Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-21 / 38. szám
f J <* Nagysomkut, 1913. szeptember 21. 38-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész éve .... 8 K Kegyed évié . 2 K Fel évre .... 4 K Egyes szám ára 20 fillér Főszerkesztő: l>r. OUavsiky Viktor. Felelős szerkesztő: Harns Kenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 843 iMIKiJRI.EINIk MIKIIRIV YASÁKNAI* it varmegyei közigazgatás reformja. A kereset minden ágazatában erős fejlődés indult az utóbbi években. A merre tekintünk a technika terén, a mezőgazdaságba , a kereskedelemben és az ipari foglalkozásuk között mindenütt erős törtetést tapasztalunk olyan irány felé, a mely a közre és a kereseti közületek vezetői és a vele foglalkozók számára előnyös. Minden téren ujkasokat látunk, látjuk, hogy az üzleti és üzemi körzetek mint tagúinak, mint alakulnak, mint javulnak. Az állam is, különösen azokon a pontokon, a hol gazdasági érdeikei forognak Kockán, lépést tait a magánüzemtnel és intézményeiben mindenütt odatörekszik, hogy hatalmas aparátusával versenyezzen a magánosok ügyességével, ötletességével és vállalkozó kedvével. Monopóliumai, kincstári birtokai, bányai és közlekedési szervezkedése megannyi hatalmas vállalkozás, mely fejlődik, tágul, reformálodik és nem engedi magát háttérbe szorítani a külföld hasonló üzemei altul. Másként áll az ügy a közigazgatás terén. A technika és mindaz, amiben az emberi ag/velő és kéz hasznosat és praktikusat alkotott, ezen a téren nem jutott érvény:e. Nem törődött vele sokat sem az allam, sem a közvélemény és azért a közigazgatás mai állapotában nem különb, mint amilyen volt egy évszázaddal azelőtt. Pedig szemünk előtt játszódott le a nagyszerű átalakulása procesj sus minden téren ; nyomai ott vannak a leg- elhagyatottabb faluban is, éppen csak a közigazgatásban maradt még meg a régi jó táblabiröi idők szelleme, lassúsága, komázása és az uj korba való beillesztésétől való félelme. Csakhogy az dole folyását megállapítani 1 a legnehezebb dolgok egyike. Az egyetlen érv a régi állapotok mellett, hogy nem engedhetjük mcgcsorbitani az autonómiákat, nem engedhetjük, hogy ügyeinkben kinevezett, állami tisztviselők döntsenek, nem tűrhetjük, hogy mindenre felsőbb helyről jöjjön a szankció. Nohát ez egy nagyon gyönge fegyver a közigazgatási ortuxia mellett. Mert i ■ az egyáltalában nem baj, hogy ki dönt ügyesbajos dolgainkban : kinevezett vagy választott tisztviselő-e. Ez csak a tisztvhgdtó szempontjából fontos és rá nézve az előbbi állapot, a kinevezettség mindencsi-tre előnyösebb, mert biztosiíja az exisztenciáját, nem teszi ki tör- 1 vény hatósági bizottsági tag urak kénye-kedvének, nem kell választások előtt megalázkodva kilincselnie a szavazatokért. De a közvélemény szempontjából is fontos, hogy szilárd eziszteneiák irányítsák a közigazgatást. Akiknek nincsenek protekiorjaik és akik nem reszketnek az állasuk miatt. Aki nem protek- tor és aki nem bizottsági tag is nyerje d. az igazat. És mindenekelőtt fontos, hogy gyors lebomoliiás legyen a közigazgatásban, amit mostanában bizony keservesen nélkülözünk. Nem egészen uj az a kívánság és fönt a belügymmisztériumban már egy évtizede foglalkoznak intenziven ezzel a kérdéssel. Javaslatot javaslat után készítettek el. Tiszt- v’selök egyesületei feliratoztak, határozati javaslatokat és törvénytervezeteket nyújtottak be, de az ügy kellő lépést előre nem tett Nem tett azért, mert a vidéken még mindég uralkodik a copf Báró Perényi Zsig- mond államtitkár, aki hivatalba lépésekor már programmszerüen foglalkozott a közigazgatás reformjával, a vidéki rendőrség és a közjegyzők államosításával egy ponton megakadt. Tudniillik a törvényhatóságok automouiáján, amelyre megyéink és városaink fél ékenyen őrködnek. Amikor a minapában egy ujsá-hó a belügyi államtitkárnál érdeklődött a közigazgatás államosítása felől, báró Perényi e kérdésre, hogy milyen irányban történik az autonómia fejlesztése, ezeket mondta: „Tervbe van véve, hogy a jövőben sok olyan ügy a melyben eddig a végső szót a belügyminisztérium mondotta ki, ezentúl magában a törvényhatóságban végérvényes be- befejezést nyerhessen, vagyis a törvényhatóság határozata ezekben az esetekben nem igény lené a miniszeri jóváhagyást, i Ezenkívül tervbe van véve a „járásbi- zo tság“ szervezése. Ennek a bizottságnak, a mely mintegy közbeeső forum lesz a községi képviselő-testületek és a vármegyei A „KÜVARVIDßK“ TÁRCÁJAA helyettes. Ina: Alphonse Daudet. Az el zászi városka S.dnta-Maiie kovácsa, mire estére került az idő nagyon rossz kedvű lett. Máskor, amint kialudt a műhely tüze, rend - sen kiült a ház előtt lévő p idra, hegy kipihenje ■■iá. át. De aznap este sem sört nem ive t a legényeivel, sem nem beszélgetett velük, fe.esígo aggodalmasan nézett reá. Kérdezősködni nem mert, csJ< három szöszke lUt csiit tgitta, ak k vidáman hancuroztak a terített asztal indlett. Az asszony agg dalma egyre nőtt. Ha utóbb rossz hirt kapod volna a regi menttői, vagy pláne beteg volna elaőszülött fiuk ... — Istenem, mi történhetett, — sóhajtott magában, mikor a kovác , mintegy va.aszkepen dühösen felkiáltott: — Oh, azok a gazemberek ! Azok a cudar bitangok 1 Megijedt az asszony és félve kérdezte : — Ki c haragszol Loiyt? — Hogy kire ? azokra az átkozott fickókra, akik francia katonai uhuban ténferegnek reggel óta a városban és derüre-b aura ö elveznek a bajorokkal, tízek bizonyára ismét olyan opcios poroszok lesznek. Nem múlik el egyetlen nap sem, hogy ilyen visszautazott eiszásziakat ne látna az ember 1 Az as-zony megpróbálta mentigetni őket: — Eredj apjuk, azok a gyerekek nem is olyan hibásak, Algirbe küldik őket s az oiy messze van ! És elfogja őket a honvagy, azutau az is biztatja őket, ha visszajönut-k már nem hatónak töbtié. Tehetnek arról, hogy houvagyasiunai nem erősebb semmi ? — Hallgass anyjuk — kiáltott fel a kovács és dühösen verte az öklével az asztalt, — csak asszony ne beszélne olyau dolugrol, amihez nem ért. Annyit mondok, ha az én fiam jönne haza ilyen rene_,ámak, Kairómmal mennék keresztül gyáva tesvtn ... A falon függött hosszú vadász svádéja, mellyel hét évig szolgált a francia vadászoknál. Alatta fiának arckepe zuav katonának öltözve. Ahogy nezte> önmagát vigasztalva, elkezdett nevetni : — De hiszen az én Keresztélyem nem abból a matériából való! Auany poroszt ez már levágott . .. Jókedvében átment sörözni a szomszédba. Az asszeuy ■ gyedül maradva, lefektette a három k.s Hit, közben szünetlenül arra gondolva : ha mégis haza jjuue Keresztilyje. Gyáván, rene gátnak, de itthon volna és ő is azok közé a boldog anyák közé tartoznék, kik viszontláthatják gyermekeiket. Ha belépne ide és — Jó estét mama ! — Va.ójában ott állt előtte. Egyenruhája rendetlen. Aica zavarodott, szégyenkező, tígy óra óta csavargóit már a ház kötü , várva, mikor megy el apja. Az anyja örülni szeretne — nem mer. Korholni akarná, nincs hozzá bátorsága. És a gyerek o y kedvesen beszélt. Haza akart jönni, mert megunta a katonaságot, ahol mindig porosznak csuio ták elszászi kiejtése miatt. Bevezette a szobába, ahol apró testvérkéi ingben, mezítláb szaladtak hozzá, hogy megöleljék. Az anya etetni akarja, ő nem kívánt must, csak vizet, hiszen annyi sóit es bort ivott ma már a csapszékben. Valakinek lépteit hallják az udvarban. — Az apád 1. .. És rémülten vonszolja fiát a nagy cserépkályha mögé. De véletlenül az asztalon maradt a gyerek vöiös zuav sapkája. Nagyot ordított. — Itt van az én fiam is ? !. . — kiáltotta rettenetes hangon, lekapva a kardot a falról, a kályhához rohan, hol a gyerek halott- fehéren, kijozanuit fejjel, supadan támaszkodik a falnak. Az asszony kétségbeesve rohan közéjük. — Az Istenért ne öld meg! Én utam nekr hogy jöjjön luza, hogy szükséged van reá a mü-
