Varjú Elemér: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. I. 1214–1457. (Budapest, 1908.)

benjárást az épp akkoriban Bécsben időző Dénes gróf vállalta magára. Személyesen felkereste gróf Erdődy Lajost s egyelőre csak azt tudakolta: nincsenek-e családi levelei között a Losonczi Bánffyakat illetők? Erdődy nem tudott biztos választ adni; annyit megigért, hogy ha vannak ilyenek, kivonataikkal szivesen szolgál. 1749 április 10-ikén Zágrábban kelt levelével arról értesíti Dénes grófot, hogy hazatérte után azonnal kiadta a rendeletet a monyorókereki levéltárban esetleg található Bánffy-iratok kivonatainak elkészítésére. Ám de erre azt a jelentést kapta, hogy a levéltárban Bánffyakat illetők nincsenek, hanem csak a Lossonczy famíliára vonatkozók. Ha — írja a gróf azon idők félig latin magyarságával — «a mgos Bánffy ház per foemineum sexum azzal connectáltatik> szivesen megküldi ezek kivonatait. A válasz nem lehetett más, mint igenlő. Bánffy Dénes gróf sietett megadni a felvilágosítást, hogy családja a Lossonczyakkal vérrokon s így azok iratai őket is érdeklik. Viszont gróf Erdődy kész volt a kívánt kivonatok közlésére, de egy újabb levelében (szeptember i-én) a lajstrom kiszolgáltatását bátyja beleegyezésétől tette függővé. A tárgyalás vagy talán a közlendő oklevelek kiválasztása lassan haladt; a jegyzék csak 1755-re készült el. Almási Török András, az Erdődyek képzett és hűséges levéltárnoka, állította össze nagy körültekintéssel, nehogy gazdáit előzékenységük miatt valami kár érhesse. A terjedelmes Lossonczy-levéltárból az iratoknak alig egy tizedét, összesen 254 darabot választott ki s vett lajstromba, csupán olyanokat, a melyek vagy a Lossonczyaknak szabolcsi, bihari s erdélyi (tehát nem az Erdődyekre szállott) jószágairól szóltak, vagy rég befejezett leányági ügyletekre vonatkoztak. Aminő érdekesek voltak ezek az iratok történeti szempontból, oly kevés becscsel bírtak jogi tekintetben. Mégis érthető, hogy a mikor azt Török 1755 júniusában Szebenben személyesen átadta gróf Bánffy Dénesnek, nagy volt az öröm a családban. A jegyzéket a szebeni közös levéltárba helyezték el, de másolatait megküldték a családtagoknak is. Ezek közt általános volt az óhajtás, hogy nem szabad megelégedni a lajstrommal, magukat a becses okleveleket kell visszaszerezni, ha egyébért nem, hát a családi levéltár kiegészítése czéljából.