Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1907-10-20 / 42. szám

2

1907. október 20.

Rend és jólét a vasutakon.

Mialatt odaát Ausztriában a pasziv rezis- tencia súlyos nyűge alatt nyög a forgalom, azalatt Magyarországon a Máv. és a magánvasutak is a legnagyobb rendben bonyolítják le a forgalmat és bármily nagymérvű izgatás folyik is a magyar vasutasság, elsősorban a vasúti munkások között, az eredményre nem vezet, és remélhetőleg nem is fog vezetni.

Hogy a magyar vasutasság a rendszeres izgatások dacára nyugalmát meg tudta őrizni, abban igen nagy része van a vasutasság anyagi helyzete javításának, amely oly nagy mérvű, különösen a munkásság szempontjából, hogy bizvást összehasonlítható még a német vagy angol vasúti munkásokéval is, kik pedig ebben a tekintetben vezetnek.

Harminc esztendő alatt nem tettek annyit a vasutasokért, mint rövid miniszterkedése alatt Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter. Tisztára az ő nevéhez fűződik a Máv. százezernyi alkalmazottjának jobbléte és biztosított jövője.

A modern szociális ideáktól áthatott kereskedelmi miniszter belátta, hogy az olyan óriási horderejű munkát teljesítő személyzetnek, mint amilyen a Máv. személyzete, anyagi gondoktól menten, megelégedetten kell végeznie a munkáját, mert a legcsekélyebb zavar a magyar állam vasúton végzetes hatással lehet az egész országra. A vasút manapság legfontosabb szerve az állami és gazdasági életnek, békében és háborúban egyaránt a vérkeringés szerepét tölti be az ország testén és ezért semmi áldozat sem kevés, midőn annak a célnak az eléréséről van szó, hogy a nap-nap után növekedő vasúti, áru és teherforgalom fennakadás nélkül bonyolit- tassék le.

Hogy milyen nagy sikere volt Kossuth Ferencz reformjainak, a vasúti hivatalnokok és munkások fizetésemelésének, a méltányos, de energikus szolgálati pragmatikának, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vasúti munkásság mindenütt letette a közhivatalnoki esküt és nem vett részt a nemzetközi szociálistáknak október 10-iki munkaszünetében dacára annak, hogy a vasúti munkások jelentékeny része szo- ciálista alapon van szervezve. Egyes izgatóknak sikerült ugyan az eskü letétele előtt némi zavarokat támasztani, de ezek csak jelentéktelen, múló jelenségek voltak. A munkásság mihamar

— Hát mi is van azon? Vallással, ceri- móniával eddig sem törődtem, aztán egy ceri- móniával több, vagy kevesebb, mindegy. Megváltozom én? Nem. Megteszem!

Hangja itt pörlekedővé vált. Lármázott, argumentált, mintha csak engemet cáfolna. Mikor azután végleg belátta, hogy tőlem a dologról egy szó megjegyzést se csikarhat ki, dühösen kifakadt:

— Igenis megfogom tenni. Magamban hittem eddig is, ezután se fogok másba hinni. Az én lelki világom teljesen az enyém, semmi ott mesterséges nincsen. Senki oda, akár Isten, akár babona be nem hatolhatott és azután is megőrzőm függetlenségemet.

A zenész homlokán kiütött a verejték, hosszabb ideig szótlanul ballagtunk egymás mellett a kicsiny ember görcsös botjával szaporán ütögette maga előtt a földet.

Egyszer aztán hirtelem elém került, utániban megállított és majdnem könyörgő hangon szólott hozzám:

— Meg kell tennem . . . Elzüllöm, elkallódom, már úgy is érzem, hogy megfogytam. A dal már nem hullámzik úgy végig lelkemen, mint azelőtt. Témáim már nem tűznek olyan színesen képzeletemre, mint hajdanában, invencióm megkopott, az eszem alig birja el a nagyobb szabású konstrukciót. Meg kell magam mentenem, az orgona még megsegít, a bus, melodikus hangok, ha megöntöznék kopár lel- kemet, kihajtana onnan az elrejtett, elfeledett sok bűvös dal . . . Meg ne vessen . . .

észretért az erélyes rendszabályok hangoztatása s a fegyelem, amely nélkül vasúti szolgálat el nem képzelhető teljes mértékben érvényre jutott.

Rend és béke van a magyar államvasuta- kon és a magánvasutakon is, ami nagy megnyugtatással van egész közéletünkre. Mert fokozott munka vár az államvasuti vonalokra és személyzetre. A tavalyi waggonhiány hatása ma is érezhető még, dacára annak, hogy az Olaszországnak kölcsön adott waggonok nagyrésze visszakerült már. A kereskedelmi kormány energikusan fejleszti és szaporítja waggonállomá- nyunkat és hogy ebbeli törekvését kellő siker nem koronázza, annak az az oka, hogy hazai waggongyáraink kartellbe lépve olyan árakat kértek, amelyek messze túlhaladják a normális árakat. Ez a körülmény késlelteti még most is azt, hogy néhány ezer uj waggont bocsáthassanak a magyar államvasutak a forgalom rendelkezésére. Valóban csak sajnálni való, hogy ilyen okok akadályozzák meg a forgalom könnyű és gyors lebonyolítását.

A nyár folyamán kevésbbé éreztette hatását a szénhiány, de most, hogy közeledik az őszi időszak és rohamosan nagyobbodik a vasutakon a szénszállítás, kilátás van ismét arra, hogy a szénhiány az idén sem marad el, ha csak a legröv.debb időn belül a szükségelt mennyiségű waggonokat nem tudjuk rendelkezésére bocsátani. Ez időszerűit Fiúméban vesztegel jó néhány ezer métermázsa angol szén, amely vesztegelésnek az oka az, hogy a Fiumei vonalon ilyen nagy mennyiségű árut rövid időn belül elszállítani képesek még nem vagyunk.

Ez a hiányosság pedig nemcsak annak tudható be, hogy kevés a waggon, hanem annak is, hogy egyes főforgalmi vonalaink, mint milyen például a budapest-fiumei is, nincsenek 1 a világforgalmi vonalok módjára bérendezve, holott az egyes sínpár már régen nem elegendő a nagy forgalom lebonyolítására. Szükséges, hogy minden nagyobb forgalmú vasúti vonalunkat kettes sínpárra rendezzük be, mert máskülönben állandó lesz a szállító közönség részéről a panasz és az állomásokon és vonalokon a zür-zavar.

Tíz esztendőre biztosítva van a kiegyezés Ausztria és Magyarország között. Kétségtelen, hogy ennek révén a vállalkozási kedv, az ipar, kereskedelem és a forgalom hatalmasan fel fog lendülni és a magyar államvasutnak fokozott

________ _KŐVÁRVIDÉK

A zenész hosszú időre eltűnt. Most már igazán magányosan éltem. Déli sétáimon alig találkoztam valakivel és a valót akarom mondani, hogy a furcsa emberke egy ideig nagyon hiányzott. Szertelenségében sok volt a rokonszenves vonás, nyugtalan beszédében tömérdek az ötlet, főképpen pedig forró temperamentuma volt az, mely itt a szürke emberek közül megkülönböztette és érdekessé tette előttem.

Mint a helyi események krónikása, természetesen tudtam a kikeresztelkedéséről és arról is, mikor megbízzák a székesegyház kórusának a vezetésével.

Szűk agyú városatyák többször benéztek hozzánk a szerkesztőségbe és talán az itteni levegő ártott meg nekik, mert alig hogy letelepedtek, elfelejtették érdemes mesterségüket, a pék, szabó, vagy egyéb ipart és ellentmondást nem tűrve, hozzászóltak mindenhez, amihez nem értenek. Itt a szapora beszédű polgárok között hallottam először, valamit a zenészről is.

Nagy művész, ha fenn van a kórusban senkihez sem szól, hanem magában száll, szólt az egyik polgár.

— A múltkor a mise közben rosszul lett és azt mondta, nem tud játszani. Ezen délelőtt nem is orgonázott, de nem ment haza, sőt ott maradt még akkar is, mikor a templom kiürült. Különös egy ember, a zsenik mind ilyen kó- bortosak.

Gondolatokat ébresztett bennem a sok mende-monda és csak az nyugtalanított, hogy mennyi az igazság ezekből a híresztelésekből.

igényeket kell kielégíteni tudni. Meglesz az annabergi csatlakozás is, amelytől azt remélik, hogy nagy mérvben fogja fellendíteni az északmagyarországi vonalak forgalmát. Kiépül továbbá a horvátországi vonal is, amely Ausztriát Dalmátiával köti össze s természetesen Magyar- országgal is. Kiépül jövőre a balatoni vasút is, amely a Dunántúl egy jelentékeny részének forgalmát fogja közvetíteni. Mindezek uj és nagy feladatot rónak a magyar államvasutra és az ő személyzetére, amely feladatoknak azonban a mai vezetés mellett bizonyára meg is fog tudni felelni.

A hét története.

(A kiegyezés. — Az országház megnyitása. - A vörös csütörtök. — A király állapota. — Vonatösszeütközés a fővárosban. — Megtagadott kormánytámogatás.)

Hosszú, szinte végtelennek látszó vajúdás után s miután már meghiúsultainak tartották a tárgyalásokat, végre mégis csak létrejött a kiegyezés Ausztriával. Miként oldották meg a nehéz kérdést, még nem került nyilvánosságra, csak találgatásokra vagyunk utalva a kiegyezési módozatokat illetőleg. Október 16-án kerül a kiegyezés szövege köztudomásra úgy hazánkban, mint a Lajtán túl. Hallatszik, hogy újabban ismét nehézségek merültek fel, melyek a kiegyezés ratifikálását kérdésessé teszik.

Az országház kapui 10-én ismét megnyíltak. Az első ülés ^formális volt és alig tartott tiz percig. Érdekessé a megnyitást csak a munkás-küldöttségek tisztelgése tette, mert ez alkalommal a szociáldemokrata-párt egyik vezetője ecsetelte a nép szomorú megélhetési viszonyait, amelyekért a mostani képviselőházat tette felelőssé, amit Just Gyula elnök erősen megcáfolt.

A hét legkiválóbb eseménye kétségtelenül a csütörtöki munkaszüntelés volt. A munkaszünet ezen a napon csaknem általános volt. A fővárosban az üzletek legnagyobb része zárva maradt és a népgyüléseken erélyesen követelték az általános titkos, községenként választójog mielőbbi létesítését. A vidéken is mindenütt tüntetéseket rendezett a munEgyszer aztán újra találkoztam a sétányon a furcsa emberkével. Rég nem láttam már. Úgy látszik gondosan került. De most, hogy megpillantott, sietve felém tartott és én meglepődésemben szinte elfelejtettem üdvözölni. A kicsiny ember kemény teste megrokkant, a háta meggörbült, a haja, a vállverő fekete haja deresre vált.

Alig váltottunk néhány szót, de ő már az átkeresztelkedésről akart beszélni. Én megkíséreltem a más beszédet, de nem sikerült. A zenész makacsul ragaszkodott gondolatához, dacosan félbeszakította szavaimat és igy szólt hozzám:- Azt hiszi, hogy megbántam, amit tettem. Hiszen nem tettem semmit. Az átmenetre azért szükségem van. Nem arra, hogy keresz- ténynyé váljak, hanem arra, hogy újra a régi ember legyek.

Megütődve és vizsgálódva néztem a logikátlan emberre, aki most akaratlan bepillantást engedett leikébe.

Észrevette meglepődésemet és ez megdöbbentette. Fakó arcát befutotta a vér, apró szemeiből félénk és szúró pillantást vetett felém.

— Mit tagadjam, nem vagyok a régi ember — kiáltott föl indulatosan — a számításaimban csalódtam. Addig, mig az voltam, akinek születtem, élni tudtam, ahogy nekem tetszett. Hit, rítus száműzve tőlem és életfilozófiám végig kormányzott az életen. Most sem maga az aktus zaklatta föl lelkemet, de ami