Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-14 / 28. szám
X. pvfolvíim. Nasysomluif, 1012. július 14. 28-ik szám. KÖZftRDRKÖ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZÖIEGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. uuriieléli ár: Sgésx évr# .... 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre .....................4 K Egye. szem ára . 20 fillér Az uzsora terjedése. A hitelmegvonások és az azokkal kapcsolatos súlyos pénzügyi viszonyok már is ! megteremtették szomorú következményeiket. Rohamosan terjed a vidéken az uzsora. A vidéki pénzintézetek, ezek a sokszor érdemetlenül és ok nélkül meghurcolt hitei- közvetítő intézetek, kénytelenek a helyzet hatása alatt a lehető legszűkebb keretek közé szorítani munkásságukat. A legtöbbje tartja a régi hiteleket, de újakat nem engedélyezhet. Ámde a hitelélet nem szünetelhet, folytonosságát kénytelen fenntartani, mert egyébként megállásra lenne kényszerítve az egész gazdasági tevékenység. De már azért sem szünetelhet, mert a pénzintézetek visszafizetésekre kényszerittetvén a fővárosi nagybankok által, maguk is kénytelenek a visszafizetéseket köveiéin». Ennek az a természetes következménye, hogy a tőkék felett nem rendelkező gazda, iparos vagy kereskedő — kénytelen kötelezettségeinek eleget teendő — ott vinni hitelt, ahol az rendelkezésre áll. Mivel pedig pénzintézet nem ad, folyamodik ahhoz akinél megneszeli az elhelyezésre alkalmas pénzt. Kapcsolatban az imént leirt körülményekkel, nap-nap után azt tapasztalják a vidéki pénzintézetek, hogy a betétek megFöszerkeaztö: Ikr. OlsavNzky Viktar. Felehíg szerkesztő: Barn» Bell, Srerkesztőség és kiadóhív.tai. Nagysomkut,Teleki-tér 384 MBGJHLKRVIK MISIIK* VASÁRNAP fogynak és keresve hotafordilásuk helyét és alkalmát, megállapították, hogy a kivett betéteknek csak egy része az, amely visz- szafizötésekre fordiltatik, egy másik jelentékenyebb része azoknak a hiteleknek a kielégítésében keres elhelyezést, amelyek a pénzintézetek által néni elégittetnek ki. A betevők számottevő része kiszedi betéteit a biztos helyen gyümölcsöző, de csak legfö- lebb 4—5 százalékos kamatot fizető pénzintézettől és megkezdi tőkéjével a magán- üzérkedést. Teszi ezt természetesen azért, mert az adós a takarékpénztár által megtérítendő betéti katriatnak kétszeresét is megfizeti. Szóval: kezdődik az uzsora! Az itt elmondottakban azt a képet rajzoltam meg nagy vonásokban, amelynek nap-nap után való megjelenéséről a vidéken számos panaszt Italiunk. A vidéki pénzintézet anyagi bajainoz tehát társul szegődik az a veszedelem, hogy a betéteket elvonják és az eddig fillért fillér mellé tevő kis takarékoskodó tőkés a kiszedett betétekkel versenyt támaszt a visszleszámitolási hitelétől és betététől megfosztott takarék- pénztárnak, persze jó magas kamatláb mellett ! Vannak vidékek, ahol a kiszedett betéteket 10—12 százalékkal is kamatoztatják, kölcsönbe adva azt azoknak, akiknek maga a takarékpénztár már nem adott hitelt, legfőképpen azért, mert mint betéteket őrző intézet, kénytelen mobilitását épp a betevők érdekében is fenntartani. A vidéki takarékpénztáraknak évtizedeken át azt vetették a szemükre, hogy uzsoráskpdiíliaki Hollott az ö uzsoráskodó- suknafe-íiz az 'eredménye, hogy a vidék gazdasági élete jelentékenyen emelkedett, hogy mezőgazdaságunk óriási lépésekkel haladt előre, hogy akadtak vállalkozóink, akik csekélyke tőkéjükkel számottevő iparágakat voltak képesek művelni és hogy kereskedelmünk is fejlődött. A pénzintézeti uzsora eddig csak pozitív eredményeket teremtett. Megteremtette mindenekelőtt azt, hogy a magyar parasztság a jólétnek olyan fokára jutott, amelyekről arisztokratikus önteltséggel néz alá igen sokakra, Akik ezelőtt más sorban voltak. De hogy most, amikor szinte ksvineszerüen gomolyódik lefelé a vidéki pénzintézetek megszorultsága kapcsán a magánuzsora, hogy minő hatással lesz szépen gyarapodó közgazdaságunkra, bajos megmondani. A tények már ma is azt mutatják, hogy nagy baj szakadt reánk. Mivel hogy halomba dőlnek azok a számítások, amelyeken a legtöbb ipar alapította tevékenységét és eredményességének alapfilléreit. Micsoda kavarodás van aunak a fejében, aki 7 — 8 százaÄ „Kővárvidék“ íáreája. ftz ajándék. Tomasics ur ott tilt a terített asztalnál és folyton töltögetett magának a nehéz borból. Kis fátyolos szemeivel jóakaróén sandított a felesége elé, aki egy fraucia nő kecsességével és egy török nő lustaságával pihent a pamlagen. — No, galambom, nem parancsolsz már valamit? Darabka narancsot, vagy egy malagasző- lőcskét? He? A zsíros ajkait nyaldosta. — Nem kell semmi, Latko. Unom az evést, unok mindent. — Nagyszerű, drága violám ! Hat hete va- gyünk egyUtt és te beismered, hogy megautál mindent! Mindent, tehát az uradat i» I — Azt is! — Mit parancsolna hát az én imádott angyalkám ? Uj kalapocskát, uj ruhácskát! — Nem kell. Az is u-n-al-mas! No várj szerelmem ! Nyolc nap mulvalesz karácsony! Akkor majd sokféle meglepetés lesz a karácsonyfécska alatt — tálán lesz köztük olyan is, ami örömet okoz az asszonykának. Gondolj a meglepetésekre, az megrövidíti az órácskákat. Lubica megvetően húzta el a száját. Latko nr észrevette és az arca titokzatos mosolyra derült. — Fogadjunk, hogy kigondolok valamit, aminek megörülsz ? — Nehezen hinném, — megvan mindenem és nem érdekel semmi, — mondta ásitozva az asszouy. — Majd meglássuk — mondta Latko és titokzatosán mosolygott. Eljött a karácsony. Szép veröféuyea, meleg zöld karácsony, langyos fuvallata és felhőtlen egtl. De az ember köunyeu ámíthatja önmagát Este- ; felé leengedték a függönyöket és a mértföldnyiről idehozott fenyőfákon meggyujtották a gyertyákat. A faágon csillogott az ezüstös műkő* Lubica nézett, néxdegélt és elcsodálkozott: a fenyőfa alatt csuk ajándékok részére előkészített üres helyet látta. Nem volt ott más csak aranyozott dió, alma és az a háziaapka, amit a kedves Lalkojáuuk, sok szorgalommal — készített. — Latko? — mondta kérdően és félhangosan. Erre cdaktlnn hatalmas topogás zaja hallatszott. Kacagva vezetett valakit a szalon felé a szobalány. A szép Tomasicsné előtt furcsa csoport jelent meg. A feltárt ajtóban hat láb magas félti állott, hátán puttómmal és . . . Emberemlékezet óta nem történt mulatságosabb eset. A puttonyból egy csinosan fésült fej látszott ki, két sötét csintalanul csillogó szem, vígan kacagó száj, amely fölött hetyke, fekete bajusz díszelgett — röviden Lehőczy Imre a Dráváu túl lévő Weiszló szolgabi- rája életnagyságában. Kibújt a puttonyból és kifogástalanul köszönt. A mellén egy kartonlap függött, rajta arany be tűkkel csak euuyi: „Házibarát !u Latkő ott állt mellette, kacagott, vihogott, táncolt és pacskolta magát. Luba asszony meghökkent. — No, kis egerem, ugy-e, hogy meglepetés ? Úgy e, maid elszórakoztat az ajándékom, ha az macskád távol lesz tőled ? — Bizony, kedves Latkó, ritka ajándékot hoztál nekem — Lehőczy ur barátságát. Azon leszek, hogy megtarthassuk — mondta szeretetre- méltóan. — Nem fogod meg-un-ni ? — kérdezte az ura. — Reméljük a legjobbat! — mondta Leliő- czy — nem várva be Lubica válaszét. Latkó megkapta a sapkát. Lubica elrejtette az ajándékokat, azután leültek a vacsorához, l.atkó folyton töltögetett magának, u szép teleségét csókolgatta és elnevezte Imrét az ó kedves specta- bilem domiuum-jának. Lehöczv Imre a szolgabiró, nagyon jókedvű l volt. Egész napon fütyörészett. A napidijasok gör-
