Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-12-13 / 50. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLETHIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre —= — — 2 K Fél évre — — :— = 4K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Nyilvános könyvtárak. Az uj kor szelleme nemcsak megérlelte, hanem sürgősen elöttérbe állított egy nagy kultur követelményt: a nyilvános könyvtárak kérdését. Eötvös József bárónak, a magyar nevelésügy úttörőjének teljes diadala a mostani idő. A helyzet az, hogy Magyarországon az Írni és olvasni tudók nyolcvan százaléka szellemi táplálékot kíván és a mig ezelőtt két évtizeddel a nyilvános könyvtárak kérdését a magyar sajtó úgy tárgyalta, mint a szellemi központok egyik hiányzó tényezőjét : ma pedig úgy áll a dolog, hogy a szellemi táplálékra szorulók nagy kontingense immár a falukban, sőt a tanyákon is nyilvános könyvtárakat áhit. Es ha arra gondolunk, hogy a kiket a mindennapi iskola a szellemi szórakozás gyönyörűséges országába bevezetett, mennyire igényli, hogy olvasásszeretetét gondosan és körűitekül1 téssel elégítsük ki: ez a kultur kérdés ma sokkal jelentőségesebb, mint valaha. Hiszen ezelőtt is harcoltunk a ponyva ellen, pedig akkor nem ismertük a Nick Cartereket, a bűnös, bárónék fertelrnes életrajzait és a pornografikus irodalom megmételyező és gomba módra szaporodó szörnyeit. Még akkor az osztályokat egymásra uszító, ábrándos ködképek után nyargálázó idegen talajon serkecit, szociális sajtónak népirodalma sem kisértett. Akkor még Bagó Márton ur volt a veszedelmes és mégis hányszor sorompóba álltunk a magyar nép lelke tisztaságának védelmére, holott kiterjedésre negyedrész annyi lélek sem volt bevonható az irodalmi bogáncsterületre, mig 'ma — hiszen mindenki látja, — kocsis, ^szakácsnő, csősz, bakter, kisgazda, zsellér szóval az Isten adta nép mindegyike, betű után kapkod, mert az iskola a betűk szeretetére tanította meg. Eöllehetne tenni a kérdést, hogy örüljünk-e ennek, avagy bánkódjunk-e rajta ? Ne vessük fel | ezt a kérdést. Örüljünk és fejezzük ki örömün- j két tartalék nélkül, hogy a magyar kultúra ekkora hatalmas lépést tett és népmillókat vont be a kultúra sáncaiba. Nem kell, egyáltalában nem keli siránkoznunk azon, hogy minden kritika nélkül mohón falják, a betűt, válogatás nélkül és hogy ezek a betűk olykor nagy ártalommal vannak a nép lólekre. Mert hiszen segíthetünk rajta. Sőt a magyar intelligenciának határozott, elháríthatatlan feladata, hogy a kultur szükségletének irányt szabjon. Talán a modern idők eljövendő szellemét érezte meg Darányi földmivelésügyi miniszter, mikor ezelőtt mintegy tiz évvel megkezdte főleg azokban a veszélyeztetett vármegyékben, a hol a szocializmus iinmenenter veszélyes mérveket öltött, — a nyilvános könyvtárak fölállítását korszakos kultur munkáját, És azok a kedvező tapasztalatok, a melyeket Békésben, Csanádban, Csong- rádban és Szabolcsban tett, arra bírta a minisztert, hogy fokozatosan és tervszerűen tárcája keretében a nyilvános könytárak ügyét szolgálja a közel háromezer nép-könyvtára van már felállítva az országban és ezekkel nevezetes tapasztalatokat tett a miniszter, Kérdőíveket köröztetett. Kérdést tett, hogy a nagy magyar Alföldön mit szeret olvasni a földmivelés, kisgazda és munkás ? És a kérdésre az volt a felelet, hogy Arany és Jókai után Vas Gereben és Mikszáth a legkedvencebb magyar irók ; meliéjesorakozik olvasottság dolgában Rákosi Viktor „Korhadt lakeresztje" cimü müve, mely állandóan forog és soha a ! könyvtárba vissza nem jön, mióta abba elhelyez- j ték. Érdekesen világítja meg ez a körülmény a ! .Hiífiitü" ürüli. I . . . . nek. Nem láttalak mint menyasszonyt, Nem voltam én az esküvőn. Akkor künn a temetőben Zokogtam én egy sirtetőn. Ama csendes sirhant felett, Amely édes anyád födi, Melyhez a mi sziveinket Olyan sok szép emlék köti. Hányszor ültünk a sir mellett Zöldre festett fenyő lócán, Mikor a nap már leszállóit Nyugovóra az ég boltján ?! Ama arra milyen sokszor Ültettünk mi virágokat ?! Öntözgetttik, locsolgattuk, Gyomlálgattuk mi azokat. Ama simái hányszor haliám Sírásodat s imáidat ? 1 Fslszáritám csókjaimmal Könytől nedves arcáidat. Ama simái vallottam meg Neked forró szerelmemet. Ott esküdted égre s földre, Hogy soh’se hagysz el engemet. Mikor te a lakodalmán Táncoltál vig zene mellett. Én a mamád sirhalmánál Hullattam a könnyeimet. Őszi szél a vig muzsikát Elhozta a temetőbe. Szegény szivem, fájó szivem Csaknem ketté hasadt tőle. Majd a mamád sirfájába Belevéstem a nevedet És ott nagyon sirattalak, Amig be nem esteledett. Mamád sötét sirfájába A nevedet azért véstem : Mert tudtam, hogy akkor te már Örökre meghaltál nékem. Bár meghaltunk mi egymásnak, magyar nép lelkét, a mely csodás ösztönnel érzi meg és fogja fel a művészi szépet, és nemzeti irodalmunk értékes kincseit. Mit bizonyít ez ? Azt bizonyítja, hogy a hol a művészi szépség kultuszát a mivelődés legalacsonyabb lépcsőjén igy felfogják és ápolják, ott a népnek kultur szükségletét minél nagyobb erővel államilag gyámolitani kell. Minden dicséretünket megérdemli Darányinak az a törekvése, hogy ezt a kultur szükségletet kielégíteni siet és a népet gazdaságilag neveli. Mert az is érdekes tünet, hogy a Darányi könytárai, gazdasági könyvei is rohamosan megszerezték a közkedveltséget. Ismeretes dolog, hogy a földmivelósi tárca keretében a miniszter minden esztendőben 150 újabb könyvtár felállítására kér megfelelő fedezetet. És az is az idők uj és nagy fordulatát jelenti, hogy pártokon kívül nincs népszerűbb tétel, melyet szívesen ne szavazna meg a képviselőim. Mindezeket örvendezve elmondván, még azt adjuk az érdekeitek tudomására, hogy a föld- mivelésügyi minszterium könyvtáraiért a községek képviselőtestületeinek kell folyamodnia, ezt a folyamodást azonban megelőzi a képviselőtestületnek az a határozata, hogy a községében nyilvános nópkönytárt állít föl és azon szabályokat betartja, melyeket a miniszter a nyilvános könyvtárak használatánál elrendelt, és a melyek abban csúcsosodnak ki, hogy az ingyenes és mindenki által használható legyen és híven kezeltessék s a község vagyoni ereje szerint időnként sza- porittasék. Néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Azt hiszük, cikkünk alkalmas lesz arra, hogy a hol a nép javával törődnek, ott a kérdést komolyan kézbeveszik és a nyilvános könyvtárért a szükséges lépéseket megteszik. S egymást régen s úgy kertijük, Mint csillag a fénylő napot, Egymást még ma is szeretjük. Nagy Tárná». A sas. Irta: Bállá Miklós. Nehéz felhő feküdt a bércoromra, Nyögött alatta a sötét vadon. Az őszi szél sirámos harsonája Átalsüvölt a tarlott gályákon. A völgybe hajló szikla csúcsos orma Megmozdul lassan, méltóságtele És mint a felhő: szétterülve hosszan Emelkedik a végtelen fele. Most meglebeg. Irányát változtatja S megáll a légben sziklamereven, Majd birodalmát körülkavarogva Átalsuhan a buja völgyeken. És hirtelen, miként az égi villám, Hatalmasan, mint szélvész gondolat Csap lefelé mérhetlen légi utján — Zsákmányra lelve lenn a fák alatt. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. *z. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.
