Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-22 / 51. szám
I 1 »■■1 X. évfolyam. Nagysomkut. 1912. december 22. 51-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMRUTI JÁRÁSI JEGYZŐIEGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. EülfMcetéil ár: Égési élt* .... 8 K Kigyed évre . 2 K Fél évre . . . . . 4 K Egy*» »*im áré . 20 fillér Fáiierksiitíl: Ur. OI«»v«zky VlkUr. Felelő« azerkeazto: Baras Beáéi, Bs«rkesst6ség éi kíidóhívitii. Nagyaomkut,Teleki-tér 284 MEGJELENIK MINIIEN VASÁRNAP Karácsony. Irta : Pilcz Ede. Az ünnepeket mint valami szép, de nem viselni való ruhákat tartogatjuk és évente egyszer elővesszük, hagy parádézzunk benne. Főkép a nagy ünnepeket szoktuk gondosan elzárni egyszeri használat után és idő múltával előkelő gusztussal öltjak magunkra. Mintha csak szellőztetnek azt a drága holmit, ahogy a molyok ellen szoktunk védekezni, Pedig az ünnepeknek leikök van” hangos, beszédes szavak. Életbölcseségról szólnak, életboldogságra tanítanak. Titokzatos, mélységes hangjok egy pillanatra megállít bennünket a mindennapi élet vásári forgatagában ; gondolatokat kelt, érzelm két fakaszt, a test és léleknek pihenést, nyugalmat szerez : visszaadja az embert önmagának. Ma is ünnep van. Karácsony, a keresztény világ kedves, szép ünnepe. Az Isten szeretetét sugározza az ember felé. Örömének hangzik a földön. „Krisztus Jézus született, örvendezzünk" .... Megváltója, tanítója, vezérlő csillaga támadt az emberiségnek, kövessük Őt. Üljön el a harag, az egyenetlenség. Legyünk egyek a szeretetben; ünnepeljünk lélekben és igazságban. A béke fejedelme született. Jászolából szállt világgá az életboldogság programja: a hit, remény és szeretet ! ■ Igazi isteni program, mely a bölcsőtől a sirig felölel mindent, amiért érdemes élni. Igazabb, tartalmasabb, fenségesebb életcélt emberi elme ki nem találhat. Hit nélkül nincs tudás, remény nélkül türelem, kitartás; szeretet nélkül becse az életnek — emberi társadalom. A betlehemi jászolból kiáradó fény; az „ut, élet és igazság" nagy Tanítója újjáalakította a világot. Fenséges programjával megteremtette az emberi társadalmat; megismertette az emberrel az ő értékét, méltóságát. * * * Évek jöttek, evek múltak és az emberiség elpártolt Mesterétől. A pártos angyalokkal kiáltotta az ég félé : Nem szolgálok. És az ész ereje tehetetlenül vergődik, az akarat szilárdsága megingott; a mindent kimagyarázni erőlködő tudomány önmagával küzkö- dik. A nép millióiban megingott a lelki egyensúly; az önérdek, kapzsiság és kufár érzelmek erőre kaptak, hogy meglopják az egyént, kifosszák > gyengét, kirabolják a védtelent, lábbal tiporják a jogot, becsületet, erkölcsöt, a társadalom minden fentartó alapját. Mint távoli földrengés moraja közeledik a veszély, mely a hitében megrabolt, érzelmeiben megmételyezett és gondolkozásában megtévesztett népből kiváltja a pusztítani és rombolni kéez állatot. Egy francia filozófus Rojer Collard elmélkedése közben felkiált : — Nagy a megpróbáltatás, az emberiség leroskad alatta. És igaza van. Ha a folyó átszakitotta a gátat, tör, zúz mindent, útját pusztulás jelöli. Épen igy van az ember is. Volt egy gát, egy tila!omfa, mely megfékezte az emberi szenvedélyeket, mely megtanított tűrni, szenvedni, r ha felmerült a kérdés, miért van mindez ? — megfelelt reá. A gát: a vallás, a tilalomfa: » kereszt volt. Az egyiket szaggatják, a másikat döntögetik. A rombolás helyén csak romok vannak. Örömtelen jelen és reménytelen jövő. * - * * Az ünnepeknek leikök van; hangos, beszédes szavak. A karácsony ünnepe is ilyen. Egykor dicsőség volt az égben, békesség a földön .... Ezt óhajtja ma is az emberiség. Újjá születés után eped. Érzi, tudja, hogy a modern eszméktől átitatott élete bizenytalan, ingoványos utakon vezet, hol nem találja meg a békét, nyugalmat, megelégedést; de állandó kétség, tépelédés teszi zaklatottá, óröm- telené napjait. AIŐMVIBÉK“ TÁRCÁJAEgy levél története. Irta: dr, Siiuné Grasz Gizella. I. A patak fölé épített malom zúgva,, kattogva törte kerekével az ezüst csiilámu hullámokat, habos fodrain a nap tüze aranyszikrákat szórt, mig körülötte a levegő Üde, friss volt — a forró párától megtisztult. Az öregek pípaazó mellett várták a sort s addig megháhyták-vetették a világ sorát, azt & világot, amely nekiek egyik határtól a másik dűlőig — Szántó- és kukorica földig terjed. — A legénység és leányok között már vigabban járta a szóbeszéd. Dévajkodásukat egy egy élesebb sikoly tette zajosabbá, amikor valamelyik legény nagyon is kézzelfoghatóan magyarázott a közeli leányoknak. Füredi Kata csak mint néző állott a sert várók között. Szinte égett a föld & talpa alatt any- nyira igyekezett. De hiába, sehol sincs olyan egyenlőség, mint a malomban, ahol rendre járja és igy a türelmetlen leánynak is várni kellett. Npm kísérlett» meg senki sen közeledni hozzá, megrövidíteni az idejét — annyira ridegen, elutasítóan állott a többi között. De amazok knem h szívelték, «agyra látónak tartották, mert tehetősebb volt a falu többi leányánál s ahol szerét ejthette — fel is hányta azt. Tudta mindenki, hogy Kata ész nélkül bomlik Haraga Berciért, aki pedig Juhász Rózsit szereti és el is veszi, ha előbb nem, ujbar fejtéskor De Kata még sem tágított mellőle. Az öreg Haraga úszott a földjeivel és csak Füredi volt olyan módos ember a faluban, akinek az almárium fiókjában mindég meg apuit égy pár száz korona és csak tőle remélhetett segélyt Haraga. Erre számított Kata is, hogy a dobszó feléje fordítja a hu szerelmét. — Ámde Berci mindég azt hajtogatta — és izmaitól duzzadó karjait meglóbálta a levegőben — mig ezek épek — addig el nem adhatom magamat. És nem is adta el magát, hanem mikor az uj-bor kiforrt — menyecskét vitt a házhoz — Ró. isit. És valahogy az Isten meg is segítette őket, mert a licitálás veszedeime elsimult felettük. Szegény ember sorsát boldog Isten bírja. Velük is igy történt. Hogy miként ? Azon már sokáig töprengeni nem nagyon értek rá a falubeliek, mert uj anyag kínálkozott a megbeszélésre, úgy a fonóházban, ahol a rossz kenderu-nnés miatt kevesebb arsó pergett, de a nyelvek aunál fürgébben, mint a jtiszta szobában, ahol az idősebbek márjást kártyázva a a mázos kancsót az idei savanyu vinkóval telve kézről-kézre adták. Füredi Kata felett esett a szó, aki csakhamar megvigasztalódott, legalább igy látszott és már ki is tűzték a kézfogó napját Juhász Gáborral, a Haraga Berci sógorával. „Halljátok" — szólt az egyik leány — még azt mondta Kata, hogy nem kéri el egyikünktő sem a pántlikát a vöfélypálcára, van neki ahoz módja, hogy 3ü méter szalagot is vegye«, r.em szorult a kölcsönre. „Pedig az én nemzeti pántlikám már 14 vőfélypálcán is fel volt bogozva, szívesen odaadtam volna, de csak lesse, ha azt hiszi, hogy oda kínáljuk neki.“ Mondja egy másik leány. „Persze, csak azt lesse" felelik valamennyien, kórusban, — de azért csak nem ejtik el ezt a tárgyat olyan hevenyén, sőt akad a legények között egynémely, aki még azt is kérdezi: hát aztán miért éppen a Haraga Berci sógorát szerette meg?" Ezen a „miért éppen" kérdésen akadnak fenn, amíg aztán az az esküvő is elmúlik, megcsudáljik a csupa uj szalagból főnt vőfélypálcát, melyet a menyasszony a fiuknak ajándékozott és efelett is napirendre térnek. Az egykori két vetélytársnö a két ángya, Rózsi és Kata jól megfértek egymással. Ügy, hogy már senkinek sem jutott eszébe, vájjon Kata nem bosz- szut forralt, mikor sógorságbu lépett az egykori szerelmesével, hogy az atyaflság révén közelebb jusson és feltűnés nélkül érintkezhessenek egymással ?