Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-15 / 37. szám
IV. évfolyam. Nagysomkut, 1907. szeptember 15. 37-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUT! JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre.....................8 K Negyed évre . . . . 2 K Fél évre..........................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN HINDEN VASARNAP. A Jövő Nemzedéke. A távozó nyár legnevezetesebb eseménye az iskolaév megkezdése. Az országban, de legfőkép a fővárosban évről- évre nagyobb gondjára válik a szülőknek nemcsak a gyermekeknek taníttatása, hanem még a beiratása is. A megváltozott gazdasági viszonyok ma már olyanok, hogy ma már mindenki keservesen érzi az egyre növekvő terhek súlyát és e terhek kétségtelenül kihatnak az iskolai neveltetésre is, a melynek költségeit, bízvást elmondhatjuk, az idén már nehezebben viseli minden szülő, mint tavaly. Sok intelligens családnál az életfentartás- hoz okvetlenül szükséges napi kiadások annyira kimerítik a jövedelmet, hogy az iskolai költség már bizonyos mértékben áldozat számba megy. A nagyvárosban amellett külön gond az is, hogy miképen jut be a gyermek a neki szükséges iskolába ; beiratkozásoknál az idén is óriási tülekedéseket lehetett látni főleg a középiskolában. Az egész országot tekintve, nincs elegendő számú népiskolánk, a mi van is, a legtöbbjéről el lehet mondani, hogy a mai fejlettségi fokán nem felelhet meg teljesen hivatásának. A népiskolák 75 százaléka egy osztályos, egy tanitós s ez iskoláknak is több mint felében, egy tanító több mint hatvan, hetven gyermeket tanít. Szinte képtelenségnek látszik, hogy egy tanító a fejlődés különféle fokain álló, hat-tizenkét éves és föltétlenül különböző hajlamú gyermekekkel a tanítás teljes anyagát elsajátíttathassa. Ha elsajátíttathatná is, az iskolából kikerült tizenkét- éves gyerek csakhamar elfelejti a maga mindennapi életének forgatagában, hogy mit tanult. A tapasztalás legalább azt mutatja, hogy a legtöbb esetben igy van és pedig túlnyomóan a nép gyermekeinél. Szükség volna egy olyan iskolát pótló pedagógiai intézetre, amely a nép gyermekeinél az iskolában szerzett elemi ismereteket nem csak megmentené az elhalványodástól, de némileg ki is bővítené, sőt ezt a kibővítést abban az irányban tenné meg, a mely az illető gyerek életviszonyainak leginkább megfelelő: Első sorban ilyen iskolát pótló intézményre volna szükség az iskolai élet fejlesztésénél. Megvannak azonban a hiányai a középfokú iskoláknak is. E hiányok közt talán legnagyobb az úgynevezett könyvtanulás. Ennél a módszernél elvont dolgok, tételek, elvek emlékezetbe vésése a fődolog, nem pedig a tények, a valóság megfigyelésén alapuló önálló tudás megszerzése; pedig ez az utóbb említett módszer egyedül alkalmas arra, hogy érdeklődést keltvén ezzel a tanulóban, felkeltse a továbbképzés vágyát is. Sajnos azonban, az elméleti irány, az úgynevezett általános műveltségre való törekvés, az a gimnáziumi szellem, jellemzi nálunk azokat az iskolákát is, a melyeknek a gyakorlati irány a legfőbb mértékadója. így a polgári, a kereskedelmi és a reáliskolákban s több is. A mai középfokú iskolákban szinte bámulatos az arra való törekvés, hogy a tanuló minél több elméleti ismeretet szerezzen. Innen származik aztán a sok túlságosan A „KÖYÁRYÍDÉK“ TÁRCÁJA. Oh, boldog kor . . . Oh, boldog kor, hangos, fiatal, Amelyről zeng-bong százezernyi dal, Oh, ifjúság, te szép hajnali álom, Oh, nem te voltál az én ifjúságom! Az én hajnalom bús fekete éj volt, Az én ifjúságom szenvedés volt, Nem csengett-bongott róla sohse dal; Oh, nem voltam én sohse fiatal! És az vagyok most, százezerszer az! Fiatal, mint a tobzódó tavasz. Fiatalabb, mint százszor annyian, Fiatal benned áldott, kis fiam! Pakots József. Könnyelmű. Az angyalok egyszer együtt ülének a mennyben és akkor Gábriel arkangyal beszélgetés közben szóla közülök : — Isten megteremtette az embert minden fajtájában s tudom, hogy öröm és szenvedés egyaránt nyílik a teremtmény számára a földön. Tudom, hogy az emberek egy időre vagy részben boldogtalanok, felváltva, mint ahogy a felhők váltakozva kergetik egymást a nap előtt; tudom, hogy nincs tökéletes, eseményi, örök boldogság a földön; de szeretném tudni: kicsoda mégis aránylag a legboldogabb valamennyi embertársa között? A többi angyal, aki Gabriel arkangyal körül üldögélt, összenézett, egymás tekintetében keresve a választ a fogas kérdésre. Végre, miután egyikük sem tudott felelni, valaki közülök szóra emelkedett:- Mi sem tudjuk, amit te nem tudsz, Gábriel s mi is szeretnők tudni, amit te szeretnél. Legjobb lesz tehát, ha megkérdezzük magukat az embereket és azután ítélünk az ő boldogságuk felől. Hozassunk tehát magunk elé néhányat a másvilágon levők közül, hogy megmondanák ők maguk, mennyire voltak boldogok és boldogtalanok az életben. Elküldték pedig egy angyalt érettük és ez nemsokára három embert vezetett az angyalok serege elé. — íme — mondotta a három emberre mutatva - kiválogattam valamennyi közül azokat, akiknek beszédéből leginkább Ítéletet alkothattok magatoknak a dolog felől, amelyet tudni akartok. Ez az első — s itt egy szelíd arcú aggastyánt vezetett előre a sorból — becsületes, erős lelkű és nagy hitü férfiú volt életében, aki sohasem engedett a gonosz csábításainak és sohasem küzdött hiú világi gyönyörökért. Hallgassátok meg, minő boldog volt ez aggastyán a földön! — Én — szólalt meg szerényen az agg férfiú - valóban sohasem futottam hiú világi gyönyörök után, sem pedig a gonosztól el nem csábittattam magamat. Senkinek kárát a magam javáért soha nem akartam s mindig beértem becsületes fáradozásom gyümölcseivel. A jó Isten boldog családi élettel is megáldott, a hosszú esztendők munkája árán életem alkonyatát egy kis anyagi jólét is megaranyozta. Nem panaszkodhattam semmiért sem a sorsomra s most nyugodt lélekkel állhatok meg Isten itélőszéke tlőtt, hogy parancsait sem meg nem szegtem, sem pedig ravaszul ki nem játszottam. Én — és itt hevesen bólintott ősz fejével — én valóban boldog voltam az emberek között, mert Isten minden kegyeivel megáldott, de . . . Az aggastyán itt hirtelen elhallgatott, lehajtotta fejet, mintakinek rossz emlékek jutnak eszébe. Az angyalok, akik eddig szerető figyelemmel hallgatták a beszédet, kíváncsian hajoltak feléje :- De? — Van valami, ami megrontotta becsületes örömeidet, oh halandó ?
