Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-08 / 32. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYS0MKUT1 JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Egész évre Kél évre — Előfizetési ár: _ .— 8 K Negyed évre — — — 2 K _ = 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Fő szerkesztő : Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysorrikut, Teleki-tér .388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Jótékonyság és szélhámosság. Tele van az ország káromkodó emberekkel, üsszeszoritott öklükben egy kis skatulyát szorongatnak, amelyben vattába göngyölve húzódik meg egy-két uskve öt krajcár értékű gyermekfüggő, gyűszű, gyürücske, gombostű, nyakkendőtű, és egyéb olyan apróságok, amelyeket amint mondani szokás nem érdemes fölemelni a földről. Néhány százezer ember kiabálja a világ négy tája feló, hogy cudarul becsapták őket. Az újságok is tele vannak a fölháborodott közönség panaszaival. Mindezzel azonban keveset törődik néhány élelmes üzletember a becsapott közönség szitkai között vágja, zsebre a szép hasznot. Es ezt nevezik Magyarországon jótékonysági akciónak. Talán mondanunk sem kell, hogy a Gyermekvédő Liga jótékonysági sorsjátékáról van szó. Mindazonáltal gyalázatosság lenne, ha a megtörtént visszaélések miatt magát a Gyermekvédő Ligát, mint intézményt támadnék, mert a Ligának több esztendő működéséből meggyőződtünk arról, hogy nagy missziót teljesít: nem emlékszünk rá, hogy a magyar társadalom valaha is olyan nagy stilü jótékonysági intézményt tudott volna létrehozni Magyarországon, mint a milyen a Liga az ö szegénysorsu és elhagyott gyermekeket felnevelő intézeteivel. El kell ismernünk azt is, hogy a Liga eddig ügyesen, talpraesetten teljesítette misszióját, ezer és ezer gyermeket mentett meg az elpusztulástól, a bűntől, a hazának és a társadalomnak. A milyen talpraesett, olyan szimpatikus volt a Ligának minden akciója, tanúskodnak erről a gyermeknapok, melyek talpraállították az egész magyar társadalmat a nemes cél érdekében. Gondolatunk szerint tehát vétket követ el az, a ki a botrányos sorsjáték miatt most a Liga, mint intézmény ellen fordulna és a jövőben megvonná jóindulatát és támogatását ettől a nemes célú társulástól. Gondoljuk meg, hogy Magyarországon vagyunk, ahol a lelkek kulturáltsága és az erkölcsi felfogás európaiassága niég sok kívánni valót hagy hátra. A napokban jelent meg rólunk egy francia tudós könyve, amely jóindulattal, de szigorú őszinteséggel tárja fel a magyar glóbus visszáságait. A könyv lényege az, hogy Magyar- országon minden téren szembeszökő ugyan a haladas az európai kultúra magaslatai felé, de iópten-nyomon beleütközik ez az akarás maradi- ságba, a tömeg müveletlenségebe, társadalmunk kasztszerü berendezkedésébe, a földbirtok aránytalan elosztódásába, a termelő és munkásosztály szegénységébe és a demokratikus intézmények hiányába. — Mikor Budapestre érkezünk, Írja a francia, megcsap bennünket a Balkán szele ! Bizonyára túlzott rosszmájú ítéletében a francia tudós, de szent igaz, hogy ha hibáink nem is olyan nagyok, de azoknak eredő okai bizony meg vannak nálunk. Az általános korrumpáltság tekintetében igenis Balkán állam vagyunk még. Tipikusan bizonyltja ezt a szőnyegen forgó sorsjáték botrány. Van egy remekül bevált, nagy stilü társadalmi intézményünk, a milyen a Liga és belefurakodik néhány szennyes lelkű panamista, hogy a Liga népszerűségéből magunknak csalárd módon hasznokat szerezzenek. Lelketlen vállalkozók behálózták a Liga korrekt vezetőségét, amely felül áll minden gyanún, amely önzetlenül fáradozott, mindenkor a nemes cél érdekében, kicsalnak e vezetőségtől egy koncesz- sziót, és ezzel felszerelve rablóhadjáratra indulnak a közönség zsebe ellen. A közvélemény joggal követeli, hogy a csaló vállalkozók és segítőtársaik ellen meginduljon a bűnvádi eljárás. De a Ligától és annak céljaitól ne vonja meg a közönség pártfogását és bizalmát, mert ahol az állam nem tesz semmit az elhagyott gyermekek érdekében olt megbecsülhetetlen missziót teljesít az ilyen nagy stilü társadalmi intézmény. Csak arra ügyeljünk, hogy a jövőben hasonló botlások meg ne történhessenek. El a párbajjal I Hála az égnek és az ég minden lakójának ! Most már itt vannak az orvosok is, akik hö óhajtásukat fejezik ki, hogy végre megjöjjön a civilizált ember esze ne csapolja meg egyik ember a másik vérét. Az orvos, mint hivatásánál fogva is, Ic-gembersó- gesebben gondolkodó földi halandó, megretten a gondolattól, hogy két egészséges, az élet teljében álló férfi odaáíljoa egymással szemben, karddal, vagy pisztollyal kezében és üssön, vágjon, döfjön, vagy lőjjön egymásra a lovagiasság szabályai szerint, fényes se Az éhség. Irta : Pakots József. A szép asszony felfutott a körúti ház lépcsőjén Az arca kicsattant a láz pírjától, a kezében remegett a gyöngyház-fogantyuju csipkés ernyője, a tornyosra fésült és ezüst-abroncscsal üsszeszoritott aranyszőke haja kiszabadult a fehértollas tavaszi kalapja alól, a lábai belegabajogtak a suhogó, fodros selyemszoknyába, szóval, a szép asszony izgatott volt. Mire fölért a harmadik emeletre, úgy kifáradt és eltikkadt a sietéstől, hogy a legfelső lépcsőfokon egy pillanatra meg kellett pihennie, hogy tovább mehessen. Keztyüs keze idegesen kereste meg a lépcsőházra nyiió szárnyas ajtó csengettyű gombját és megnyomta. Az ajtó hirtelen kinyílt s a szép asszony vallósággal nyakába esett a homályos előszobában álló magas, fekete- hajú halavány férfinak ! — Te édes, te drága ! A halovány férfi, akinek arca, mintha fehér márványba lett volna vésve, az asszony kezéből kivette azt, a kis csomagot amit az magával hozott, azután gyöngéden az asszony karja alá dugta a karját és bevezette egy zöldszövetü nehéz függönyökkel elsötétített szobába. Mikor beléptek, az asszony fellélekzelve dobta le fejéről kalapját, az ezüslabroncsot az asztalra dobta, mitől tornyos haja aranycsikokban hullott le a vállára, j a keztyüit idegesen húzta le és lázas kezével elsírni tóttá a férfi homlokáról a ráomló fényes fekete fürtöket: — Milyen régóta nem láttalak! — sóhajtotta az asszony elérzékenyülten. —- Oh milyen régen . . . A férfi nevetett: — Tegnap del óta . . . — ügy van, úgy ! — mondotta sietve az asszony. — De nekem ez egy örökkévalóság. Hát neked ? — tette hozzá hirtelen kacéran. A férfi felelet helyett karjaiba fogta az asszonyt és megcsókolta. Bebújtak a nagy bőrdiván szögletébe és diskurál- tak. Az asszony beszélt többet. Gyors lélekzetvétellel szinte mámorosán ejtette ki a szavakat, mintha boldogság volna minden egyes szó, amit ennek az imádott férfinak mondhat. — Hát referálok, édes. Semmisem történt tegnap óta. Délután kocsizlunk a Stefánia utón. Csak az uram nélkül, neki dolga volt. A gyerekek és a kisasszony voltak velem. Este az Operában Anthez énekelt, odamentünk, Aztán semmi. Éjjel rólad álmodtam. Ma délelőtt a gyerekekkel foglalkoztam és elmentem hazulról azzal, hogy bevásárlók és cukorsüteményt viszek nekik. Igaz, édesem ! Hova tetted azt a kis csomagot, amit magammal hoztam ? Abban vannak a cukorsütemények. Hát látod drágám, olyan az egyik napom. mint a másik. Oh, beli unalmas ! örökkévalóság . . . Csak most, most vagyok boldog ! Jaj beh boldog ! A szép asszony túláradó érzésében átölelte a férfi nyakát és duruzsolt — pusmogott a fülébe. Hanem a férfi szórakozott volt. Mialatt az asszony beszélt, az arcán földszinü árnyak futottak át s a szeme csillogásán zöldes fény bujkált. Valami lázas, tapadó verejték ütötte ki a homlokát, a kezét, az egész testét. Az újai szinte egymáshoz ragadtak s a nyelve, a kiszikkadt nyelve érdesen tapadt óda a szájpadlásához. A férfi éhes volt, pokolian éhes. Két nap óta nem evett semmit. Azaz, hogy előző estén a Városligetben egy utcai tejárustól az utolsó hat filléréért egy pohár tejet vásárolt s ez volt két nap óta egyetlen tápláléka. Ugyanakkor látta a Városligetben a Stefánia-uton végig- kocsikázni Budapest legszebb asszonyát, az ő szeretőjét. Ah. hegy szeretett volna fölkacagni ! Akinek egy pillantásáért annyi előkelő férfi eseng, akit annyian ünnepelnek és irigyelnek, az az asszony minden délben az ö lábai elé omlik, átöleli a térdeit és szerelmi lázában alázatos, gügyögő szavakat dadog a fülébe. S ő éhes, Utálatosan, vadul, otrombán éhes. A férfi szeretett volna ráütni az előtte térdelő asszonyra. Mert a szépséges asszony most is ott vonag- lott előtte, őrjöngő szerelemben. Ah, rá kell ütnie erre a vergődő istenre, hadd érezzen ő is valami fájdalmat, valami rettenetes szenvedést ! Uralkodott magán, De a tekintete tétován szállt ide-oda, a teste már remegett az éhség lázában és siketitő élességgel csengett a fülébe az assszony egyik mondata : „lövániiir íárcája.
