, 1935. Kolozsvári-Szegedi Értekezések a Magyar Művelődéstörténelem Köréből. 27.)

A garamszentbenedeki apátságnak Baka, a dömösi ptépostságnak Börzsöny, Helemba, Szob, Ipolycsepel, Lonto, Tésa, Szete és Kiskeszi adóznak különböző formában. Bori körül ezek szerint nincs nyomasztó nagybirtok, csak Mártonfia Miklóshoz hasonló középbirtokos nemesek s az egyházi javadalmak tisztjei élnek. Templomba a közeli Dalmadra, vásárba — az oklevelekben is emlegetett régi úton — Bátra járhatott az új adományos. Amott magyar szót élvezhetett, itt azonban németre kellett felfigyelnie. Német beszédet hallhatott egyébként Alsó-Bágyonon, Bakabányán, Bélabányán, Devicsén, Szebelében és a messzebb eső Korponán és Selmecbányán is. Szlávul beszélhetett, ha értett hozzá Börzsönyben, Litaván, Lissón, Peszeken, Rakoncán, Terbegecen, Túron s Udvarnokon. Azonban a nagy néprajzi tarkaságokon felül állott a hódító magyar faj, mely I. Mátyás koráig a magyarul beszélők arányszámát 85%-ra emelte az országban. Az a társadalom, mely Bory Miklóst körülvette, egyhitü, de többnyelvű, a bányavárosokat kivéve egy jogrendnek hódoló, vagy azt hatalmaskodva megtapodó volt. Kisebb birtoka lévén, a nagy urakhoz alkalmazkodnia kellett, azonban a maga kis falujában, melyből idővel az Árnyék-, Mogyorós- és Beke-Bori nőtt ki, az uralkodó faj hatalmát és folytonosságát képviselte.