Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-10-27 / 43. szám
1907. október 27. 3 közgazdasági életünk a bizonytalan helyzet nyomása alól és uj lendületet vesz az ipar, kereskedelem és vállalkozás. Megnyílnak a pénzforrásai, a nagy budapesti és bécsi bankok megnyitják a wertheim kasszákat s a pénz munkát és életet teremt. Megállapíthatjuk azt is, hogy a kiegyezés nem is olyan rossz. Számos uj gazdasági előnyt tartalmaz, melyeknek jótékony hatása lesz gazdasági életünre. Ilyenek például a Kassa Oderbergi vasút fejlesztése, a magyar vonatkozású védjegyeknek eltiltása az osztrák árukról, a magyar bornak Ausztriában való meghamisításának üldözése, magyar gyárosoknak és kereskedőknek Ausztriában való teljes egyen- jogositása. A kiegyezésből a legnagyobb előnye a gazdaközönségnek van, amennyiben egyszer s mindenkorra véget vet annak, hogy Ausztriában tervszerű hajszákat indítsanak mezőgazda- sági produktumain, elsősorban a liszt ellen. Ausztria továbbra is megmarad az összes mező- gazdasági kivitel piacának, igaz, hogy ennek ellenében Ausztria továbbra is eláraszt bennünket ipari produktumaival és az osztrák gyárak ügynökei továbbra is szabadon járhatnak-kel- hetnek nálunk. De igy volt ez sok századéven keresztül, uj, rosszabb helyzetet a kiegyezés nem teremt ebben a tekintetben. Megmarad a régi állapot, de nem marad meg a bizonytalanság, amely immár öt év óta tartja lekötve az ország erejét. Ami pedig a jövőt illeti, megvan adva a mód arra, hogy ha jobb, szerencsésebb körülmények közé jutunk tiz esztendő múlva, megvalósíthassuk forrón óhajtott célunkat, az önálló vámterületet. Bármennyire szeretnők is, egyszerre nem lehet szakítani olyan intézményekkel, amelyek századokon keresztül belevették magukat Magyarország testének minden pórusába. Ki kell várni erőgyűjtéssel az időt és az alkalmat arra, hogy a döntő fordulatot megteremthessük. Kénytelen-kelletlen meg kell elégednünk azzal, amink már van, amit már nagy nehezen megszereztünk, a fődolog az, hogy minden rendelkezésünkre álló eszköz békességes viszonyok között, a magunk javára kitudjuk használni. KŐVÁRVIDÉK Halottak napján. Ez a nap kizárólag és egyesegyedül a halottaké. A különben csendes, zajtalan nagy birodalmuk, a néma temetőkert benépesül az élők, az ittmaradottak tömegével. Elzarándokolnak drága halottjaik sírjához, hogy lerójják kegyeletük adóját. Elnéznek a hangtalan hamvakhoz, elvisznek egy-egy virágszálat, mécsest gyújtanak az elhunytak lelkiüdvéért és könnyel áztatják a kopár, rideg sirhantokat. Oh a halottak boldogabbak az élőknél. ok megférnek egymás között. Az egyenetlenkedés, az irigység, a kajánság előttük ismeretlen fogalmak. Nincs közöttük különbség, nincs közöttük gazdag és szegény, jómódú és koldus, nagy ur és kisember nem nézi le egyik a másikat; nem kapzsiak, kenyéririgyek, önzőek a temetőkert lakói; egyformák, egyenlőek valamennyien. A halottak végtelen birodalmában ha jár kel az ember, az élő lény, érzi, hogy milyen hatalmas az Isten és minő parányi a földi halandó; megcsapja lelkünket, elménket, egész lényünket az elmúlás szele, az elmúlásé, mely előbb- utóbb elcsendesit, elnémít, elhallgattat bennünket. Szeretetteink sirhantja mellett ne csak emlékezzünk, hanem gondoljunk az elkövetkező időre. Képzeletünk ne csupán a múltba szálljon vissza, hanem a jövőbe is csapongjon, abba a jövőbe, melyben benne van a mi elmúlásunk ideje is, mely idő bennünket is csendes, hangtalan, por- ladozó lényekké tesz. Szálljunk magunkba és elmélkedjünk az életről, mely rövid, mint a gondolat, mely nem arra van teremtve, hogy egymással ellenségeskedjünk, egymást sanyargassuk, melőzzük; nem arra szolgál, hogy egymás szájából kivegyük a falat kenyeret, egymás bőrén élősködjünk, egymást leteperjük és legyűrjük; hanem arra való, hogy tiszteljük, becsüljük, szeressük egymást. Drága halottaink sírjánál tanuljunk meg Istent félni és felebarátainkat szeretni; tanuljuk meg, hogy a boldogság nem áll az örökös tülekedésből, megállapodásnélküli kenyéririgységből, hanem a megelégedettségből és könyörületes- ségbőj. És ti, élő magyarok valamennyien a halottak e szent napján emlékezzetek meg nemzetünk halhatatlan halottairól; emlékezzetek az elhunyt, de örök szellemű nagyjainkról, hőseinkről, félisteneinkről. Emlékezzünk és elmélkedjünk hazánk megmentőiről, védelmezőiről, hatalmassá tételeiről. Hisz nagyjaink nagyjai immár hazai földben pihennek. Itthon nyugszik Kossuth apánk, hazai földben pihen már Rákóczi fejedelmünk. Itthon vannak, itt porladoznak hamvaik, itthon élnek szellemeik. Emlékezzünk! Elmélkedjünk! Tanítson bennünket csodás lényük, glóriás szellemük tiszta hazaszeretete, rendíthetetlen bátorságra, hajthatatlan elszántságra. Vezéreljen és vezessen bennünket óriási szellemük. Ne csali a halottak napján emlékezzünk reájuk. Ott éljenek mindig mindenkor lelkűnkben, szívverésünk, gondolatunk ő érettük legyen, mert akkor bizonnyal, forró imádattal, rajongó áhítattal szeretni fogjuk édes hazánkat. Dicső nagy hőseink csodás szellemének, hatalmas vitézeinek emlékezete hevítsen, lelkesítsen, buzdítson bennünket. Ha megállunk szellemeik előtt, sokat tanulhatunk tőlük. Szilárd jellemet, vasakaraterőt, gyönyörű önzetlenséget, erős öntudatot, nagy önfeláldozást, megdönthetien hitet és Isteni félelmet. Halottak szentnapján vessük le lelkűnkről viseltes, kopottas, elnyűtt gúnyánkat, törüljük le róla a salakot, szennyet, ami az élet forgatagában emberi gyarlóságból hozzá tapadt. Legyünk egész emberekké, éljünk szeretetben, éljünk gyengédségben, éljünk becsületben. Mert az idő rövid, egyhamar leperegnek napjaink ran fellobbant bennem az önérzet lángja, azután gyorsan elmúlt. Már egy évig voltam a háznál, Alice con- tesse nagyon vonzódott hozzám, órákig elbeszélgettünk. Ez a feszes, kimért modorú lány, társaságomban teljesen megszelídült. Estéli bu- csuzáskor gyakran megesett, hogy a kezébe felejtette az én kezemet, azután erősen megszorította. Ilyenkor erősén, élesen a szemébe néztem. Lángba borult arccal állott előttem. Hamar megértettem a dolgot és nem törődtem vele. Hányszor magamra kiáltottam :- Te nyomorult fráter, hát becsapod önmagadat, elárulod a sorsot, ami neked adott igazat. Nem, nem, nem tudtam mosolyogni, egyszerű udvarias szónál nem tudtam többet mondani, mert szerettem a Margit kisasszonyt — a társalkodónőt. Ő is szeretett. Gyorsan megértettük egymást. Észrevette a comtess irántami _ vonzalmát is és reszketve gondolt a jövőre. Én még jobban remegtem. Margit gyönyörű leány. Aranyszőke haját, halvány arcát láttam folyton magam előtt. És mennél jobban erősbödött érzelmem, annál többször kérdeztem magamtól, mi lesz velem, mi lesz velem. Pár nap múlva leutaztunk a birtokra. Egy este hallottam titokban, hogy Alice rólam beszél az apjával. A terrason ültem, a nyitott ajtó mögül, tisztán kivettem minden szavát.- Némety igen derék, úri fiú, felelt hoszszu szünet után az öreg gróf, leánya dicsérő szavaira. — Es nemes is, mondta utána gyorsan Alice. És nemes is ! Tudtam mit jelent ez, a vér a szivemre tódult. Másnap aztán eldőlt a sorsom. Nem volt odahaza a gróf, Alice sem. Csak másnapra vártuk. Valamelyik öreg nagynénihez kocsiztak át a harmadik határba. A homály lassan borult rá az ódon butor- zatu könyvtárszoba fakó szinü falaira, ott olvastam az egyik asztal mellett, úgy hiszem éppen Uant akadt a kezembe. Hirtelen zajt hallottam hátulról, lassan megfordultam s ott állott előttem Margit. Leültünk egy bőrdivánra. Azután már nem egészen tisztán emlékszem mi történt. Minden átmenet nélkül végtelen nagy vonzalomról kezdtem beszélni. Ő hallgatott s lassan vállamra hajtotta a fejét, átöleltem s mikor egyszerre éreztem testének forró puhaságát s izzó leheletét, őrült vágy fogott el. A sivár, könyvekkel megrakott szobára valami fojtó levegő feküdt s én tovább nem tudtam gondolkodni. Mikor az öreg gróf s Alice a szobába lépett, még úgy találtak bennünket a kereveten, szorosan egymáshoz simulva. Váratlanul érkeztek meg. Alice éleset si- koltott s futva menekült kifelé. Az apja ott maradt s mereven bámult reám, mintha magyarázatot kérne tőlem. Kinos csend volt egy darabig. En aztán megembereltem magamat, felemelkedtem s kézenfogva a minden ízében reszkedő leányt, csendesen szólaltam meg:- Gróf ur én szeretem Margit kisasszonyt és feleségül fogom venni. Úgy emlékszem, hogy ezután az öreg Tarczaly valami szerencsekivánat félét mormogott és kiment a szobából. Én tegnapelőt jöttem vissza Pestre. A leányt elküldtem egy rokonához. Meg fogok hát házasodni. Miért ? Ki kényszeritet bele ? Erkölcsi rehabilitáció volt a komédia? Mégsem születtem kékvérűnek. Most már eltemetkezhe- tem. Majd elmegyek egy vidéki gymnáziumba irodalmat tanítani. A feleségemet fehér vászon kőtőben találom, ha ebédelni^ hazamegyek. A főzéstől piros lesz az arca. Érzem, hogy nem bírom ki, megszököm egy hét múlva. Kiabálva tiltakozik minden porcikám. Talán bele is pusztulok. Ez volna még a legjobb megoldás. Felhajtotta az előtte levő pohár tartalmát s zavart tekintettel bámulta a kávéház kockás padlózatát. Ülés István. 30 rőfös vég bőrerős vászont, kanavászt; 10 KORONÁÉRT legfinomabb = vászont, siffont, kanavászt, lepedővászont utánvéttel szállít: WBISZ, BUDAPEST, SIP-UTCA 22. SZ. Damaszt abroszok, ágyteritők olcsón kaphatók.
