Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-12-20 / 51. szám
VI. évfolyam. Nagysomkut, 1908. dec. 20. 51-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 I! Negyed évre -= Fél évre — — — «= 4 K Egy szám ára — — — 2 K — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő : Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. «z. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Kereskeqlőink_,k^telességei. Nem rég egyTiiratSÍos statisztikai kimutatás jelent meg, melyben elhanyagolt külkereskedelmünknek mutatja sajnálatos kópét. Rengeteg behozatallal szemben kivitelünk nem képes fellendülni. A közgazdászt, a kereskedőt, sőt minden jó hazafit és aki nemzetének jóllétét szivén viseli, kell hogy gondolkodóba ejtse ez a szomorú tény. Ös hibája a magyarnak, hogy nem használja fel a viszonyok nyújtotta előnyt. A magyar történelem a hőstettek, a lovagias virtusok láncolata. A kereskedelemnek szerepe nem jut benne. A kalmár fogalmával megbarátkozni nem tudott a magyar az neki kedves nem volt, sót tiszteletre sem tarthatott igényt. Igaz, hogy azon idő óta, hogy ez igy volt, nagyot fordult az idő kereke, de az ősi felfogás maradványai még nem pusztultak el teljesen és még mindig kerékkötői a nemzeti jóllétet teremteni hivatott kereskedelemnek. Tagadhatatlan, hogy a magyar belterjes kereskedelem az utolsó évtizedek alatt nagy arányokban fejlődött, csakhogy ez még nem elég az üdvösségre. Az általános jóllét gyarapodását első sorban a kivitelről lehet remélni, amire elég bizonyságot a külföldi példák szolgáltatnak. Anglia, Francia- és Németország világhatalmukat íőleg kivitelüknek köszönhetik s ezt az igazságot felismerve gondoskodtak gyarmatok megszerzéséről. Az illető országok müveit és köztiszteletben álló kereskereskedői nem csak hogy helyesen fogták fel hazájuk érdekét és a saját érdeküket, hanem még nagy áldozatok árán se riadtak vissza attól, hogy gyakorlati téren előmoz- ditság azt. Nem állottak meg az igazság felismerésénél, nem nyugodtak meg abban a tudatban, hogy a kereskedelem felvirágzását a világpiacok meghódításától kell várni s nem bizták a többit az államra vagy a szomszédra, hanem derekasan hozzáláttak maguk a munkához, melyet hivatásuk és a haza érdeke megkívánt tőlük. ügy látjuk, hogy a nemzeti vagyon ilyen tágabb körű gyarapításához nálunk hiányzik a kedv. Kereskedőink csak a jámbor óhajtásig jutnak. A hivatalos körök buzdítása nem segit ezen. Amikor arról van szó hogy a magyar kereskedő oly összeköttetést létesítsen, mely a biztonság legpedánsabbau meghatározott követelményeinek nem felel meg teljesen, sőt amelynél tán előrelátható, hogy eleinte veszélylyel fog járni, mindaddig, mig az összeköttetésnek biztos alapot nem sikerül teremteni: az ilyen vállalkozásokba magyar kereskedő nen? fog. A magyar kereskedő — e forgalom alatt mindig a kereskedők túlnyomó többségét értjük — csak nagy ritkán érdeklődik az iránt, hogyan lehetne cikkeinek a külföldön állandó vevőközönsóget szerezni. A ritka érdeklődés is felületes. Nem tanulmányozza alaposan a meghódítandó piac kereskedelmi sajátosságait, nem vizsgálja meg személyesen vagy kiküldöttje utján a helyszínén mindama körülményeket, melyek áruinak odaszállitását lehetővé tehetnék, mint ezt a külföldi kereskedők teszik. „Kíiániiíl" tárcája. jAz öreg zsoltáros. Irta: Lampérth Géza. Kis templomunk hátsó padjában Kopott Zsoltár busul magában. Reménykedve várja, csak várja : Mikor jő már öreg gazdája. Csudálkozik egyre felette, Hogy a por is már-már belepte. Vasárnapra múlik vasárnap — S hire-nyoma sincs a gazdának. Pedig, ha szólt a harang szava, A legelső mindig ő vala. Téli fagyba, nyári melegbe Az éneklést mindig ő kezdte. Kedves zsoltárját csak fölcsapta S mint a szarvas hives patakra Óhajtozott szive az égbe Uram, a te színed elébe! . . . S egy mosolygó május-esteien El-fel is szállt szépen, csendesen ... S ott, hol nem kell többé a zsoltár, Az égi kórusban dalol már. Itt, e földön rnimást se hagyott: Csak zsoltárját s az üres padot. Sopánkodott is a szóbeszéd : — Eléneklé szegény mindenét! ... Szánják, mondták szegénynek mások Mi tudjuk csak dalos pajtások, S a kopott, könyv s az árva pad: E „szegény“ volt a leggazdagabb ! A gyerek. — Irta: Vándor Iván. — A múltkor este, mikor hazajöttem, Piroskát, a feleségemet sírva találtam. Ránéztem az órára: fól- kilenc volt. Nem kérdeztem tehát semmit, hanem melléje kerültem, átöleltem és azt súgtam a fülébe: — Egyetlenem, veszek magának egy lila crepe de chine blúzt. Piroska rám nézett és igy szólt: — Vegyen nekem egy pici, kicsi gyereket. A gyerek váratlan feltűnése nem valami kellemesen érintett. Ezt azonban nem mutattam, hanem megsimogattam a feleségem szép arcát és hízelegve azt mondtam neki: — Kis csacsi és egy merész fordulattal az orosz japán háborúról kezdtem beszélni. Piroska rámnézett. Volt ebben a tekintetben minden : pajkosság, melankólia, bizalom, tréfa, szomorúság és makacsság. Aztán ő is beszélt a japánokról. Azt A konzulok szivesen adnak felvilágosításokat annak, aki hozzájuk fordul. Alig fordulnak azonban hozzájuk, Legfeljebb, hogy egyik másik igen könnyen hozzáférhető és magyar árukat már vásárló piacról a hitelviszonyokat illetőleg kérdezősködnek hazai kereskedőink. Hogy mennyire hanyagolják el kereskedőink a külföldi piacokat, példa reá Anglia, ahová sok árucikkünk volna kivitelkópes. Ezek között első helyet gyümölcsünk, különösen az alma foglalhatna el. Volt az idén Londonban magyar kiállítás, barátkoztunk az angolokkal a Tátrában is, az angol fővárosban is, több lelkes honfitársunk, sőt egy-két angol is buzgóan csinált propagandát a magyar áruknak. Mi hasznát láttuk azonban mindennek ? Még annyit sem, hogy kereskedőink ügyet vetettek volna azokra a csomagolási formákra, miket az angol piacokon a gyümölcsszállitásnál elengedbetlenül megkövetelnek. Ennek aztán természetesen az a következménye, hogy gyümölcsünk, amelyen Anglia kapvakapna és drágán megfizetné csak nem kerül oda. Egy másik példa. A néhány óv óta rendezni szokott tavaszi vásárok céljai közé a kivitel emelése is tartozik. Tavaszszal csakugyan meglátogatták a vásárt nómetbirodalmi és orosz-lengyel honpolgárok. Nem vásároltak vagy alig vásároltak valamit. Elvezették őket a kereskedelmi múzeumba, kereskedelmi és iparkamarába, banket- teztek, tósztoztak s ezzel aztán véget ért az akció. Jövő évben újból kezdik. Felsorolhatnánk az élhetetlenség még sok mondta, hogy a japánok iránti rokonszenvének a bizo- nyitékaképen egy gésapongyolát fog magának varratni. Az nagyon kedves, bájos viselet, magyarázta, nem gátolja az embert a mozgásban, le lehet benne ülni a földre is, a gyerekkel játszani. — Édesem, már kértem magát, hogy ne emlegesse nekem azt a gyereket — mondtam kissé szára* hangon. — Hisz ez nem az a gyerek. Éreztem, hogy veszedelem fenyeget. Összehúztam a szemöldököm, ami nálam az idegesség jele. — Egy másik gyerek ? Hát ez kié ? — A Mihályé. — A favágóé ? — Azé. Egy pillanatra elhallgattam. Ezt az időt Piroska arra használta föl, hogy rátelepedett annak a széknek a karjára, amely en én ültem és elkezdte a hajamat simogatni. — Ha látná, micsoda gyerek az — mondta. — akár egy Murilló-angyalka. — Kék szeme van, meg fekete haja. Aztán a keze, meg a lába — Miklóskám, lelkem, nézze meg azt a gyereket. Piroska néhány napra igy szólt: — Aztán kérdezte már tőle ? — Kérdeztem. Nem éppen ezt, csak úgy mondtam, hogy aem adná-e nekem valamelyiket. Gondoltam, majd ezt választjuk. —■ Aztán mit mondott Mihály? — Hogy hát ö nem bánja, noki van öt, jut is, marad is.
