Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-04 / 23. szám

Naaysemkut, 1916. junius 4.

KÖZÉRDEKŰ rÁltSAUALMi HETILAP, A „NAG YS0MKUT1 JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Sgési évre

Svlé fizetési ár:

, 8 K Negyed évre

2 K

Főszerkesztő:

Pilcz Ede.

Síerkesztóséa és VlaUdhívnlal. Rngysoml<líl,Tel8kÍ-tÓr 484

Telefon szám 2.

Pél évre

4 K Egyes ssém ára

20 öllé'

Felelős szerkesztő:

Barna Benő.

MfiftMISft V A tűi lift Ar

Kenyérkereset a háború után

Nem tudhatjuk még, hogy a mostani megsemmisítő háború súlya meddig fog még a világra nehezedd, mégis már elő térbe lépnek azok a kérdések, melyek a békés állapotok visszatérésére vonatkoznak. A háború állal közvetve és közvetlenül okozott pusztításokat jóvá kell tenni. Talán egy egész nemzedéknek a munkája fog kelleni az újra építéshez, mely minden erőnknek a leg vésők ig való megfeszítését fogja kívánni. Azok az energiák, melyeket a háború váltott ki, úgy közvetlenül a frontok hősies harcaiban, mint az ezek mögött lévő területek csendes, fáradhatatlan munkájában, a békében fognak teljesen érvényesülni. A háború tapaszlalatait fel fogjuk tudni használni, sőt kénytelenek leszünk felhasználni, ha meg akarunk majd felelni a ránk háruló feladatoknak. Az a sok millió férfi, akit a háború a frontra vetett, vagy a front mö götti területeken foglalkoztatott a hadviselés szolgálatában, mind vissza fog özenleni s fel fogja keresni munkahelyeit, amennyire a sebesülések, betegségek és a munkáké pesség elvesztése engedni fogja.

Aránylag könnyen és egyszerűen fog az menni a mezőgazdasági foglalkozási

ágakban. A férfimunka gyorsan meg fogja ott találni a helyét és a mezőgazdaság hatalmas tevékenységében a csökkent munkaerő is megfelelően érvényesülni fog. Kívánatos lenne, ha falusi vidékekről származó, de különleges kézműves, vagy ipari munkára ki nem képzett munkaerők újból a mezőgazdasági tevékenység körében találnának helyet. Itt nagy szerepet játszik a »katonaolthonok« kérdése, mely intézmények nemcsak arra szolgálnának, — mint azt tévesen hiszik — hogy a hadirokkantaknak ezáltal lakó és munkahelyet teremtsenek, hanem, hogy mindenekelőtt kisgazdák telepítése által női és gyermekmunka mely a háború alatt a mezőgazdasági üzemben annyira szükséges volt, vissza fog térni természetes határai kö'é. Az emberi munkával nem szabad rablógazdálkodást űzni a háború alatt, ha azt akarjuk, hogy az erősen megviselt nemzeti erő hamarosan felujuljon.

Nehezebb még a kérdés a városi foglalkozásoknál, a kézműves és ipari tevékenységnél. A tanult munkást, bárha csökkent munkaképességgel fog is visszatérni, úgy a régi, mint bármely uj munkahelyen örömmel fogják látni. Az üzemek, saját szükségletüktől kényszerítve és segítve azon nagy találékonyság által, melyet éppen a

háborúnak köszönhetünk, olyan munkamó- dokat és eszközöket fognak találni, melyek a háború által megviselt munkásoknak a munka zavartalan menetébe való beilleszkedését meg fogják könnyíteni. Tul/ás nélkül mondhatjuk, hogy minden katonánk, még a tanulatlan munkás is, ha hazatér a háborúból, fog munkát és keresetet találni. Mindeneseire fog egy versenytárssal találkozni, melyet a háború kényszere avatott a béke munkájának tartalékává: a nővel, sőt nem ritka esetben a saját asszonyával. A női munka területe a háború alatt nagyon kibővült. a nő ma a műhelyben és a forgalomban nehéz férfimunkát végez, ez csak kivételesen történik és meg fog szűnni a háború után, vagy legalább is csak ott fog megmaradni, ahol a férfimuu- kás még mindig hiányozni fog. A háború nagyon elősegítette a női munkának az otthonon kívül való érvényesülését, de végletekig ez nem lehet. Amint a városban dolgozó mezőgazdasági munkásnak kiadják majd a jelszót: »vissza a földhöz,« úgy fogják a nőknek kiadni a jelszót: »vissza az otthonmunkához.« Ezt az a körülmény is követeli, hogy a nő a nagyon nehéz munkától meg legyen v^édve, mert nagy gondot kell fordítani a népesség szaporo*

A „KŐV/ÍRVIDÉK“ TÁHCÁJA.

Egy borzalmas pillanat.

Irta: Paul Margureitte.

A pályaudvaron vártam meg Révol barátomat, a vonat berobogott. Hiába kutattam végig a vonat ablakait, nem láttam Róvolt. Velem szemben e percben lassan kiürült c-gy kupé. Kiszállt belőle egy kövér férfi egy kövér asszony,- akiket két kövér gyerek követett, nagy csomagokat, takarókat ó-s kéziböröndőket cipeltek, utánuk még egy kövér dada jött és kövér csecsemőt vitt a karján. Még többféle csomagot hoztak utánuk, kalitkát és varrógépet is. Végül még egy nagy kutya következett, aki1 a pad alól — ahol aludt, — kellett előráncigálni, E cók-mók mögött megjelent az én Révol barátom, a szokottnál is soványabb alakja furcsa elleniéiben állott o kövér családhoz. A keze főt ró volt és lázas.

— Szegény fickó 1 — mondtam én,

— Sose sajnálj — fi lelte ő. Ellenkezőleg áldom ezi két az embereket. Hogyha tudnád, bogy milyen megkönnyebüléssel fogadtam őket és kövér egészségességük mily megnyugtató hatással volt rsám az őrülttel való egy (ittlétem után, aki már csaknem megölt engem. Egészen egyedül voltam vele egy szakaszban és egy fel órán át reáin szegezte revolveréi . . .

— Egy őrült ? — kérdeztem.

— Egy őrült I Egy őrült, aki kényszrzubbouyba való volt.

Majd elmondom a bérkocsiban, most már nevetek a kalandomon, do akkor egészen mást éreztem !

A podgyászát feltették a bérkocsira és amikor megindult Révol elkezdett mesélni:

— Larocheban egy első osztályú fülkében szálltain fel. Sarokülésro ültem és velem szemben egy utas foglalt helyet, aki kinézett az ablakon. Alig indult útnak a vonat, amikor felém fordult az utitársam. Anélkül, hogy tudnám miért, a pillantásai és a mosolya kellemetlenek voltak nekem. A hosszú csontos arcát borzas szakáll övezte, a hegyis koponyája kopasz volt egészen. Szúrós, zöld szemei és mosolya nyugtalanítóan merevek voltak. De megértettem, hegy kedves akart lenni hozzám, amikor megkérdezett:

— Nem bántja ez az — illat?

Úgy értettem, bogy szivarozni szeretne, noha szivart még nem vett ki. Ép o:y bizonytalan kézmozdulattal feleltem, mint amilyen bizonytalan értelmű volt a kcidáse. Előzékeny hangon folytatta:

— Itt légyszag van, az a szag nem undorító, ha az ember megszokta. Ö i orvoo?

Tagadó mozdulatot tettem. Kételkedni látszott őszinteségemben. Vizsgilódva nézett reám, éles, bizalmatlan figyelemmel:

— De éu orvos vagyok. Éa a repülő állatok

váladékát tanulmányoztam. C ak ők érdekelnek, mert szárny csapásuk illatos hullámzással továbbítja jószagu párázaiukat. Nagyon különös kísérleteket eszközölte n. Az ember nem is hinné, hogy a füleraitáaek rossz illata van és a szarvasbogárnak váladéka poinpásabb illatú, mint bármilyen n ás állató.

— Alii — Mondtun a félelem’,ől remegve. Most már tudóim, ki v-.n velem. Kinéztem az ab lakon. A vonat vad iramb an szágu dozott. A menetrendet tanulmányoztam. Joigay ig nincsen állomás és az még egy órányi távolságban volt. Kutató pillantásait ném vette le rólam és követte az enyéimet. Kihivóan mért végig és parancsoló hangon kérdezto :

— 0:V03 Öli?

— Nem — felüliem — ne n vagyok orvosi

— Akkor hát miért nézi a vészféket ? — kérdezte azzal a meglepő logikával, mely az őrülteket jellemzi.

Kigombolta nagyon elegáns felöltőjét és zseb revolvert vett elő.

— Orvos ön? — ismételte.

— N un vagyok orvos — kiáltottam kétségbeesett öszinteséggi 1 és az volt a szándékom, hogy rávetem magam és elragadom tőle a fegyvert, ezáltal veszélyeztetve életemet. Egyben arra is gondoltam, tahin jobb lenne szelídség által megnyerni őt.

Szomorú hangon mondta az őrült;