Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-06 / 40. szám

X. évfolyam. Nagysomkut, 1912. október 6. 40-ik szám.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMRUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

EUfiieté.i ár:

Egész évre . . . , 8 K Negyed évre . , 2 K.

Fel évre . . . . . 4 K Egyes szem ara . 20 fillér

Főszerkesztő: I>r. OLawtizkj Viktor.

Felein» szerkesztő: llama Kenő,

Szerkesztőségés kiadóhivatal. NagySflTTri^tJeleki tér 284 »ICKiJIÜLflNIK MllVnivV VASiltNAP

A turf csalások.

Minthogy Magyarországon igen sokan érdeklőknek a lóverseny iránt, de nem a lótenyésztés, hanem pusztán a szerencse- játék okából, nagy feltűnést keltett az a botrány, a mely Badenban a Spinger- istálló egyik nyertes lovának depingolása miatt tört ki s bizonyos válságot okozott az osztrák Jockey-klubban.

Semmiféle szerencsejáték dolgában nem akarunk morarizálni. Ezen a nagyközönségnek érdekelt része úgyis mosolyogna. Valóságos közfelfogássá vált, hogy mindenki tetszése szerint viheti bőrét a vásárra. Vannak jogászok és szociológusok, a kik azt vitatják, hogy az eiavult törvényeknek helytelen az a meghatalmazása is, hogy a rendőrség nyilvános helyeken üldözheti a szerencsejátékot. Mindenkinek szabadságában áll, hogy pénzét úgy költse el vagy veszítse, a hogy neki tetszik vagy jólesik. Némi igazság van ugyan ebben, s eredetileg véve az egyéni szabadság, sőt az egyháziig is védelmezett akaratszabadság elvének az felel meg, hogy mindenki maga legyen saját érdekének sáfárja. A mig tudniillik nem ütközik más embernek, illetőleg már a köznek érdekébe.

Itt van éppen a teljes egyéni szabadság követelésének legsebezhetőbb oldala. Mert a közérdek, a melynek védelmére az

emberi társadalmak egy közös ideális fórumot, az államot teremtették, megköveteli, hogy az állam tagjait mások kártevésétől megóvják. Az államnak tehát kötelessége arról gondoskodni, hogy kiskorú polgárai a ferde nevelés és rossz példák, vagv éppen kész alkalmak által a közérdekre és közrendre nézve veszedelmesekké ne vállj inak. Ideális célját véve a dolognak, a mint sajnos, ma még úgy sem érhetünk el, csak akadémikusán óhajtunk, az állami hatalomnak arról is gondoskodnia kellene, hogy polgárai sem testileg, sem erkölcsileg meg ne romolhassanak, tehát minden oly alkalmat, a mi az elkorcsosodást előidézheti üldöznie kell. Ily értelemben tehát nem tűrheti a korlátlan egyéni szabadsagot, a mely csak is az alapos műveltségű és erős morális érzésű emberfőnek kincse, ellenben j a műveletlen és ingatag érzékű emberekben a visszaélés hajlamát válija ki. A szerencsejáték szertelen üzése pedig nemcsak az egyént teszi megbízhatatlanná, nemcsak öt teszi tönkre, hanem tönkre teszi a családok existenciájat és rávetemiti az illetőt az idegen pénzek eltulajdonítására, a mint hogy mindennapos példák igazolják, hogy a családjukat szerencsétlenségbe döntő öngyilkosok, azután sikkasZtók, tolvajok egész sorát teremti a többi közt a lóverseny is.

Joggal szólalhatunk fel teliat közerköl- csiségi szempontból a lóversenyek elfajulása, az ott nemcsak elharapódzott, hanem mesterségesen szított szerencsejáték ellen. A közönség körében innen-onnan hangzó megbotránkozás és sporadikus tiltakozás talán végre is meg fogja teremteni azt a közvéleményt, a mely kényszeríteni fogja az illetékes köröket és hatóságokat, hogy behunyt szemüket fölnyissák. A hazárdkár- ty a játék nem oly veszedelmes, mint a mai elfajult lóversenyjáiék, mert hiszen többé- kevébbé zárt körben foly, áldozatai bármily sajnálatosak, nem oly tömegesek, mint az a néma kifosztott ostoba tömeg, a mely sebjét nem mutogatja, még össze sem ros- kad benne; de csöndben, tömegesen elvérzik. S a mi a legrosszabb, nem maga, hanem rendszerint többed magával, ártatlan családjával.

Hogy ezt az állapotot tűrni nem csak neiu állami raison, hanem egyenesen vétke a társadalomnak és az államnak, az fölösleges fejtegetni.

Az a nem először felbukkant dopingo- lási pör azok előtt is leránthatja a leplet a mai lóversenyezés «elkorcsosodásáról, a kik ugyancsak bíztak az esélyekben s a maguk és beugratóik szakismeretében. Vol- taképen tehát a közönség van dopingolva, a melyet nem csak a könnyű nyereség és meggazdagodás k lautlos vágya, hanem a divatmajmolás és a társadalom élősködő tipárusok seregestől csábítanak a játékra.

A „Kőváradéi“ fáreája.

fti apa,

Szegényes szoba : egy ágy, dívány, asztal, székek s a karaktert adó íróasztal. Papirhalmaz előtt, meggörnyedt háttal dolgozik rajta valaki . . . ír . .. sietve, lázasan, Csak nagy időközben all meg egy pillanatra. Kiegyenesíti ilyenkor lapockáját, egy-két mély lélegzettel kidomborítja horpadt mellét s figyeli, hallgatja a feléje szálló, csendzavaró szuszogás ritmikus melódiáját . . . Majd megigazítja a lámpája elé helyezett kemény papírlapot, hogy az ágy állandóan árnyékban legyeu. Az órájára is vet egy futó pillantást, aztán csendben íelkavarja tollával kalamárisát s újra görnyedve neki fekszik s kezei alól tovább düluek az apró alkusok... Jó idő múlva ismét megáll, de tollat is leteszi . . . Összeszámolja munkája eredményét, a mellette lévő papiros halmazt: Mindössze tiz árkus. Ennyit tudott csak másolni délután öt ólától. Ez hat korona. íróasztala jobb sarkáu helyezett kis pénz oszlopot is megolvassa. Hiába ! se több, se kevesebb, épen négy korona. Összeseu tiz. Holnap pedig tizenötödike vau, s a félhavi szoba ára maga tizenöt korona- Azután élűi is kell.

Reggelire, ebédre is kell két három korona. E gondolatok kisérőjeként homloka szabályos ráncokba gyürődik. Az arcáról leolvasható a mint nógatja önmagát tovább... És meggörblil a lapocka, be- horpad a mell... és ir .., tovább ... de alig egy oldalt, mert szemei elhomályosulnak s összefutnak előttük a hetük ... a ténta... a papiros . .. kimo- »ült ... álmos !.,. Fölkel ... s lábujj hegyen a mosdótálhoz megy, hogy vízzel frissítse fel munkában kitüzesedett szemeit... hogy elűzze az — álmosságot... Azután csendben megint vissza ül Íróasztala mellé, hogy tovább még sokat dolgozzék . . . Ejnye, de ilyet !... csodálkozik gondolatban . . . Most meg a toll szegül elleu vagy ujjai kouspirálnak ?... tény azonban, hogy nem akarnak hajlani fogni... Megdörzsöli, megropogtatja őket . .. Holnap pedig csak szobabért harminc koronát kell letenni.. . Dolgozni kell tehát tovább 1 . . . Megiut hozzá fog, Írni próbál. Hasztalan ! Az akarat nem képes úrrá lenni, ellenben helyet enged a nyomában settenkedő valaminek . .. a kétségbeesésnek ... Újra meguézi az órát,

— Borzasztó — mondja suttogva — fél egy már!... Az éjszakának fele nyugalom, pihenés helyett robottal átvirrasztva ! Pedig az éjszakát az alkotó ép azért iktatta a nyomorultak vergődő életébe, hogy álomban boldog üutudatlanságbau általa éljék ál azon perceket, a miket feuyes nappal mikor lelkűk homályában s gondolataik nyomorában vannak temetkezve, úgy sem erhetuek meg soha .. , soha ! ...

És ily morfondirozás közben egész véletlenül függöny nélküli ablakjára tekintett ... Az ablakon átszürödő s a szobai gyenge világossággal küzdő sötétség mintha megrettentette volna ... Hirtelou víziói kezdtek támadni . . . Mintha az éj szimbóluma elevenedett volna meg kint az ablak előtt , . . Ott aosorgott . . . s úgy rémlett előtte mintha valami szellő ide-oda lobogtatua is fekete köntösét . . . Egy erősebb szél roham megzörren- teite az ablak tábláit ... A férfiben végig futott a remegés.

— Kopodtat az — Éj . . . rettegett fel . . . És mintha mosolygását is látna, hangját is hallana, amint igy beszel:

— Te szerencsétlen! mit csinálsz? vissza élsz az én nagy, de jóságos hatalmammal . .. Te- kinis csak a nagy vitagbau . . . Nézd : ott szőnyegekkel bontott termekben meuyezetes ágyakon, halvány, rózsaszínű fény öiködése mellett mily boldogan szeuderegnek! . . . amott pedig: fényál ban, csengő muzsikaszó mellett csillogó arcoi forgó, lenge párok . . . s odáuo ; marvauyasztal, ölelő lány, devaj nóta világ ! . . . Latod ! . .. Ez az én biiodaluiam! . . . Ezek az én kedveseim, akik fölött szívesen feszit m uieg sötét köpenye-