Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-18 / 33. szám

X. évfolyam.

33-ik szám.

Nágvsomliut. 1912. augusztus 18.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMRUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGY LET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Égése évre .... 8 K Negyed évre . . 2 K

Fél évre

.....................4 K Egyes szem ára . 20 fillér

Fő

szerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor.

Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 384

Felelős szerkesztő: Barna Benő,

MEGJELENIK MIKBEN VASÁRNAP

Hz alkoholizmus ellensúlyozása.

Akinek csak egy szemernyi bepillantása van a köznép viszonyaiba, az láthatja, tapasztalhatja azt a már-már végzetesnek látszó állapotot, amit az alkohol és a korcsma közötte létrehozott. Ha csak két-három évtizedre tekintünk vissza, tapasztalhatjuk, mert hiszen majdnem szemünk láttára fejlődtek át a viszonyok, hogy a patriarchal is életmód, a nyugodt, higgadt temperamentum, amely szinte jellemvonását képezte a magyar embernek, hogyan vadult el. — Ami szilaj elem a magyarban volt, a békés időben, a rendes társaságból, a magyar emberek közösségéből szépen kisajátitodott és lett belőle erdei betyár, tizmegyére szóló zsiványliad. Ré- gente a jó magyar ember gyilkoló eszköze markolatára csak akkor ütött, ha szó volt róla, hogy hazáját, nyelvét vagy szabadságát menlse meg. Máskülömben a templom, meg a család, az eke szarva és az anyaföld voltak az ő egész világa. Ezeket szerette, ezeket imádta: élt-halt érettük.

De haj! azóta nagyot fordult a világ sora. A templomban szentnek tartott minden ceremónia, a papnak idézetül szolgáló szent szöveg, a nagy és tekintélyes egyház, a tudomány nagy és megdönthetetlen igazságai révén már nem egyebek, mint történeti intézmények és igy a mostani életből a tudományok világába vannak száműzve.

Mindezek magyarázzák meg az alkoholnak olyan nagv mértékben és hirtelen való elterjedését. Az emberi léleknek szüksége van bizonyos nyugvó pontokra, melyek ha hiányoznak, az emberi méltóság anyagiasságába sülyed. Igy volt ez a régi vi lágban, ahol még nem ismerték a pálinkát, de tudatában voltak már a kábító szereknek és a hitetlenség olyan következményeket szült, mint manapság. Akkoriban a kereszténység volt az, ami megváltotta az emberiséget, persze az a kereszténység, a mely az ige hatalmával győzte meg a lelkeket. Mostanában is az igének fogjuk köszönhetni, hogy az anyagiasságból kitagadja népünket, de nem a szív, hanem az ész igéjének.

Még az előző földm'velésügyi kormány számított ezzel, amikor országossá tette, illetőleg tervezte a népkönyvtárak felállítását. De más, jóval fontosabb intézménynek meghonosítását elmulasztotta akkori kormányunk, nevezetesen azt, hogy már olyan nagyon gyökeret vert alkoholizmust szigorú intézkedésekkel gyöngítse vagy legalább mér sékelje. Angliában is ezek a rendszabályok előzték meg a népművelést. Ottan pl. minden részegnek törzslapja van a hatóságnál és a részegségben elkövetett tettek soha sincsenek enyhítő körülménynek betudva, sőt súlyosító körülménnyel bírnak. A vasár- és ünnepnapok nem arra valók, hogy dáridót csapjanak a korcsmában, hanem igenis, hogy a hét fáradalmait kipihenjék.

Ilyen intézkedések nálunk is szükségesek, ha oda akarunk jutni, hogv népünket a zülléstől, a magyarban hús és vérré változott, de könnyen elfajulható nemes erkölcsöket a jövő nemzedék számára megmentsük. A vasárnap, ha az áhitat számára meg nem menthető, akkor adjunk ne kárpótlást a tudás segítségével. Világosítsuk fel a népet, ismerje meg a földet, melyen lakik, ismerje meg saját törvényeit, szóval ismerkedjék meg önmagával. Ha majd az önismeretnek oly magas fokára jut, hogy olyan intelligenciának lesz a részese, amely képesít majd arra a gondolkodásra, arra az eszméletre, hogv kiismerje az ö saját nemzeti karakterében rejlő kincseket, majd akkor a haladás nem okoz a kormányzatoknak fejtörést. Hiszen a kormány az esetben, ha becsukatja vasárnap a korcsmahelyiségeket és a pálinkaméröket, igaz, hogy az államjö- vedék egy tekintélyes részét fogja elveszíteni, de másrészt gondolja meg azt, hogy mit nyer vele, ha a nép a könyvtárakban találja a vasárnapi szórakozását. Ha ott a tanító meg a pap időról-idöre népszerű modorban tudományos előadást tart, ha a nép tudni fogja, hogy az erkölcsöket önmagukért kell gyakorolni, nem pedig mert e magasabb lénynek tesznek vele tetszetős dolgot, akkor mennyivel nagyobb nyeresége van

A „Kővámdék“ (áreája.

Szabadság,

— No, édes macskám, hogy izük a föztöm ?

— Kérdezte mosolyogva, lángoló piros aiccal a tűzhely melegétől a Kis szőke tiszteletes asszony az urától. Egy nap óta volt még csak asszony s az első ebédet főzte férje házánál.

— Remek minden, akárcsak maga édes! Áldom Istenemet, hogy nekem rendelte élettársul ;

— felelt áradozva a csinos arcu, ifjú tiszteles ur!

— Milyeu különös, nemde, hogy egy és ugyanazon cselekedetért az egyik ember áldást ktild az Ég urához, a másik ellenben átkozódik, mint Berki Ákos is, hogy nem hozzá mentem feleségül ? teremtő atyám mit összevissza beszélt a mamának is, hogy ne adjon engem magához! Hogy igy meg úgy, nem ad egy fél évet, már özvegyi tátyolt hordhatok. Mert a magyar hadseteget úgy széllyel verik a muszkák és az osztrákok, hogy hírmondó sem marad belőle. S az ily bősz lázadók és lázitók, már mint maga, édes, úgy moudta az otromba — az akasztófan fognak viritni.

— Igen jól tetted Ilona, hogy nem adtál hi. telt annak a gonosz, Iélekuélklil ember ármánykodásának. Nincs az előtt semmi szent, szivében semmi érzés, lelkében semmi nemes vonás ; a haza szent fogalma is guuytárgy előtte. Csak a saját önző vágyainak él, mint az állat.

— Ne én nekem beszélhetett bármit, mit sem adtam rá. De néha mégis, mikor egyedül vagyok, sokszor eltűnődöm s megvallom rettegek is, hogyha netán úgy történne — a mitől óvjon meg a jó Uten — hogy leigóznák a nemzetet, nem e allanának bosszút magán, hogy a honvéd sereg részére vallásos iratok s könyvek gyanánt fegyvereket hozatott Angliából és a népeket felkelésre buzdította ? !

Valami sejtelmes borzongás járta át erre Va- dász Zoltán lelkész szivét, de azért rendíthetetlen, fanatikus meggyőződéssel szólt:

— Én hiszek a Mindenhát«) Istenben, hogy igazságos ügyünkben nem hagy el bennünk. S ha Isten velünk, ki ellenünk ?! ... És ha. —Nem folytathatta tovább, mert a santa egyházfi állított be, nagy robajjal. Oiy izgatott volt az öreg szolga, hogy alig tudott megszólalni :

— Ti — ti — tiszteletes ur, kérem, haza jött a Sipos Gyurka, most láttam a kertek alja felé meuni, de nem katona ruhában, hanem csak egy rongyos puruszlékban ! Ne hívjam ide, hirt mondani a tiszteletes urnák ?

— Jó lesz, József, hívja minél előbb ! Különös, bogy kerülhetett haza? —• szólt megih'ibbenve az ifjú lelkész s az egyházfi elbicegett a keitek alja felé •

— Zoltánom! — szólt az egyházfi eltávozása után a kis asszonyka a férjéhez, — miért nem fogadnak e nyomorék ember helyett más szolgát ? Rosszul esik látnom a szerencsétlent.

— Ugyan Ilona ! Hisz a József olv hü és szorgalmas, hogy keresve sem lehetne párját találni. Megvetui cs gyűlölni pedig valakit a te»ti, avagy lelki fogyatkozásért seiumiképen sem szabad.

— Megbocsásson, édes, de én nem tehetek róla : borzadok, ha hibás testű embert látok. Tán okosan is cselekedtek azon ókori görög népek, kik a hibás testű szülöttekkel az angyalok számát szaporították, inéit azokat is, szegényeket, csak a rájuk váró sok szenvedéstől mentették meg.

— Okosságnak éppen nem v«dt okosság, a mellett pedig a legnagyobb lelketlenség volt. Hány oly rendkívüli nagy emberi lélek élt és él ma is, kiknek valamely testi fogyatkozásuk volt, illetve van s a mellett munkájukkal, találmányukkal az ember iségnek ölök háláját érdemelték ki. S ha. máshol is mindig azon szívtelen eljárást követték: volna, mily mérhetetlen vesztesége lett volna az emberiségnek azon uagy szellemeknek születésekor való elpusztításával.

— Igaza van. belátom, édes Zoltán ! — szólt erre férje nyakába borulva a kicsi tiszteletesné. — Ne haragudjék azért rám Nekem ez az elleuszenv betegségen. De hiszen, hogy ki fogok gyógyulni belőle